– Mama, Teónak kipukkadt a kereke!
– Csak lázas…
– Ő a kedvencem. Olyan puha, hogy meg tudjuk főzni. Csak kár, hogy fasírtban van a mosógéppel...
– Lehet nem örülne, ha megfőznénk...
– De ő csípős paprika. Tegyük a levesbe. Nézd, most is almáskodik.
– Csak didereg...fogd meg te is a kezecskéjét!
– Rövid vagyok...
– Jaj, ez fájt…
– Csak megcsipókáltalak...neked nem viszket a katicabogarad?
– Nem. Most nem. Felébredünk?
– Álomkás vagyok.
– Én is…
– Te nem vagy álomkás, te mama vagy, egyem meg a szívedet!
– Mama is vagyok, meg álmos is.
– Ez nem így van, te mama te, ez nem szépenmondás…
– Gyere, mindjárt elkésünk az oviból...
– Hosszú az idő. Egy nap egy házikó.
– Akkor mesélj egy pici mesét, és utána felkelünk.
– Hol volt, nem hol volt egyszer, egy pontocska. Nőtt, nőtt. Azt hitték lufi, de virág volt. Nőtt. Tapsolj egyet! A vége itt van.
– Ez szép volt. De mostmár megyünk!
– Itt van egy ölelés nekednek.
– Köszönöm.
– Vizecske mama.
– Miért vagyok én vizecske?
– Mert mindig ihatok belőled.
*
– A tejnek Teo íze van. Teszel bele egy csöppenke kakaót?
– Tessék. Felkavarhatod.
– Jó. A felkavarodás erre van a pohárban?
– Arra is lehet.
– Olyan éhes szag van. Teo mindjárt leuzsonnázza a hópelyhet.
– A torkod hogy van?
– Ha fáj a fáj, akkor nem jól, ha nem fáj a fáj, akkor jól.
– Ritus, hogy lehet valaki ilyen gyönyörű?
– Nem tudom, most éppen iszok.
*
– Ősz illatot szeretnék látni. Nézd, nekem küldte a szél ezt a levelet.
– Nagyon szép…
– Kincsbe veheted tőlem, ha akarod…
– Szeretném nagyon. Csicsíjja előtt visszaadom, jó? De menjünk be most a teraszról, vihar van.
– De mama, ma nem vihar van! Csütörtök. Eltört ez a napocska. Mert üvegből volt. Megszerelgetem.
– De bent inkább, jó?
– Akkor zöldvé festelek!
– Az nem baj, a zöldet szereted te is, meg én is.
– De nem a legjobb– barát színem…
– Egyszer kibírom. Aztán majd átfesthetsz…
– De én inkább pázlizni szeretlek téged…
– Az is jó. Hogy hívják a tornyod?
– Mamának. Mindent mamának hívnak.
*
– Anya te tudsz segíteni, az összes, ezer problémámon?
– Ha kell, megragasztgatlak.
– Fáj a pocakom.
– Nagyon?
– Igen. Az összes. Meg libaszőröm is van, de az nem baj.
– Csillagocska Rita.
– De mama, én nem vagyok az égen és nem vagyok csillag alakú. Kidörrenek, ha fáj a fájdalom.
– Megkeresgéllek majd.
– És átszivárványozol?
– Biztosan! Mikor történt ez a plezúr?
– Tegnap. Meg holnapután is. Amikor átutcáztam a másik oldalra. Hiába mondokásztam a talpinkómnak, hogy nem szabad.
– Ez előfordul. Itt egy puszi.
– Te vonat te mama te. Suhansz velem ide-oda. Magadban viszel az útra.
– Nem megyek én nélküled sehova.
