Van egy borzalmas amerikai vicc. Két IT-s beszélget január elején: mi az új fogadalmad? Mint tavaly, 1920*1080 - hangzik a válasz* (*lefordíthatatlan szójáték). Merthogy ugye resolution lehet a képernyő felbontása, illetve fogadalom is. Képzeljük ide Galla Miklós saját rettenetes szóvicceibe szerelmes konferansziéját illusztrációnak.

 

Ahhoz képest egész jól állok. Mármint már majdnem fél napja február van, és látványosan még nem buktam bele egy vállalásomba sem. Jó, a nehezebbeknek még nem kezdtem neki, de olvastam, hogy a sikerélményekre szükség van, mert erősítik az önbizalmat. Amire lesz még idén szükség.

 

Ott van ugye egyrészt a Táltosfog. Legutóbb akkor írtam ennyivel (napokkal!) határidő előtt, amikor egy súlyos vasúti baleset miatt néhány hangulatos órás késéssel sikerült csak Budapestre érkeznem. Most St. Pölten és Bécs között vagyok, megint vonaton. Praktikus közlekedési eszköz. Podcastolni nem annyira jó, mint a vezetés vagy akár a gyaloglás (lesz ma még az is) közben, de írni egész praktikusan lehet. Lehet, hogy majd ezeket az utakat tudatosabban időzítem a Táltosfoghoz képest.

 

Aztán ott egy könyvrecenzió, amit két éve kezdtünk el négykezesben, aztán kicsit leült a dolog. Szerzőtársamnak sajnos más feladatai lettek. De lassan jön a második rész, ötleteim még vannak, szóval lesz abból is valami.

 

Néhány további könyvet is meg akartunk beszélni, ezek az ügyek a logisztika mentén botladoznak, de van már erre is ötletem. Kérjék nyugodtan számon, ha el akarnám kényelmeskedni. Igazából szeretem ezeket az alkalmakat, mert valójában barátaimmal beszélgetek nekünk tetsző könyvekről. Nem rossz dolog az, ha nem is történik elég gyakran.

 

Szemben a gyaloglással, amit eddig egész rendszeresen tudtam művelni. Vettem futógépet (ha egyszer megírom a saját Találkozásomat egy Fiatalemberrel, ez, meg a biciklizés lesz az, ahol valahai énem a röhögéstől a padlón fog fetrengeni. A zenehallgatós rész pedig az, ahol elsüllyedek előtte szégyenemben). Beüzemeltem két zsebzsarnok alkalmazást, amik szúrós szemmel gamifikálva kérik rajtam számon az egészségtudatosságot, testmozgás és táplálkozás terén is. Könnyebb a döntést tettnek követnie, ha nem tudok kifogást találni. Egyelőre egész istenes, bár ha heti egy kilométerrel emelkedik a napi penzum, olyan leszek, mint a viccben a nagypapa, aki két éve elindult sétálni, és még nem jött vissza. Vagy Forrest Gump, ő egész szimpatikus példakép (a filmből legalábbis, a könyv kicsit, khm, árnyaltabb). Nagyon óvatosan mondom: mintha a pulóverem picit kevésbé feszülne, mióta elkezdtem. 

 

Itt vannak még a tanfolyamaim is, amiket valahogy muszáj leszek a napjaimba integrálni. Sokba vannak ahhoz, hogy ne találjam meg a helyüket, érdekelnek is, hasznosak is, csak hát időigényesek, de kihasználva a technika adta lehetőségeket, már körvonalazódik a megoldás. Nem, nem ChatGPT, de lehet, hogy a válaszokat először diktálom majd. Arra könnyebb időt szakítani.

 

Foglalkozni kell majd a franciával is, de beszereztem a könyv digitális változatát, szóval talán könnyebben fog menni.

 

Meg kell majd valamikor újra írnom, miért is választottam tíz éve a külföldet (tessenek körülnézni, ahelyett, hogy hülyeségeket kérdeznek, hogy kicsit spoilerezzek).

 

És akkor kicsit kell saját magamon is dolgozni, kicsit jobban kidolgozni a terápián lassacskán felsejlő megfejtéseket. Meg persze apának lenni, amikor csak kell.

 

Bakfitty (akkor ide Hofit képzeljük a Rózsa Sándor-paródiából, köszönöm).

 

Ja, és augusztusig el kellene adósodnom a következö két évtizedre, ingatlanügyileg.

 

Szóra sem érdemes, de ha kérhetem, ne nagyon kérdezzék év végén, hol hogyan állok. Félek kicsit a választól.