A TIZEDIK: Darvasi László: A legrövidebb vidám költeményem (vers) [Látó]

 

Darvasi Lászlót nem elsősorban költőként ismerhetjük, Látóban megjelent költeménye azonban vérbeli lírai mű. A szavak mintha szabad asszociációkat követve cikáznának témák, ritmusok és hangulatok között, ám e cikázás valahogy egy pillanatra sem válik unalmassá. Gondoskodik erről a szerző parádés nyelvi kreativitása, mely folyamatosan facsarja, tekeri a szókat és rongálja a szintaxist. Mi körül forog a terjedelmes költemény „tartalma”? A vidámság, a boldogság és a létezés hiábavalósága körül, a megélt élet elmondhatatlansága, bősége, vidámsága és „ádázsága” körül — élmény végigolvasni. [B. Cs.]

 

A KILENCEDIK: Ferdinandy György: Önbizalom és hazaszeretet (rövidpróza) [Székelyföld] 

 

A történeti tények és a személyes sorsok különös elegye ez az írás. Manuel Gilberto Medina Escalera Versos a la Patria (Versek a szülőföldről) című kötetének eszméi a történelem kiszámíthatatlan mozgásainak ellenálló szilárdságot jelentenek. A költő fő üzenete az, hogy „hit és remény nélkül nem élhetünk”. Bármit hozzon is magával a történelem sodrása, a hazaszeretet és az ehhez kapcsolódó önbizalom és remény a gyarmatosítást is túlélték Escalera hazájában, Puerto Ricóban. Escalera üzenete pedig túlélte a 2002-ben elhunyt költőt: Ponce de León, a spanyol gyarmatosító szobrát ledöntötték.

Ferdinandy soraiban szinte tükröződni látjuk a jelen történéseit. Kelet-európai köntösbe bújik a hit, a remény és a hazaszeretet. [E. D.]

 

A NYOLCADIK: Győrfi Viktória: Vajon miért viszi haza a hullákat? (novella) [Alföld]

 

Egy krimiírónő mindennapjaiba nyerünk bepillantást Győrfi Viktória novellájában. Miközben készül a pszichopata sorozatgyilkosról szóló regény, az írónő saját magánéleti válságát igyekszik kiheverni. A szöveg minden pontján, ahol csak megszúrjuk, dupla fenekű; szól a gyilkosról, a kapcsolatot meggyilkoló egykori társról, és persze az írónőről, aki talán maga sem volt e gyilkosságban egészen ártatlan. Ám az egész fantasztikus történet a leghétköznapiasabb valóság hátterén épül, megtudjuk, az írónő hogyan szőrteleníti magát, kivel telefonál, látjuk, ahogy beindítja a mosógépét, és a Nők Lapja Pszichét olvasgatja. Az alkotás folyamatába olyannyira belekúszik a szerző mindenféle ügye-baja és lelki sebe, hogy már az is kétséges marad, elválasztható-e mindezektől maga a regény; sőt: van-e egyáltalán regény, nem a képzelet játéka-e csupán, hogy egy elhagyott nő a férfi alakját pszichopata bűnözővé stilizálja?... [B. Cs.]

 

A HETEDIK: Pataky Adrienn: A marginalizációtól a fiatal magyar „női líráig” (tanulmány) [Prae] 

 

Időről-időre felmerülnek bennem a női irodalom kérdései. Beszélhetünk-e ilyenről? Ha igen, mi tartozik ebbe a körbe? Hogyan ragadhatjuk meg? Az bizonyos, hogy sajátosan női témák vannak, a női költői vagy írói „hang” kérdése már összetettebb. Pataky Adrienn a fiatal, kortárs női költők versein keresztül közelít a női irodalom mibenlétéhez. A nő és az írás viszonyát Derrida és Freud nyomán igyekszik tematizálni, míg a nő-kép és írás relációjának bázisát Georg Simmel gondolatai jelentik. 

