Ha még a kisgyerekesek és elvetemült mesekönyv-rajongók sem hallottak a Diófa Books Kiadóról, az nem a tájékozatlanságukat mutatja. A kiadót csupán idén alapította meg az a Pecák Judit, aki a Massolit Books & Cafét is viszi a Nagydiófa utcában, több mint tíz éve. Debütáló kötetük, a Nagy álmok, novemberben jelent meg, egy lengyel „majdnem csendes” mesekönyv magyar fordítása. Pecák Judit tervei szerint évente egy hasonló gyerekkönyv-fordítás követi majd a Diófa Books gondozásában.
A Nagy álmok majdnem csendes, mert szöveg épp csak annyi szerepel az illusztrációk mellett, hogy akadjon némi gondolati fogódzónk a képek értelmezéséhez. És lehet, hogy mesekönyv, ám e meghatározás senkit ne vezessen félre! Ha valami mesekönyv lesz attól, hogy gyerek kezébe adható, akkor az. Nem vitatom, hogy kisgyerekek – a kiadó szerint öt éves kortól – valóban értékelhetik és érthetik Marta Ignerska expresszív rajzait. Nem kevésbé érthetik Przemyslaw Wechterowicz szűkszavúságukban épp csak irányokat adó és temérdek üres értelmezési helyet hagyó mondatait. A könyv minden oldala tűnhet mesének, amennyiben a mese kritériuma, hogy tartalmazzon valamiféle fantasztikus elemet. A józan eszüket használó felnőttek ennyi „zagyvaságra” a legjobb indulattal süthetik a mese jelzőt. A könyv azonban semmiképp nem az a hétköznapi mese- vagy fejlesztő képeskönyv, amilyennek egy kevés szöveggel, de aprólékos képi világgal illusztrált, nagy alakú, keményfedeles kötetet gondolnánk.
Kis ötévesünkkel valóban együtt számolhatjuk a gólyákat, a csikóhalakat vagy hegyhátakat a Nagy álmok lapjain. Elsorolhatjuk, mi mindent csinálnak a strandolók a tengerparton. Rácsodálkozhatunk a galandféreg megannyi színére. Ha épp nincs jobb dolgunk és nem akarunk mélyebbre menni azon az úton, ahová ez a képeskönyv visz minket, ha hagyjuk neki. Mert ha a Nagy álmokat mindenképpen fejlesztő mesekönyvnek tekintjük, akkor nem elsősorban számolási és nyelvi készségeket fejleszt. Inkább kapcsolatot – nem csak gyerek és felnőtt között, hanem saját magunkkal, saját ábrándjainkkal fenntartott kapcsolatot, mindegy, hogy gyerek vagy felnőtt olvasoról beszélünk. És fejleszthet némi tudatosságot szülői magatartásunkban is.
A Nagy álmok, a realitás keretei közt képtelennek tűnő entitások még képtelenebb ábrándjait felsorolva, veszélyes egy gyerekkönyv. Elsősorban is a felnőttre, a gyerek rugalmas és elfogadó világára nem annyira. Arra legfeljebb a felnőtt magyarázatai lehetnek azok.
Azon még a konvencionális középszer tisztességes racionalitásában megőszült halántékkal sem lepődünk meg nagyon, hogy a tűz a tűzoltóságba lépne be, a nap meg napszemüveget akar. A gólyának meg vakáció kéne. A költözőmadarak fényűző, állandóan nyaraló életét élve biztosan nem tűnt fel neki, hogy álló évben vakációzik (vagy mégsem?). Tiszta sor, hogy az ábrándokat épp az teszi azzá, amik, hogy egyfajta ellenpólusait képezik helyzetünknek és lehetőségeinknek. Nyugodtan bólogathatunk. Amikor a csikóhalak beatzenekart alapítanának, az angolna meg a Mount Everestre vágyik, már felfortyanunk. Uszonnyal nem lehet hegyet mászni, és mi köze a csikóhalnak a zenéhez? Hát nem az ilyen dualitások döntik nyomorba az álmodozót? Ilyen távol lehetőség vágytól nem eshet! (Vagy mégis?) És egyáltalán, miért pont a Mount Everest, miért pont beatzenekar? Hol van ebben a logika? Micsoda képtelenség ez! A szőnyeg meg túl sok keleti mesét olvasott. Most repülne a Marsra, mert elhitte, hogy ő tud.
Aki figyel, az a könyv felénél, a színpompás galandféregnél meg az álmai miatt szégyenkező toronyháznál fogja maga is elszégyellni magát, ha a fent megfogalmazott ítéleteket egy gyerek füle hallatára mondta ki. Ha valami, ez a két rajz ad morális keretet a szabad firkarajzok „zagyvaságainak”. Én legalábbis mélyen együttéreztem a színpompás galandféreggel, akire valami visszataszító vonalfigura a lap széléről ujjal mutogat. Érdekes adalék, hogy a figurán belül, annak valami halovány, reciprok-énje mintha befelé, saját maga felé volna épp ilyen kíméletlenül elégedetlen. Hogy mondhatja valami, ami a szivárvány minden színét tartalmazza, azt magáról, hogy nem ért az álmodozáshoz? Az nem mindenkié? Nem épp a színes fantázia mutatója? Ezt mondaná-e a galandféreg akkor is, ha nem mutogatnának rá csúfolódva, nyelvet öltve? Ha nem mondanánk, hogy a dúcidegrendszer egyszerűségével nem lehet ábrándozni?
