Ne is folytasd, szóval te is látod, ami jó ideje történik körülöttem. Egyszerűen nem értem, hogy nem lehet fölfogni, mikor napnál világosabb. A könyveimmel kezdték. Bejöttek a szobába, és átrendezték a polcomon a könyveket. Szoros betűrendben voltak, és most nézd meg. Hogy kerül a Karinthy a Szent Ágoston mellé? Idenézz! Ezen az alsón a második világháborúval kapcsolatos könyveim voltak, és odatették nekem a Rómeó és Júliát. Vagy itt, nézd, a természettudományos könyvek közé alattomban odacsempészték A rózsa nevét. Komolyan mondom. Hát hülyének néznek ezek engem? Azt hiszik, nem veszem észre? Így akarják ellenőrizni, hogy észnél vagyok-e még? Ne vicceljünk már!


Hogy mikor kezdődött. Nem is tudom. Egyszer csak észrevettem, hogy nem úgy vannak a könyveim az ágyam mellett, ahogy este hagytam őket. Reggelre három lányregény került a Nietzsche mellé. A gyerekkori olvasmányaimból. Nem is ebben a szobában voltak, hanem lenn, a szuterénban, ahová az összes pöttyös, csíkos meg indiános könyvemet lehordtuk a férjemmel még tavaly vagy tavalyelőtt, nem sokkal azelőtt, hogy kórházba került. Képesek voltak onnan ide fölcsempészni nekem. Hogy te majd azt hidd, ilyeneket olvasok, mert már teljesen meggárgyultam. Mit mondjak?


Nem is, talán a ruháimmal kezdődött. Direkt elpakoltam mindent, csak a fekete ruháimat hagytam elöl, tudtam, egy évig úgysem lesz szükségem másra, úgyhogy mindent összerámoltam, és bedobozolva átvittem a gardróbba. Aztán egyszer azt vettem észre, hogy ott lóg a piros-fekete kockás ruhám a feketék között. Aztán bordó nadrágkosztümöm. És így sorban egymás után megjelent egy-egy színes darab a feketék között.


Dehogy! Mit képzelsz?! Azt hittem, benned megbízhatok. Nehogy te is kételkedni kezdj benne, hogy igazam van! Ezeregy bizonyítékom van ellenük. Csak gyere ide, aludj itt nálam egy-két éjszakát, és meglátod. Én nem tudom, mikor dolgoznak, de azt hiszem, legtöbbet éjjel. Elég mélyen alszom, nem hallom meg, ha zörögnek. De ezek nem félnek semmitől, fényes nappal is bejönnek, amikor sétálni megyek. Mire visszajövök, átrendezik itt nekem ezt a teljes sort. Nézd! Tegnap még jó helyen volt ez a Lermontov-kötet. Most meg itt van, kitették ide a régi nyelvkönyvek közé. Akármerre nézek, mindenhol csak a felfordulást látom.


Tudom, miért csinálják. Ne gondold, hogy nem tudom, mikor szemmel látható. El akarnak üldözni engem innen. Meg akarják kaparintani a könyvtáramat. Sőt, mindenemet. A ruháimat, cipőimet, a teljes konyhai berendezést a fűszerkészletemmel együtt. Azzal kezdték. Összekeverték őket a polcon, ugyanúgy, mint a könyveimet.


Nem, a fűszerek nem betűrendben, hanem felhasználás szerint voltak elrendezve. Nézd, itt, ezen a kisebb polcon tartom a sót, paprikát, őrölt és egész fekete borst, az őrölt és egész köményt, a babérlevelet, kakukkfüvet, rozmaringot, gyömbérport, szerecsendiót, majoránnát, oregánót, bazsalikomot, szóval amit a legtöbbet használok, aztán itt följebb jön a többi, a tárkonytól az ürömig, mind. És egyszer csak azt vettem észre, hogy amíg én a városban voltam, a gyömbérpor helyére az ürömöt tették. Még jó, hogy megismerem az üvegeket, így nem tudtak megtéveszteni. Ürömöt elég ritkán használok, ebben a hosszúnyakú üvegben amúgy is rozmaringgal van keverve, esetleg ha bárányt sütnék, akkor tennék rá, egyébként jól megvolt ott fönn is a szerecsendió virággal meg a borsikafűvel.


Mindenáron be akarják bizonyítani, hogy megbolondultam. Tudom, hogy azért csinálják. Én majd teszek ellene, hogy ne így legyen. Idenézz! Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ezt a kulcsot én nem itt hagytam tegnap reggel, amikor utoljára lenn jártam a garázsban, és most valaki idetette. Mit keres ez a kulcs a cipős szekrényen, mikor a bejárati ajtó melletti kulcstartón van a helye?


Ne kezdd el te is, mert ez nem a szórakozottság műve, ugyan, dehogy, hisz ismersz. Én precíz vagyok, mindenben, a munkámban is, te tudhatod a legjobban, húsz évet ledolgoztunk egymás mellett. Azóta sem változott a helyzet, amióta nyugdíjba mentem. Mit gondolsz, majd vénségemre teljesen megváltozom? Ugyanolyan rendet tartok mindenben, mindenütt, mint azelőtt. Nézd meg, gyere be ide a kamrába. Itt vannak a tápoldatok, itt lenn, a legalsó polc alatt, a földön. Mindig itt tartottam őket. És most hol vannak? Szerinted? A szelektív kukámban találtam meg ezt a két flakont. Igen. Mind a kettőt. A muskátlist is, meg a balkonnövényekét is. Itt tartunk. Mit szólsz? A tele flakon tápoldatot beleteszik nekem a kukába. Hát ezt érdemlem én? Ezért hajtottam egész életemben értük, hogy most ezt műveljék velem? Idejönnek és átrendezik a lakásomat, hogy elhitessék velem, megbolondultam, és időnap előtt övék lehessen a családi örökség?


(…)


---

A folytatásért kattints ide!