A női irodalom felé haladás emancipációját Pataky Adrienn Virginia Woolf Saját szoba című regényétől számítja, amelyben Woolf a női irodalom rövid történetét és a női irodalom lehetséges kibontakozási tereit vizsgálja. Felmutatja a Hélène Cixous képviselte feminista irányvonalat is, amely szerint a nő írása a női testhez visszatéréssel azonos. A testiség elemi megnyilvánulásai viszont sokszor (és sokáig) tabuként szerepeltek/ szerepelnek. A női test kiszolgáltatottsága és az anyaság tematikája kapcsán Polgár Anikó Régésznő körömcipőben című kötetét emeli ki Pataky Adrienn. A beteg test szintén tabusított témájára Katona Ágota, Szabó Imola Julianna és Horváth Veronika verseit hozza példaként. Horváth Veronika költői bátorsága a meddőségre utalásban is megmutatkozik. A kiszolgáltatott női testtől induló és azzal összefüggő „traumacentrikus irodalom” szintén a női témák közé tartozik. Somogyi Aranka jeles képviselője ennek az irodalomnak, az íráskép töredezettsége is a traumák széttörő hatását mutatja be. A szövegtesten nyomot hagyó, emberi testre tett erőszak közötti kapcsolatot Fenyvesi Orsolya ábrázolásában láttatja Pataky Adrienn. Csupa fájdalom, merő feltépett seb lenne a női líra? Korántsem. Az irónia ugyanúgy ott mozoghat benne, miként Vida Kamilla „Konstruktív bizalmatlansági indítvány” című kötetének egyes verseiben. Persze a nemek és társadalmi nemek (szexuális) hatalmi játszmái is elmaradhatatlanok.

Pataky Adrienn a nők elnyomása elleni harcot is hangsúlyozza, s egyúttal irodalmi küldetést is kijelöl. E feladat magva, hogy egy erővel rendelkező nyelvet és hangot adjon a nőknek, s mindazoknak a témáknak, amelyeket nem szabad elfojtani. Ily módon terelheti a „női irodalom” a marginalizált témákat a figyelem centrumába. 

Emellett persze nem feledkezhetünk meg azokról a női költőkről sem, akik bár nem (vagy nem csak és nem tipikusan) női témákról írnak, de mégis a női irodalom körvonalait erősítik. Ilyen például Terék Anna (a Prae új számában szereplő) verse az utunk elvesztéséről, a bennünk élő világok kiszakadásáról és a lehetőségekről. Vagy éppen Élő Csenge Enikő „kimarad” című verse a végeláthatatlan tanulásról, annak nyereségeiről, s a végül domináló veszteségéről.  [E. D]

 

                                                         
Petőcz András: Szomorú vers

 

A HATODIK: László Liza: Világatlasz (versciklus) [Alföld]

 

László Liza tíz részből álló versciklusa első megközelítésben egy világ körüli hajóút leírása. Közelebbről szemügyre véve a szöveget, kiderül azonban, hogy ez az utazás sokkal inkább az én belseje felé halad, mint a Föld másik vége felé. Az egyes részek lazábban kapcsolódnak egymáshoz, mint a versszakok, de az összefüggés köztük nyilvánvaló. Számos kulturális utalás lelhető föl a szövegben, számomra főleg persze az irodalmi allúziók voltak sokatmondók. Mindenekelőtt A világ fölmérése című elképesztő Daniel Kehlmann-regény, amely (Gaussé mellett) Alexander von Humboldt életútját követi végig, akinek mániája volt, hogy a világ igenis fölmérhető, megismerhető, számszerűsíthető — e költemény persze némi szkepszissel viszonyul a természettudós csodálatos kísérletéhez. [B. Cs.]

 

AZ ÖTÖDIK: Czilli Aranka: Amikor a kapuban (vers) [Székelyföld]

 

Vajon az együtt töltött idő öröme közös öröm-e? Az én boldogságom a szeretett másik boldogságával összefonódik? — kérdezgetjük, vagy legalábbis kérdezhetjük. Czilli Aranka verse a szerelem otthonteremtő, sőt új, saját világot teremtő erejét ábrázolja. Amelyben persze ott mozognak a valóság felé támasztott kétségek. A non-verbális jelek üzeneteit és non-verbális értelmezésüket igyekszik verbalizálni a költő. Az érintés szárnyalássá válik, a szeretett másik felé fordulás pedig hazatalálást jelent. Talán ilyen a másiknál önmagunkra lelni? [E. D.]

 

A NEGYEDIK: Kállay Eszter: az egyedüllét határai (vers) [Prae] 

 

A Prae friss száma, amelynek tematikája a kortárs magyar női irodalom, igen nehéz döntések elé állított. Kállay Eszter „az egyedüllét határai” című versét emelném ki, s ennek nem pusztán az az oka, hogy egészen magával ragadott a vers szókészlete és képi világa. Kállay Eszter verse az egyedüllétet egészen különös kontextusba ágyazza. Az „egyedüllét határai” itt egybeesnek az „én” és a test határaival. Ahol leválunk a másikról, talán ott kezdődik az egyedüllét. Az anyaság tematikája központi szerepet kap a versben (de a határok meghúzása éppúgy érvényesülhet egyéb élénken intim viszonyokban, legfőképp a szerelemben). A hiány szokatlansága egybeforr a hiány értelmezésével és az anyai szeretet fő céljával: hogy jó legyek.

