Ha már nemrégiben volt egy Stanislaw Lem évfordulónk (házi feladat: néhány fejezet a Kiberiádából), ajánlanánk a becses olvasó figyelmébe egy nemrégiben megjelent sci-fit, ami a műfaj legszebb hagyományait folytatja, határozottan huszonegyedik századi módon.

Hogy sci-fi, vagy SF, vagy mi a műfaj, sajnos itt nem fogjuk megfejteni: amióta létezik és neve van, rengeteget változott a dolog, és mindenben tán még az érintettek sem értenek egyet. És nyilván, Ted Chiang, Neil Gaiman, vagy Dick, Asimov és mondjuk George R. R. Martin viszonylag nehezen tuszkolhatók egy kategóriába (illetve dehogynem: a jó/nem jó felosztás mentén nincs kérdés, mind nagyszerűek). Ilyeténképpen mi most sci-fin a műfaj aranykorát fogjuk önkényesen érteni: amikor az atomkorban az emberiség jövőjét, a technikai fejlődés lehetőségeit, az ember emberségét vizsgáló művek születtek.

És bár ez az első részből készült filmből kevéssé derül ki, Ernest Cline Ready Player sorozata is ezt a hagyományt folytatja (jó film amúgy, pörgős Spielberg, rengeteg geek-szívet melengető vizuális geggel, de szándékosan nem a könyv egyéb aspektusaira koncentrál. Ezek talán nem is filmre kívánkoznak igazán.). Egy kalandos, izgalmas történet köré épít egy olyan világot, ami nem tűnik a miénk illogikus folytatásának, ugyanakkor legalább annyi kérdést vet fel, mint maga az alapsztori.

Persze ez a világ már nem a múlt század ötvenes éveinek hurráaoptimizmusára reagál (Vissza a jövőbe, Jetson család – úgy nagyjából ezek is itt találják az ihletüket), hanem a huszonegyedik század elejére: nem atommeghajtású lebegő autóval tér haza családi házába a főhős, hanem (az első részben legalábbis) egy súlyos problémákkal küzdő Földön, egy lepusztult lakókocsiparkban él. Legalábbis IRL, mert a sorozat fő terepe a virtuális valóság: egy digitális párhuzamos univerzumban (univerzumokban, a lehetőségeknek csak a processzorok számítási kapacitása szabhat határt) él, létezik és cselekszik mindenki.

Egyszerre online játékok, szociális médiaplatformok és virtuális osztálytermek ezek, ahol kiegyenlítődhetnek a születéssel jött hátrányok, ahol mindenki az lehet, aki és ami lenni akar, azt a célt érheti el, amit képességei lehetővé tesznek.

És persze mindenki eladósodhat, online és offline vackokra költve a pénzét, elveszítheti kapcsolatait, menthetetlenül elveszhet a kitárult online világban. Minden csak attól függ, ki hogyan használja. És persze nem könnyű jól használni, de nem is lehetetlen.

Ennek a világnak válik irányítójává az első rész végére főhősünk és baráti köre.

Aztán ez a szerep szippantja be, és egy, a világban megszületett mesterséges intelligencia állítja újabb, még súlyosabb kihívások elé (ráadásul ennek nincs osztrák akcentusa, és nem állítja meg hidraulikus prés sem: régen még a gonosz AI is jobb volt). Mivel a virtuális térben létezik, nincsenek korlátai. És újabb versenyfutás kezdődik az idővel, a világ megmentéséért. (Sikerül, a főhős újra összejön élete szerelmével, és mindenki jelleme fejlődik: mondom, szerethető, sok szempontból régi vágású sci-fi ez.)

Maga a történet csupán jó olvasmánnyá tenné a könyvet, de igazi érdemei a bizonyos pluszban vannak: napjaink fontos kérdései közül oly sokat érint, hogy azt talán felsorolni sem lehet: túlnépesedés, elidegenedés, társadalmi szerepvállalás, a nagy lehetőségekkel járó nagy felelősség, környezetszennyezés, a tech cégek szerepe, akár ezek vezetőinek személyes gyengeségei, online kémkedés, és így tovább. Nem szájbarágósan, kerülve a didaxist, határozottan nem bináris logika mentén: lehetőségeket látunk, és ezek kimeneteleit, direkt ítélkezés nélkül. Nem rágják a szánkba, mi a helyes, de elég könnyű ráérezni. Sőt, a főhős ostobaságait is tudjuk ostobaságnak látni. Akadnak ilyenek, a szereplők mind emberiek, emberi hibákkal és gyengeségekkel.

Szóval tényleg jó szívvel ajánljuk mindenki figyelmébe, különös tekintettel Farkas Veronika szokás szerint remek fordítására: az amúgy kimondottan vaskos könyvet néhány munkanap alatt ingázva könnyű elolvasni. Utána a felvetéseken elgondolkodni… Hát, ez már hosszabb ideig fog tartani.

De az igazán jó sci-fiket pont ezért szeretjük. A Ready Player Two pedig az.