, volt a szomszéd faluban a Dikeč Pepi, az ügyeletes rendőr, na, az egyszer csúnyán összeveszett az asszonnyal, van ez így, emberek vagyunk, nem illettek azok össze. Dühében, hogy kiadja magából, mert amúgy rendes gyerek volt az mindig, nem ártott az a légynek sem, elment célba lőni, aztán kiderült, hogy elég jól csinálja. Nem akkora meglepetés, ha jobban belegondolok, a búcsúban a céllövöldések korábban is messze kerülték, mert mindig ellőtte a sokpálcás nyereményeket is, amiket azokkal a puskákkal senkinek se kellett volna tudni, de a Pepi mindig ilyen nyugodt gyerek volt, csak lőni szeretett, de azt is csak élettelenre. De a lövöldében csak felfigyeltek rá, és mikor elvált az asszonytól, szinte ki sem engedték maguktól, csak dolgozni, vigyázni a rendre, de nem volt sok dolga, ismert mindenkit és viszont, nagy balhék nem voltak, csak péntek este a Višné Hahota felé eső kocsmában, de az a kocsma mindig erre volt, csak azért, mert a fiúk agyoncsapták egymást pénteken, hétfőn ugyanolyan békében dolgoztak együtt tovább, mint előtte csütörtökön, de valami virtuskodás kellett nekik. Aki ezt nem szerette, ment a Rönéhez, a Katatón Dzsentribe. Szóval, a Pepi elvált, és lövöldözött a teremben, nem is nagyon kocsmázott, csak Kofolát ivott, befogadott egy macskát, azzal töltötte a szabadidejét, meg a gyerekekkel, mikor láthatás volt, a gyerekeit meg az állatokat nagyon szerette, volt egy tacskója, az Asta, na az az asszonynál maradt, ha engem kérdez, azért is lett macskája, mert másik kutyát nem akart, de a Pepi már csak ilyen tibor gyerek volt mindig. Akkor sem mondott semmit, mikor elkezdték versenyekre vinni, mert olyan jól lőtt célba. Nyert is, ment egyre előre, de nem csinált belőle nagy ügyet, játszott a macskával, meg kirándult a gyerekekkel, azt mindig szerette, kirándulni velük. Ha olyan volt, mentek vele a versenyre, a Pepi lőtt, győzött, aztán mentek városnézni, ez volt a Pepinek a prémiuma, hogy vihette a gyerekeket. Mígnem egyszer meg nem kérdezték, hogy nincs-e kedve kimenni az olimpiára, Párizsba, mert olyan jó. Mondta a Pepi, hogy végülis belefér, ha viheti a gyerekeket is, úgyis épp vakáció volt, épp a Pepi volt soron, gondolta, miért ne kiránduljanak Párizsba, addig a macskát, a Fecošt a Röné csaposra bízta a Dzsentriben, az egy rendes, megbízható tibor volt mindig, a Pepi meg kiment Párizsba az olimpiára. Sose flancolt a Pepi, meg mondom, nagyon tudott célozni, meg hát a Sečo Lövész Egylet sem volt sose nagyon eleresztve, hát felszerelése, az nem volt neki semmi különös. Aztán kiment, lőtt, ahogy kellett, és megnyerte párosban az ezüstöt. Komolyan, tele volt vele minden, ahogy pólóban, zsebrevágott kézzel lövi az ezüstjét, mert ez valamiért nagy szám volt, pedig aki ismerte, az nem lepődött meg ezen, mindig ilyen laza volt, meg hát rendes vidék vagyunk mi, flexelni csak vasárnap reggel szoktunk, amikor a Pepi gyakorolt, hát nem nagyon zavarja semmilyen zaj, megszokta, hogy nincs nyugalom, nem kellett neki ilyen űrruhával bohóckodni, meg füldugóval, meg az ördög tudja, mi mindennel. A Drchlik gyerek azt mondja, verseny után mentek is a kölykökkel megnézni az Eiffel-tornyot, meg bagettet enni, bár szerintem a Dzsentriben a knédli egy más minőség, ha érti, hogy mondom. Na, ott volt még egy vicces, mert mondom, a sajtó felfedezte magának, faggatták állandóan, meg persze kiderítették, mi volt az asszonnyal is, szóval csak megkérdezték, mit üzen neki, a Pepi meg vigyorogva mondta, hogy a kutyát, azt kéri vissza, de ha engem kérdez, csak viccelt, a kölykök meg az Asta imádták egymást, el nem vette volna tőlük, meg neki amúgy is ott volt a Fecoš, hát azért csak visszavágott az asszonynak, aki miatt végülis csak kijutott az olimpiára. Meg mondják, átment Londonba is a Csalagúton, mert a Knopfler bácsi küldött vele egy kis sört az unokaöccsének, az valami zenész lett, azok meg nemigen szoktak dúskálni a jóban, meg hát ilyen sör nem sok van, igazán vehetne nekem még egy korsóval, aztán akkor elmesélem azt is, hogy
Egy kákáeurópai mémoldal eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha Yusuf Dikeç nem töröknek születik, hanem kicsit nyugatabbra, de még mindig érdekes helyeken. Afféle tiszteletbeli közénkvalóvá avatták. Zsebrevágott kézzel, kicsit slamposan eljutni a világhírig: Menzel-filmbe való momentum. Mi is szerettük az ötletet, fogadják szeretettel az olimpia hősének majdnem igaz történetét. A szövegben több helyen reflektálunk Merényi Grafitember Dániel Napirajz-univerzumára is, reméljük, nincs ellenére.