Napóleon már gyerekkorában is furcsa volt. Könnyes szemmel bámult kifelé a tizedik emeleti hivatali lakás ablakából, figyelve az utcát borító szeméthalmokat és a közöttük óvatosan lavírozó szegénységet. Egynek érezte magát velük, bár neki megvolt mindene. Nemesi származású drága mamája kondenzcsíkot árasztó falatokkal látta el reggelire, délben pedig a konyhás kisasszonyok csaltak örömet a zsírtól tocsogó ujjakra. Ő mégsem volt elégedett magával. Tologatta katonáit az enyhén laminált padlón, és ágyúit mindenáron a köztársaság ocsmány intézményei felé fordította. Vasgolyók nélkül borsólövedékek csapódtak a Parlament helyett az ablaküvegnek. Ezt Anna, a szobalány takarította le, közvetlenül a késélezés után, melyet boldogan gyakorolt, főleg a nagy tekintélyű mama közelében.
Nyissz, nyassz.
Napóleon persze imádta a sürgölődő fehérnépet. Alig fértek el napközben a szobákban, de a háztartásnak mennie kellett zavartalanul, mint régen a francia kastélyban. Az emigráns úr is úr, mondogatta gyakran szerető apja. A kis Napsugarunk legfontosabb órái pedig a következő életeseményekből álltak. Minden délután, elhagyva a börtönszerű közoktatás szétkoptatott padjait, sétált egyet, hogy át tudja érezni szenvedő népe mindennapjait. Zsebében hordta a vonalzóját, annak érdekében, ha egy pórnépbeli, akiket természetesen teljes szívéből szeretett, túl közel jött volna. Az ilyeneket jól orrba vágta. A takony és a vér szétfröccsent az utcán, hogy majd egy bűnös állampolgár elcsússzon benne. Bármerre is vitte az út, mindenhol népe akaratát leste. Úgy gondolta, hogy ennek a szegénységnek csak az vethet véget, ha az alkoholos italokat, melyeket fogyasztanak, vízzé változtatja. Véleménye szerint sokkal olcsóbbak lehetnek ezek a lőrék, mint a sima víz, hiszen mindenki ezt fogyasztja az utcán. Sikerült is a terve, és örömmel nyugtázta, hogy akiken jót tett, kedves szavakkal fogadták.
Rohadj meg.
Néha hazáig is elkísérték, természetesen futva, hogy állóképességüket is karbantartsák. Hatalmának a pórnép, a szakácskisasszonyok, a mama, a tanárok felett mégis hamar véget vetett egy kései hazaérkezésre reagáló atyai mozdulat.
Csatt.
NAPI JELENTÉS
Ez az élet. Ez az élet.
Halkan surranok ki az ágyból. Rá sem nézek a mellettem fekvő testre. Felveszem a nappaliba készített ruháimat, halkan becsukom az ajtót. Mint a gyilkos, távozom a sötét lakásból, és osonok el a paneltömbök árnyékában a villamos felé. Nem szereti, ha elmegyek. Én sem szeretem. Egyedül van napközben, azt mondja. Én is, válaszolom, de nem merek a szemébe nézni. Dehogy vagy te egyedül, ott vannak az új kollégák, új élmények. Igen ott vannak. Ott vannak, hogy minden nap lejátsszuk ugyanazt a komédiát a mi kis színpadunkon. Mellékszereplő vagyok csupán, a háttérben állva prüszkölök a főhős által felkavart porban.
Ez az élet. Ez az élet.
Te tudsz foglalkozni a munkával, én csak ülök itt, mosok, főzök, bejárok arra a pár órára, amit amúgy is utálok.
Munka.
Igaz. Szövegíró gyakornok. Jól hangzik, mi? Álmaim melója is lehetne. Szoktál étrend-kiegészítő posztokat olvasni? Ott megtalálhatod a remekműveimet. Remélem kapok majd posztumusz posztíró díjat, miután kiugrottam az ablakon. A földszinten van az iroda.
Ez az élet. Ez az élet.
Az unalom ellen nincs megoldás. Ugyanúgy böngésszük az idővonalunkat, csak én a céges gép képernyőjét bámulom. Vigyázat, érkezik a végső érv. Övön aluli. Nálad legalább vannak macskák. Pici kölykök még. Miközben a főnök beszél, egyikük a háttérben emelgeti tappancsait a kerítés tetején lévő cserepeken. Megcsúszik. Leesik. Semmi baja, de én majdnem felnevettem. Ebben igaza van. Mikor a cicákat látom, nem rá gondolok. Hanem arra, hogy macskaként szökellek a háztetőkön, benézek az összes irodába, és magammal viszem a bágyadt lelkeket. Villámtámadás lenne ez az egész világ ellen. Túszként tartanám fogva a legtöbb munkavállalót. Akkor engedném el őket, ha megígérik, hogy szabad elvonulást kapok és örök macskamentát.
Értesítésre kelek. Már nem macska vagyok, csak egy izzadt húskupac a paplan alatt. Felemelem a telefonom. A bank küldte, hogy megjött a fizetésem. Gyakornoki. Legalább kevés.
Ez az élet? Ez az élet?
