Ima-test Micéliának
A sors gombafonalai csak a halál után érik el a testet,
addig a képzeletben húzódnak
Kirügyezhet-e halántékomból a szeretet?
Elkérgesül bőröm ott, ahol nem érintik?
Pasztellszín virágokat fest-e a penész mellkasom belsejére?
Elsárgulnak tüdőm lombjai, mint az ősz?
Rögzül tapló dolgaimra és hullik-e gyanta fájdalmaim nyomán?
A szívem odvaiban szú sercegését hallom-e vajon?
Kopogtatnak.
Hegyes csőrű papnők tépnek ki belőlem apró isteneket
Megszabadítanak az élettől
A kérdések üregeit fehéren fontad át
Mibelénk
Az évgyűrűk peremén fekszem
olyan szépen alakul minden,
mikor múlni-halni látom a világot
magamon kívül