Itt válik nyilvánvalóvá, hogy ennek a mesekönyvnek a minőségét – mint egyébként a legtöbbét – az határozza majd meg, hogy a gyerekkel együtt leülve, mit mesélünk majd neki bele ezekbe az üres helyekbe.
Akár magányosan, akár gyerekkel együtt lapozgatjuk a könyvet, két választásunk van. Zagyvaságnak titulálhatjuk, és elhajíthatjuk a sarokba. Akkor nem fejleszt. Vagy hagyhatjuk, hogy felébressze bennünk azokat a nem mindig kellemes, elnyomott kérdéseket, amiket a könyv célba vesz: mit tanítottak nekünk az ábrándokról, mit hittünk el ezekből a tanításokból? És mit tanítunk mi ezek mentén a következő generáció álmodóinak? Mekkora súlya lehet ezeknek a tanításoknak azokra nézve, akik egyéni és kollektív boldogulásuk kulcsát, az álmokhoz való viszonyukat épp most tanulják itt, az ölünkben, a Nagy álmokat lapozgatva?
Mondtam, ez a könyv attól lehet fejlesztőkönyv, hogy ilyen veszélyesen üres, a felnőttek magatartásaival, magyarázataival, megengedéseivel és tiltásaival kitöltendő üres helyekkel van tele. Ám mint minden sikeres, közös családi időtöltést célzó projekt, ez is rétegekből áll. Életkoronként mást olvashatunk bele a lapjaiba. Épp ezáltal formálhat jogot a helyre minden gyerekszoba vagy nappali könyvespolcán.
Az illusztrátort, Marta Ignerskát a Nagy álmok fülszövege a lengyel középgeneráció egyik legtehetségesebb grafikusának nevezi. Ezeket az illusztrációkat és online portfólióját elnézve, lehet ebben valami. Rajzai az expresszionizmus és primitivizmus esztétikájából merítenek. Tudják, az az, amire azt szoktuk mondani a múzeumokban, hogy ilyet az unokám is tud. Kifejezetten jól áll ez a primitivizmus ennek az ábránd-könyvnek, ami az utolsó, üres lappáron rajzolgatásra invitálja az olvasót. Úgy képzelem, holmi akvarellbambik kifogástalan anatómiája és kirajzolt puhasága után kevésbé volna elvárható, hogy felvállaljuk legvadabb álmainkat, vagy rajzkészségünk vélt vagy valós hiányát. Ignerska expresszív világán ugyan átsüt a szakmai felkészültség, a könyv képanyaga mégis felszabadítóan közel esik azokhoz a bambulásunkban elkövetett, félig tudatos firkákhoz, ami bárkivel megtörtént már, aki vett részt unalmas matekórán vagy telefonbeszélgetésben. Kisgyermekeik ártatlansága fölött virrasztó szülők megnyugtatására mondom, hogy a Nagy álmok képanyaga vajmi keveset hoz az Ignerskára egyébként jellemző expresszió intuitív agresszivitásából, gender-kérdéseket is feszegető, a polkorrektséget frissítően mellőző szexualitásából. Ám a gondolkodó felnőtteknek épp ezért érdemes figyelemmel kísérni a Nagy álmokon és más gyerekkönyvillusztrációin túl is Ignerska munkásságát.
A Nagy álmok már elérhető a Massolitban, az Írók Boltjában, és hamarosan más, független könyvesboltokban is érdemes lesz keresnie annak, aki egy ilyen kevésbé konvencionális, ám annál kalandosabb, elgondolkodtatóbb családi élményt tenne a karácsonyfa alá.
Témába vág, hogy a Nagydiófa utcában ma is tárt karokkal várja a Massolit Books & Café a könyv- és kávéimádókat. A tárt karokat szó szerint értem. A krakkói Massolit testvérboltjának atmoszféráját nem csak a hagyományos és esetenként mindenmentes édes és sós finomságok, kávék, teák, meg a könyvkincsektől roskadozó, plafonig érő polcok határozzák meg. Fontos eleme annak az igény szerint magyar, angol, német vagy szláv nyelveken érkező kedvesség is, ami a pult mögül ragyog ránk, amint belépünk a Massolitba.
Küldetésük, hogy Közép-Európában nehezen beszerezhető új és használt könyvkülönlegességeket kínáljanak. Ezek magyar, angol, lengyel és elvétve más európai nyelveken is elérhetők, a populáris témáktól az akadémiai ínyencségeken át, szép- és szakirodalmi könyveket is beleértve. Nehéz anélkül kimenni innen, hogy az ember ne vigyen a kávéja mellé könyvet, noteszt, albumot is. Majd ha elmúlik odakint ez a téli zimankó, és újra ránk tavaszodik, a hátsó kertért is érdemes lesz felkeresni őket. Fügebokrok, kertek alatt kóborló tétova kandúrok, Pecák Judit fűszernövényes ládái, és a város szívében szinte elképzelhetetlen nyugalom várja ott a vendégeket. Amíg tart a tél, három belső tér melegében lehet üldögélni, könyveket böngészni és vásárolni. A digitális nomádoknak a laptopot is van hova bedugni, a három térből az egyikben pedig játszósarkot is kialakítottak a gyerekeknek. Így aztán kis látszámú (irodalmi) workshoptól és szemináriumoktól kezdve, a magánórákon és baráti kávézásokon át kisgyerekes családok randevúira is alkalmas ez a hely.
