Köszöjük, hogy ennyien részt vettetek a múlt csütörtöki műhelybeszélgetésünkön. 

 

 

Csordás Kata viszonylag későn kezdett el verseket írni. Mégis, a kötete azt mutatja, hogy a költészet számára nem  egy régóta érlelt, belső úton való elindulás, versei kíméletlenül pontosak és világosak. Nemes Nagy Ágnes neve több alkalommal is előkerült az este során, és nem véletlenül: hasonló a világos formaérzék és érzelmi visszafogottság jellemzi a verseket.

 

 

A beszélgetés során a szerző megosztotta, hogy az egyik versciklus inspirációját két skóciai év adta. Az ott töltött idő nemcsak tájakat, hanem szemléletet is formált. A skóciai természet – vad, zord, és mégis lenyűgözően szép – különös rezonanciát kapott a versekben. 

 

 

 

Végül a címadó téma, a „tékozlás” gondolata körül is izgalmas gondolatok bontakoztak ki, az est során a bibliai példázatokra utalva beszéltek arról, hogyan jelenik meg ez a fogalom nemcsak a vallásos kultúrában, hanem az emberi élet legkülönfélébb rétegeiben. A tékozlás itt nem erkölcsi vád, sokkal inkább létállapot: maga az egész élet.

 

 Köszönjük mégegyszer mindekinek, hogy eljött és várunk Titeket a következő beszélgetésre is!