Hosszasan tanakodtam, miről is írhatnék, milyen téma elég ünnepélyes, bizakodó és jövőbe tekintő, mi az, ami passzol a január elejéhez.

 

Foglaljam össze, mennyi mindent történt a múlt évben? Írjam le, hogy milyen örömmel tölt el, hogy ott lehettem, épp egy éve, Böröczki Csaba könyvbemutatóján, hogy megjelent Schillinger Gyöngyvér első regénye, Bakos Gyöngyi második kötete, Nagy Gerzson harmadikja, hogy Bogi, Keömley-Horváth Boglárka lett az idei Petri-díjas, és amíg élünk, a fejéhez vagdoshatom, hogy ÉN MEGMONDTAM? Sorolhatnám még az irodalmi és magánéleti szempontból is fontos eseményeket, aztán tépelődnék, vajon kit és mit hagytam ki, kit bántok meg mivel, aztán zárjam valami olyasmivel, hogy micsoda év van mögöttünk, reméljük, 2025 még ilyenebb lesz!

 

De pontosan melyik része? A világ folyamatosan történik körülöttünk, és az, hogy miként nézünk rá, pontosabban, hogy milyen szemszögből nézzük azt, ami történik, végérvényesen és teljes mértékben meghatározza az alapvető létélményünket. Hogy mire összepontosítunk. Hogy mi jár a fejünkben, miközben egy helyzetet, valamint a saját magunk helyzethez való viszonyát értelmezzük. Végső soron, amikor eldöntjük, hogy nekünk milyen volt az előző év, vagy mit várunk a következőtől.

 

Két, némileg banális témával szeretném illusztrálni ezt a félig közhelyes, félig coelhósan metafizikai eszmefuttatást.

 

Ebben a pillanatban, ahogy itt ülök, áll a laptopom mellett egy palack cseresznyelé (amúgy rettenetes íze van, bár a keserűsónál, biztosan mondhatom, jobb). A palackon ez áll nagy betűkkel: BCE, alatta kisebbekkel: Weichsel. Alatta még kisebbekkel: mit Vitamin B+C+E.

 

 

Ma este, amikor hazaértem, ránéztem a palackra. Az agyam automatikusan cirillnek értelmezte a betűket, hiszen oroszul van értelme így ennek a három betűnek együtt, ki is mondtam hangosan, vszjo. Ez nagyjából annyit tesz, kész, vége, ennyi.

 

Abban a pár röpke másodpercben, míg megértettem, latin betűket látok, azon gondolkodtam, vajon ki és miért akar elnevezni egy gyümölcslevet úgy, mintha annak az lenne az üzenete, kész, vége, ennyi volt, barátom. Ennyi erővel halálfejet is rajzolhattak volna rá. Aztán szép lassan megvilágosodott előttem, ahogy közelebb léptem, és már láttam a kisebb betűket is: a három betű a palack vitamintartalmára utal, szóval a jelentése éppen az ellenkezője annak, aminek számomra elsőre tűnt. Igyál ilyet és makkegészséges leszel!

 

Elég sok nyelven „élek” egyszerre, hiszen a családom felével csak oroszul tudok beszélni, nagyon sok a külföldi barátunk, akikkel angolul kommunikálunk nap mint nap, munkában pedig próbálgatom feltámasztani rég halottnak hitt német nyelvtudásomat. Ez pedig maximálisan befolyásolja az értelmezési tartományomat.

 

Van három nagyon helyes ukrán albérlőnk. Általában nem én kommunikálok velük, pedig az lenne a kézenfekvő. Karácsony előtt felhívott minket Tánya, az egyik albérlő anyukája, aki valamennyire beszél magyarul. Engedélyt akart kérni, hogy nyulakat tartsanak a lakásban, illetve a kérdés az volt, vehet-e nyulakat a lányának karácsonyra.

 

A kérdés egészen pontosan úgy hangzott a telefonban, vettem nyuszikát, lehet-e. Tomi felvonta a szemöldökét, kiszaladt belőle, hogy élő vagy csokinyúl? A választ nem értettük, pontosabban valahogy úgy hangzott, hogy nem Lindor. Itt éreztem, hogy eljött az a pont, hogy átvegyem a telefont, és megbeszéljem Tányával, hogy voltaképpen mi is történik, mert Tomi már azt kérdezgette, hogy élő vagy halott a nyúl. Nyúlpaprikásnak?

 

Láttam, hogy nem jó felé megy a beszélgetés, hiszen nagyon könnyen el lehet jutni a nyúlevők vs. nyúltartók konfliktuszónába, ráadásul azt is láttam Tomin, hogy nem nagyon érti a karácsony-csokinyúl együttállást, azt meg pláne nem, hogy miért kér tőle az albérlő engedélyt nyulat sütni.

 

Pár szóból aztán kiderült, valóban élő nyulakat venne Tánya a lányának (Tánya lánya, hihi), erre szeretne engedélyt kérni. A végén persze volt értelme, de a folyamat közben, míg próbáltuk kitalálni, mégis milyen minőségű nyulakról van szó, csak vakartuk a fejünket. Nyilván, nekünk nem fordulna meg a fejünkben, hogy nyulat tartsunk otthon, ezért nem is esett le elsőre, hogy ez lenne a szándék.

 

Nos, talán ez a történet is az a kategória, hogy „ott és akkor valahogy viccesebb volt”, de voltaképpen csak annyit akartam volna kinyögni, hogy minden kedves olvasónknak nagyon boldog új évet kívánok, sikerekben és örömökben gazdagot. Az élet pedig élet, nemcsak öröm és boldogság van, vannak nehéz pillanatok, bánat, rengeteg idegeskedés, veszteségek. És sok-sok, elsőre néha besorolhatatlan esemény, amelyekről el sem tudjuk dönteni, miként álljunk hozzá. Ha az egyik olvasat nagyon borúsnak tűnne, próbáljunk meg valamilyen másikat.