Nincs fontosabb a napi rutinnál. Ha nem
lennénk a szabályokba zárva, nem működnénk.
Ilyenkor tör ki a háború hajadonok és házasok
között. A végén békét kötnének,
de addigra már kizsigerelték egymást –
a norma mégsem terelte a nyájat a civilizációba.


A puszta geometria nem élet,
és a józanság sem megváltás.
A nyomor végül e tájat szétcincálja.
A romlás beköltözik a legapróbb zugokba,
alattomosan terjed, hajszálrepedéseken át.


Velünk együtt tűnik el ez a világ,
ahogy a meghittség tégláit, mézeskalácsházak
kupacát dúlják fel daruk és szívlapátok,
mert a rend nem tűrheti a fraktális káoszt –
visszhangzanak a baljós károgások,
úgy élsz, mintha nem lenne holnap,
aztán kiderül, hogy nem is volt.


Lennék én, ha még lehetne lenni,
de hogy lehetnék, ha nem vagyok.

 

Ha Téged is megfogott a mű, akkor itt tudsz több, ehhez hasonló verset olvasni.