A hiány értelmezéséből pedig kibomlik az elszakadást szükségképp követő egymásra tálalás. Mintha a téridő új dimenziója születne, amely párhuzamos a külső világgal, a forgalom zajával, az „egymáshoz bújó buszok” útjával, de mégis elemi módon saját. [E. D.]

 

A HARMADIK: Molnár Flóra: Égőáldozat (vers) [Látó]

 

Ez a költemény egy roppant súlyos és felkavaró témát érint: a bántalmazásét. Hogy mennyiben szexuális jellegű a bántalmazás, azt a szöveg homályban hagyja, de úgy sejtjük, éppen azért hagyja homályban, hogy ne nagyon kételkedjünk benne. Ugyanakkor a vers motívumhálója fölidézi a bibliai Izsák történetét, akit apja, Ábrahám égőáldozatnak szánt Isten oltárán. A lírai én számára ez a láng azonban a szégyen lángja és az arc pírja. Mégsem csak ezzel a megrázóan szép metaforával kapcsolódik a szöveg a bibliaihoz: az Isten jóságába vetett hit hasonló próba alá kerül a bántalmazott gyermekben, mint Ábrahámnál; és hogy ezt a próbát ki tudja-e állni, azt a költemény nyitva hagyja:

 

arcom elsötétül,
majd kigyullad,
mint a láng.
Fénylő arccal, elfátyolozva,
sétálunk némán, évekig.

 

[B. Cs.]

 

A MÁSODIK: Gyenge Zoltán: Az emlékezés hiánya. Avagy a felejtés boldogsága (próza) [Tiszatáj]

 

A Tiszatáj májusi száma több, szívemnek kedves filozófiai írást kínál az olvasók számára. A 2021. szeptember 23-án, Esterházy Péter emlékére tartott Írók-filozófusok est „születésnap” témájára írott szövegek közül kiemelném Vajda Mihály ironikus írását, amely ráébreszti az olvasót a „születésnap” jelentés-torzulására, amely a Facebook-korszakban következett be, Laczkó Sándor szócikk-folyama pedig remek orientáció a születésnap jelentésrétegei közötti eligazodáshoz. Gyenge Zoltán írása a felejtés és az emlékezés közti feszültséget ábrázolja. Az igazság — mint a filozófia egyik kulcsfontosságú fogalma — a felejtés megszűnéseként jelenik meg itt. Gyenge Zoltán elhatárolja a felejtés két válfaját: az időbeliséghez kötődő empirikus és a tapasztalatot kikerülő, intelligibilis felejtést. A felejtés hiánya a boldogtalanságba vezet. Talán ezért könnyebb az állatok boldogsága — gondolhatunk Nietzsche szavaira. Valójában a feledés az „emberek kicsiny boldogsága”. Vajon sikerülhet-e kicselezni az időt? Hogyan fonódik össze a létezés felett érzett kétségbeesés az elmúlással? 

Az idő lehetőségeink felől nézve más színezetű, mint a valóság irányából, ahonnan a szükségszerűség „tétova” szülőjének tűnik. Az elvesztés a „még élők” elvesztésében is magában hordozza a visszahozhatatlanságot. Mit kezdjünk hát az idővel és a lehetőségeinkkel? Hogyan juthatunk el általuk a világ megteremtéséig, s milyen világ lesz ez? [E. D.]

 

AZ ELSŐ: G. István László: Hasonlat helyén (vers) [Kalligram]

 

Az ukrajnai háború, vagyis a tény, hogy Európa területén újra második világháborúshoz hasonlítható hadicselekmények dúlnak, megdöbbentette a hosszú békéhez szokott európai közvéleményt. Egyelőre még korai, túl nyers az esemény ahhoz, hogy irodalmi feldolgozását várjuk, G. István László költeménye azonban az egyik legkifejezőbb kísérlet arra, hogy mégis mondjunk valamit — ha nem is a háborúról, de arról a döbbenetről, amit kiváltott. A vers maga egyetlen hasonlat, pontosabban hasonlatok sora, melyek hasonlítottja a mondásra való képtelenség. A leírt, félúton megálló, tétovázó cselekvések már megjelenítésükben is a kimondhatatlanság, az elképzelhetetlenség határát súrolják. Ezek a képek önmagukban is döbbenetes erejűek volnának, a záró sor azonban olyan kontextust teremt hozzájuk, amely a szöveget hovatovább elfelejthetetlenné teszi.

 

(A Kalligramban nemcsak ez a nagyszerű vers olvasható, de nagy örömünkre szerkesztőtársunk, Hacsek Zsófia roppant aktuális problémákat feszegető novellája is, mely a brit bevándorlási hivatalban játszódik, és új szemszögből, megrázóan mutatja be a „beengedhetünk-e mindenkit Európába” kérdéskörét.) [B. Cs.]