ropognak a gerendák
a sufni kopott ízületei a padlástér eresztékei
itt bújócskáztunk valaha
a ládák és zsákok alkotta ösvények között
s a leghátsó zug homályában
rejtőzött a lelakatolt titok
aminek végére járni sohasem tudtunk
éltre kelnek a tüsszentésre ingerlő finom porok
a pókhálók a cserép alá bújt darázsfészek
a madártani megfigyelőállás
ahonnan át lehetett lesni
a szomszédban bikinifelső nélkül
napozó fiatal tanítónőre
akinek barnán elomló mellei
ledöntötték az éjszaka vágyait
a másik oldalon pedig ott a szőlőlugas
ahol apám hajladozott metszette
kötözte a bortermő vesszőket
a kertvégben fölizzik a parázs
átitatja az estét a sült szalonna illata
a nyársvégen piruló hagymafej
régi árnyak vetülnek a sufni falára
szétfoszlanak a határok
kacskaringóssá váló álmok
ültetnek vissza az öreg kerti asztalhoz
– végre itthon vagyok

 

 

----

 

 

Oláh András verseit keresd a decemberi Alföldben!

 

Kép forrása: bernswaelz, Pixabay