Se időm, se lelki erőm nincs nagy dolgokat olvasni. Ennek megfelelően valószínűleg én leszek az év végén az egyetlen, aki nem volt mindig is Krasznahorkai-szakértő, de ennyit a magam érdekében muszáj vagyok bevállalni.
Hosszú, macerás év van mögöttem, és igazából még azt sem fogtam fel, hogy hamarosan vége lesz. Testileg-lelkileg fáradt vagyok (mint oly sokan, gondolom), és a szabadságig tartó rövid időt is egyre nehezebben tudom csak végigcsinálni. Drukkoljanak, köszi.
Kéne persze olykor ezt-azt írni (aztán ilyen lesz a végeredmény, ni). Éppen csak a mikor a nehéz, de majd ha fel-felhorgadó vásárlási kényszeremet sikerül egy színes, zsebben is elférő, jegyzetelésre is alkalmas e-könyv-olvasóval kielégítenem, már biztos ügyesebb leszek minden fronton. Eddig is csak azért nem bontakoztak ki zseniális ötleteim, mert a halvány foszlányokat nem tudtam azonnal egy meglehetősen drága kütyübe beleírni. Csak ez lehet az oka. Nyilván.
Ehhez persze olvasni is kellene, de néhány sorral ezelőtt már említettem: most nem vagyok igazán fogékony állapotban. Még leginkább recepteket keresgélek. A bejgliét (bájgliét, ahogyan azt Benedek Tibor mondta, az öreg, a Miklós apukája, egy Rádiókabaréban). A Bejgliiét, nagy bével, amivel meg tudom idézni a régi karácsonyok hangulatát. De legalábbis egy pici darabkáját annak. (Akkor bezzeg még tudtam olvasni is, a legjobb az a néhány délelőtt volt, amikor a frissen kapott könyvekkel ültem az ágyban, és csak a sütemények miatt keltem fel. Ez utóbbi nem volt egészséges ötlet, nem kell utánozni.)
Mert persze a bejgli fontos része volt az év végének: hozzátartozott, mindenhol. Csinálta anyám, csinálta az apai nagyanyám, kicsit hozzájuk is akarok kapcsolódni, ha már másképp nem megy: Alzheimer doktor mindig magával visz valamit, amíg nem találkozunk, anyám a múltból már sokkal több, mint amennyi a jelenben itt van.
Épp csak a receptje... Azt nem találom. A bolti sosem olyan, ezt talán mondani sem kell. Muszáj vagyok kísérletezni. Találtam egy Horváth Ilona-szakácskönyvet, gondoltam, ez jó lesz, biztosan ettem én is dolgokat, amik ebben vannak. Nem volt mindig annyira magától értetődő a fine dining, mint azt sok, olykor irritálóan sznob gasztroszerző szereti sugallani, és ha az én Madeleine-kekszemet margarinnal csinálták, akkor maradok én is ennél. Az attól olyan.
Nos. A töltelék nagyon jó lett, a tészta életem legszebb kelt tésztája. Levegős, finom, puha. Túl puha, a rudak szétfolytak, mint a higany Terminátor a fináléban. Márpedig A Beigli kicsit száraz. Száraznak kell lennie. Horváth Ilona receptje ezennel félretéve, figyelem a többit (létezik, hogy emberek nem hagynak egy élesztős tésztát kelni, és gyakorlatilag azonnal kisütik?). Esetleg megpróbálkozom a jövő hétre egy kis linzerrel, első olvasásra érvényes dolognak tűnik. Azt anyu csinálta mindig az unokatestvéremnek. Többek között, de ő legfőképp nagyon szerette.
Aztán elővettem egy másik könyvet is, ezzel nagyon korán meghalt anyai nagyanyámhoz találhatok (elvileg) kapcsolatot: földim, a rákosligeti Beczkóyné Kner Piroska receptjei, Parti Nagy Lajos és Mautner Zsófia értő és érző tolmácsolásában. Ebben éppen csak bejgli nincs, de a diós patkó tésztája legalábbis gyanús, adok neki egy esélyt. Egész közel állhat ahhoz, amit nagyanyám ehetett karácsonykor. Es ezen a ponton már az sem izgat, hogy a szerző mennyire valóságos személy. Ha csak annyira is, mint Sárbogárdi Jolán, már rendben vagyunk. Úgyis az a fontos, hogy a recept olvasása közben valahogy össze tudjak kapcsolódni azokkal, akikkel másképpen már nem tudok. A körülmények kedvezőek.
Esetleg még kipróbálom a diós vajas pogácsát, annak sem találom nyomát. Ami hagyján, de még a Google sem. Pici, nagyon sárga pogácsák, egy-egy negyed-fél dióval a tetejükön. Viszonylag gyorsan száradnak, de ez csak azért tudható, mert sok szokott belőlük készülni. Aznapi fogyasztás mellett ez nem szokott kiderülni. Ha van tippjük, szívesen fogadom.
Szóval, a hétvégén sütögetek, hogy karácsonykor már meglegyen a kellő rutin, és egy délelőttöt könyvvel tölthessek, az ágyban. Kicsit feltöltődjem, és jövőre ügyesebben vegyem az akadályokat. Ha minden jól megy, így töltöm az ünnepeket.
Önök pedig remélem, még ennél is meghittebben, minél többen Az Igazi Bejglivel.
Találkozunk jövőre.
