A mi szegény Balassink, hiába írt szexről, drogokról meg rock’n’rollról, mégis leginkább úgy él a köztudatban, mint az a nehéz, avult nyelvezetű költő. Talán így éreznek a portugálok is nagy nemzeti költőjük, a Balassival egy korszakban élt Luís de Camões iránt – nekünk viszont itt vannak Mohácsi Árpád fantasztikus fordításai, amelyek egy csapásra kortársunkká teszik ezt a fél évezrede élt alakot. Hogyan csajozott Camões? Hogyan élte meg, amikor börtönbe juttatták? Milyen álmai, félelmei, fájdalmai voltak? A versek annyira őszintének hatnak, mintha portugál barátunk itt ülne köztünk, és csak úgy mesélne. Méghozzá a számára forradalmian új és lázadó, számunkra viszont megnyugtatóan ismerős és kiszámítható szonettformában.
Volt egyszer úgy, hogy Fortuna akarta
Enquanto quis Fortuna que tivesse
Volt egyszer úgy, hogy Fortuna akarta,
hogy én is megtaláljam a szerelmet,
így elfogott a vágy, hogy írni kezdjek,
s én azóta éhezem a szavakra.
De Ámor joggal gondolt közben arra,
hogy a vers lerántja róla a leplet,
ihlettel kínzott, s nem ismert kegyelmet,
közben félt, kiderül, mennyire csalfa.
Ti, kiket Ámor alávetni késztet
sokféle más szándékoknak, olvasva,
hogy rímel egymásra sokféle téma,
nálam magukért beszélnek a tények;
és azt minden szerelmes elmondhatja,
hogy tudja, miről szól e sok poéma.
Az ég, a föld közösen a lágy széllel
O céu, a terra, o vento sossegado
Az ég, a föld közösen a lágy széllel;
a hullámok kicsapnak a homokra,
a halakat a mély álom sodorja,
béke, nyugalom és néma, halk éjjel...
Aónio halász, aki most térdel
a parton az arcát a könnye mossa,
kedvese nevét ki hiába mondja,
nem kel életre a kimondott névvel.
– Hullám – szólt –, mielőtt Ámor megölne,
add vissza a Nimfám, kit virágjában
életének letépett az enyészet.
Nincs válasz; tenger morajlik mögötte;
susogás a kis liget irányában...
Hang a szélben, csak a szélnek beszélhet.
Tömlöcbe voltam egy időre vetve
Em prisões baixas fui um tempo atado
Tömlöcbe voltam egy időre vetve;
szégyen fejemre, hajlottam a rosszra,
én úgy maradtam szívemnek a foglya,
hogy közben a sors a vasat leverte.
Így jártam folyton áldozatra lesve,
Ámor ezt viszont nem tartotta sokra,
könny, ínség, számkivetés jött habókra:
ilyen sorssal voltam mindegyre verve.
Bár különben kevéssel is beértem,
a szégyentelen szerelmet kerestem,
hogy ráleljek a teljesült örömre.
Sorscsillagom útmutatásra kértem,
hogy vak halállal s kétellyel szememben
borzongással gondoljak a gyönyörre.
A Szófa karácsonyi rendezvényének felvételét, benne Mohácsi Árpád felolvasásával itt tudod megnézni.
