Létezik-e a melki Adso könyve, amelyből A rózsa neve elbeszélője kijegyzetelte a Papéterie Joseph Gilbert nagy alakú füzeteibe a novícius által elmesélt történetet? És a Holtak enciklopédiája, ahová minden egykor élt ember neve föl van jegyezve? Biztos, hogy csak azok a könyvek léteznek, amelyek az elképzeltekről beszélnek, vagy az elképzelt könyvek is valóságosak? Mert az elképzelt és kitalált között ugyan mi a különbség? Rendben, hogy az előbbit nem találhatjuk föl a könyvtárban, de biztos, hogy jó könyvtárban keresgélünk-e?

 

Az elképzelt könyvek egy-egy darabjához, vagyis az univerzumához általában a véletlenek segítenek hozzá. Mintha az előre el nem tervezett események megnyitnának egy kaput, amelyről addig csak sejtéseink voltak. A véletlenek gyakran balesetek, katasztrófák, tragédiák képében köszöntenek be. Ezekben a megfogható, valós eseményekben dramatizálható a felfedezés aktusa; ha véletlen események következnek be elveszettnek hitt kéziratok és könyvek környékén, gyanakodhatunk, hogy a megfelelő könyvtár kapujában állunk.

 

Az Igaz Szó levelezését egy csőtörés alkalmával találtam meg a Látó pincéjének legeldugottabb zugában. Töméntelen mennyiségű, évenként több száz oldalnyi, főképp kimenő szerkesztői, ritkábban bejövő szerzői levél, adminisztrációs papírok, a cenzori hivatalnak küldött tartalmi összefoglalók, az Írószövetségnek küldött kérvények és igazolások. Olykor-olykor egy külön borítékban lezárt, bizalmas feliratú pecséttel ellátott titkos irat, például arról, hogy a cenzor által visszautasított szövegekkel mi a teendő.

 

A szédületes az, hogy egyenként a korpusz minden egyes dokumentumával azonos levél létezik valahol (vagy: létezett, míg egykori hagyatékok gazdátlanná nem váltak és fel nem emésztődtek), de így egyben csakis a Látó archívumában. Ez teszi páratlanná és egyedivé a gyűjteményt. Noha másodpéldányok, és noha az archívum számára megőrzött kötelespéldányok (minden levelet és dokumentumot legalább két példányban kellett legépelni), most ezek a másodpéldányok előléptek, és fő korpuszt alkotnak. Ezeket a lapokat, hiába a pontos, lakcím szerinti címzés, nem olvasta a címzett, soha nem kerültek borítékba, postás nem vitte őket, levélvágó kés nem szakított beléjük, nem kallódtak el, nem bontották fel illetéktelen kezek. Szakasztott másai az eredetieknek, mímelik egy levél közönséges funkcióit, csak éppen soha nem küldték el őket. A csőtörésre és a megtalálóra várakoztak egy letűnt világ elfeledett tanúiként. Elfeledett, a nem létező dokumentumok
világába taszított korpusz. Mi ez, ha nem a posztmodern utolsó rúgása?

 

Levélregény, ahogy nevezni szoktam, mert tagadhatatlanul a prózaíró énem is ott tolakszik a dossziék körül. Időette és penészfoltos, rozsdás kapcsokkal összefogott dossziék 1955-től 1989-ig, egy-két évfolyam kivételével, melyek még nem kerültek elő.

 

A másik énem, a szerkesztői viszont hosszas töprengés után arra jutott, szemlézni kellene ezt a sok tekintetben lenyűgöző anyagot.

 

Sorozat indul tehát.

 

Elsőre a választásom az 1961-es évre esett. Székely Jánosnak, az Igaz Szó versrovata szerkesztőjének Szilágyi Domokoshoz és Hervay Gizellához írott leveleit gyűjtöttem egybe a jelzett évből. Hogy miért éppen Sziszék, és miért éppen 1961? Több, egyáltalán nem kapcsolódó szempontot illesztettem egymás mellé. Először is most novemberben 45 éve, hogy Szilágyi Domokos meghalt. Másodszor 1961 a költőpár fiának, Kobaknak a születési éve. Aztán 1961-ben jelenik meg az Igaz Szó 100. lapszáma. Sokadszorra: a berlini falat ebben az évben kezdik el építeni, Gagarin ekkor jár először az űrben, az Eichmann-per ekkor kezdődik el Izraelben. Nagy Imre kivégzése után vagyunk három évvel. Az erdélyi 56-os perek elítéltjei súlyos börtönbüntetésüket töltik, köztük Székely János édesapja. Értelmiségellenes légkör, tisztogatások, óvatoskodás, súlyos cenzori hatalom.

 

Úgy kell levelet írni 1961-ben, hogy a fentiekről (kivéve Gagarin űrutazása, amelyről szintén verset rendel Székely János, szerencsére nem a Szilágyi–Hervay párostól) nem szabad beszélni. Egyáltalán a beszédnek vannak bejáratott, használni ildomos fordulatai, kulcsszavai: konkrét, mozgósító erejű vers, illetékes szervek, szép tiszta versek, időszerű-időszerűbb, igényes vers, redakció, gondolatszegény, szerkesztőségi kollektíva, eszmegazdag, realista, belejavítás, mehetősebb vers. Székely a levelek szerzője, ám észre kell venni, nem csak a saját szavait használja. A korszak, a hatalom a szerkesztő pozíciójának beszédhelyzetébe kölcsönad, rákényszerít szavakat, kifejezéseket.

 

Székely János 1961-ben 13 levelet küld Szilágyi Domokosnak és Hervay Gizellának. Sziszék akkoriban Bukarestben élnek, mégpedig egy régi üzlethelyiségben. Az utcáról a kirakatüvegen át belátni lakásukba. Az év vége felé, októberben megszületik közös gyermekük, Kobak. Érdemes idézni Szász János húsz év távlatából írt sorait Sziszék lakáskörülményeiről: „[Dimény] Pistáéktól hazamenet kerültem egyet a Szentgyörgy térig, alig pár száz méter az egész. Egy üzlethelyiségben, kocsmák és borbélyműhelyek szomszédságában, a főváros legforgalmasabb buszmegállójától néhány lépésnyire lakott Szilágyi Domokos és Hervay Gizella. (...) Látom ott magunkat együtt (...). Szisz – kopaszra nyírt feje ragyog a kirakatüvegen áttörő alkonyi sugarakban – paródiákat improvizál, Pista a keskeny díványon ül és vicog. Gizi kávét főz a függöny mögött konyhának kinevezett sarokban, én a mózeskosár mellett állok, és miközben Szisz bukfenceit élvezem, nézem, mint szopogatja Kobak a dudát.” (Szász János: Szobor a hóban. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979, 140–141. o.)

 

----

 

Tovább olvasnád?
A teljes szöveget a Látó novemberi lapszámában itt találod: https://www.szofa.eu/cikk/szabo-robert-csaba-irj-szepeket-gizi-es-biztasd-domit-is

 

Kép: Székely János. Forrás: Wikimedia Commons.