A hónap végére ismét egy versajánlóval készültem, a januári Alföldből válogattam, ezzel búcsúztatom a januárt.

 

Remekül indul a lapszám, Nádasdy Ádám verseivel, amelyet közül engem leginkább A páros események fogott meg, bár A filozófia is kétségkívül izgalmas, önreflexív és jó érzékkel ábrázolja a filozófiai kérdések természetét, valamint hatásmechanizmusát. A páros események című vers az egyedüllét és a pároslét különbségeit emeli ki, mégpedig az életút tanulságainak foglalataként. Az élet itt leginkább hegymenetre emlékeztet, a küzdelmes, felfelé vezető út, az új perspektívák feltárulása a régi időket idézi fel, a fiatalság éveit – ehhez kötődnek „a páros események”, a kinyíló ajtók, a lehetőségek sokasága. Ám nem lehet a csúcson maradni, elérkezik a könnyebbnek képzelt lejtmenet, amelyben már az egyedüllét dominál.

„Viszont lefelé inkább egyedül,

lépcsőházban, sínen, domboldalon.

 

Ez alighanem természetesebb,

a gravitáció is besegít,

így lépésenként nyílik meg előtted

a város. Visszakapod magadat.”

Az egyedüllét egyfajta öneszmélésként jelenik meg, olyan állapotként, amelyben talán olykor hiányzik a korábbi pároslét, de az ember már nem akar senki birtokában lenni, másoknak pusztán hasznára lenni. A versben az öneszmélés a reggellel jön el, amely valamelyest zárójelbe teszi az életút-metaforát. Úgy tűnik, reggel újra kell tanulni magunkban, önmagunkként létezni.

 

Kósa Eszter Költési idő címmel megjelent verse madár-perspektívából tekint az épülő, kialakulóban lévő városra, de úgy tűnik, nem csupán a magasságokat, a mélységeket is jól ismeri. Figyeli az embereket, amint a világegyetemről való tudást hajszolják, űrhajókat építenek, s matematikai úton igyekeznek feltárni a világ legmélyebb titkait, a mozgásokat, a benső erőket próbálják leírni, sokszor sikerrel. A versben megszólaltatott, madár – amelyről feltételezhetjük, hogy óriási és már igen sokat látott – a legbölcsebbnek és a legtudatlanabbnak ábrázolja az embereket, akik – úgy látszik – a legnagyobb erőfeszítéseik ellenére sem lesznek képesek megismerni azt a perspektívát, azt a szabadságot és azt a tapasztalást, ami a madárnak megadatott. Arra is rávilágít a vers, hogy leginkább az apró és a hatalmas dolgokat fürkésszük, miközben a mindennapok kiesnek a látóterünkből.

 

Hartay Csaba Felmentés címmel közölt versének a múlthoz és a jövőhöz fűződő viszony áll a középpontjában. Az iskolai tornaórák fontos vonatkoztatási pontot jelentenek, az idő múlása éppúgy kifog a lírai énen, mint a tornaórán a labdajátékok:

„Végül is tehetségtelen vagyok mindenben, ami gurul és múlik.”

A lírai én úgy vágyik a jövő alóli felmentésre, ahogyan a tornaórák alól szeretett volna felmentést régebben. Bár a jelenből a múlt megszépül, az akkor még nem sejtett jelen és a titokzatos, szorongató érzést ébresztő jövő a tornateremben és az öltözőben még nem látszott. Akkor még a tehetségtelenség érzése is különös nyugalmat árasztott. Ebből az életérzésből születik egy új. Leginkább a rezignációra hasonlító, latolgatás nélküli állapot utáni vágyakozással zárul a vers.