Megjelent az ESŐ friss, nyári lapszáma, amelynek első szakasza a „Fontos dolgok” címet viseli. Ebből a szakaszból választotta ki Enesey Diána a számára legkedvesebb prózát és lírát.
Tóth Krisztina: Fontos dolgok (részlet az Ékszereink című, készülő regényből)
A „Fontos dolgok” címen megjelent regényrészlet a teljes őszi Eső szemszögéből is fontos, ugyanis egy egész folyóirat-szakasz kölcsönözte a címét Tóth Krisztina írásából.
A regényrészlet összetéveszthetetlenül viseli magán Tóth Krisztina jellegzetes stílusjegyeit. Egyrészt itt is nagyon figyel a valóság minden apró mozzanatára, valamint az emberi lélek rezdüléseire. Másrészt úgy képes belehelyezkedni egy másik ember élethelyzetébe, gondolatvilágába és élményeibe, hogy közben mindvégig hiteles marad, mintha csak saját tudati folyamatait vetné papírra. Itt épp egy autizmus jeleit mutató, kamaszkorba lépő lány az egyes szám első személyű elbeszélő. Az ő gondolatai, élményei, sőt, talán azt sem túlzás állítani, hogy tudatfolyama bontakozik ki, s ezzel szemben állnak a valóságból felé érkező reakciók. A meg-nem-értettség visszajelzései. Tóth Krisztina érzékletesen és empátiával mutatja be, hogy miért egy állatkertben megismert majmot rajzolt le a kis főhős legjobb barátjaként, miért fontos, hogy még a többiek óvatlansága következtében kitört ceruzahegyek is szín szerinti csoportokba legyenek rendezve, miért nagy hiba az, ha valaki elválasztja az összetartozó dolgokat, mint például a palacktól a kupakot és miért annyira nehéz másokkal beszélgetni. Így tár fel előttünk egy új és különleges világot, a mindennapiság mozaikdarabkáiból. A hétköznapi élet eseményeiből és az elbeszélő ezekre adott reflexiójából az is kitűnik, hogy az igazán fontos dolgok nem olyasmik, mint a cipőkötés, amivel kapcsolatban olyan sokszor felróják neki, hogy nem tudja. Ennél sokkal fontosabb a rend ismerete, tudni, minek és hol van a helye. Meg persze a színezés, az is fontos, egyfajta világépítés, ami nélkül a történet kis hőse nem is tudná igazán tevékenyen hazavárni az édesanyját.
Molnár H. Magor: Himnusz (vers)
Molnár H. Magor versében (jobban mondva: himnuszában) — amely ugyancsak a „Fontos dolgok” címet viselő szakaszban jelent meg— egy kínzó szerelem ábrázolása elegyíti a szakralitás és a brutalitás képeit. A kedves isteni alakot ölt, de egy kegyetlen istenként jelenik meg. A költői én sem ima vagy könyörgés formájában szólítja meg, sokkal inkább határozott követeléseket intéz hozzá. A vonzás és a taszítás, az erotika és az agresszió feszültsége kölcsönzi a vers dinamikáját. Az ellentétek feszítő ereje tartja össze a verset, amely nemcsak képekben, hanem egyéb észleleti mozzanatokban is gazdag, mondhatni, minden érzékszervet aktivál. A legtöbb esetben borzongást idéznek elő az érzékszerveket mozgató képek, mintha a vágy romboló erejét mutatnák, de a vers a „gyönyörű” szóval zárul, ezzel is erősítve az ellentétek egységbe kovácsoló erejét és a vágyakozás emberi erőt felülmúló hatalmát.
