Köszöjük, hogy ennyien részt vettetek a most csütörtöki műhelybeszélgetésünkön.

 

Szaniszló Judit bloggerként kezdett el írni, eddig három kötete jelent meg és a beszélgetés során nemcsak a szóban forgó, hanem a két másik könyvéről is szó esett.

 

 

Az előző két kötetére is jellemző volt a rövid három-négyezer karakteres szöveg egységek sorozata, amely nem illeszkedik sem a novella sem a regény kategóriájába sem. Valamint a szerző sajátosan hasznája a posztmodern szövegjátékot és az irodalmi hagyományok megidézését, ennek mentén felmerült az a probléma, hogy a posztmodern irodalmi iskola mennyire tud a stílus berobbanása után évtizedekkel újdonságokkal szolgálni.

 

 

Prózájának egyik meghatározó sajátossága az életképekben kibontakozó elbeszélésmód. Ennek kapcsán felvetődött a kérdés, hogy a szerző törekedhet az önmagától való elvonatkoztatásra, elbeszélése végső soron mégis úgy szerveződik, hogy saját személye kerül a középpontba.

 

 

Köszönjük mégegyszer mindekinek, hogy eljött és várunk Titeket a következő beszélgetésre is!