ÜTEMEZNI


Endre szobájából átköltözöl a nappaliba. A döntés hátterében az áll, hogy mégis a nappaliban dolgozz, és amikor átviszel néhány dolgot, akkor eszedbe jut, hogy ott maradj. Nem viszel át mindent, nincs kedved; állsz a szobában, nézed a bútorokat és a tárgyakat, és azon töprengsz, hogy mit tartasz másodlagosnak az életedben, mi nélkül tudsz elboldogulni egy ideig. Aztán bezárod a szobát, a lábtörlő alá tennéd a kulcsot, azonban Endre szobája előtt nincs lábtörlő, leteszed hát a földre. Megállsz az ajtóban, és azt mondod magadban: Az űrállomás parancsnok nélkül maradt. Meg azt: Most talán kiderül az igazság, vagyis az, hogy az űrállomás nagyon jól ellesz parancsnok nélkül.


Reggel kilenc óra, átköltöztél egy lakáson belül, állsz a folyosón és nagyon elégedett vagy magaddal. Előveszed a papírjaid, nekilátsz, hogy átdolgozd és kiegészítsd az időbeosztásod. Gyerekkorod óta készítesz napirendet, kiskorodtól fogva részletekbe menően megtervezed a hét minden napját, ügyelve az úgynevezett kötelességek és az úgynevezett szórakoztató tevékenységek arányára. Ugyanakkor az úgynevezett kötelességek mindig is szórakoztatóbbnak tűntek számodra, mint az úgynevezett szórakoztató tevékenységek, de fenntartottad az arányt, mert tudományosan bizonyított, hogy az embernek szüksége van pihenésre. A szüleid nem támogatták a lelkiismeretességed, de nem is álltak az útjába, valójában ez volt a hozzáállásuk a létezésedhez úgy általában. Mindenesetre olykor megköveteltek tőled egy s mást, méghozzá általában az időbeosztásodat figyelmen kívül hagyva, például, hogy most vidd ki a szemetet, nem tizennégy nulla ötkor, és ezek a pillanatok nagyon frusztráltak, mert felborították az egész napirended, vagy elvették a másik tevékenységre fenntartott időt, kivitted a szemetest, és nem volt időd a német szavak gyakorlására. Meghatott, amikor jóval később megtudtad, hogy Tolsztoj gyerekkorában hasonló időbeosztásokat készített, és hasonló problémákat tapasztalt a betartásukkal. Tolsztoj általánosságban véve közel állt hozzád, úgy tűnt számodra, hogy a világában minden stimmelt, kivéve Szonját a Háború és békéből. Szonja mindig is nyugtalanított, valószínűtlennek tűnt számodra, hogy boldog lehet, amikor végül, élete szerelmét is beleértve, mindenki megházasodik és családot alapít, Szonja pedig egyedül marad, mint az ujjam, képtelenség, hogy valakinek elég lehet a boldogsághoz az, hogy mások boldogságát nézze. Idővel újabb kételyek merültek fel, Tolsztoj fokozatosan ismét eltávolodott tőled, és amikor végül elolvastad a felesége naplóit, néhány évre teljesen elvesztetted a tiszteletet iránta. Ma a nevével kapcsolatban mindig az a tény jut elsőként az eszedbe, hogy egy időben komolyan elgondolkodott a zeneszerzői pályán. Erre az információra egy rádióműsorból emlékszel, akkor egy részletet is bemutattak a művéből, örömtelinek hangzott.


Nagyon sok könyvet olvastam, jegyezted meg, amikor először ültél Endrével a konyhában, és folyton idézek valamiből, míg neked saját gondolataid vannak. Endre erre nem reagált. Empatikus embernek tartod magad, az empátiát talán a három legjellemzőbb tulajdonságod közé sorolnád, a legnyilvánvalóbb dolgok azonban sokszor elkerülik a figyelmed – háromszor ismétlődött meg hasonló helyzet, mire rájöttél, hogy Endre rendkívül könnyen zavarba jön. Ahelyett, hogy diszkréten alkalmazkodtál volna ehhez a tényhez, késztetést éreztél a leellenőrzésére, ezért emlékeztetted Endrét mind a négy esetre és mind a négy hallgatására, és megkérdezted, hogy valóban zavarban volt-e. Igen, elég szégyenlős vagyok – mondta.


Öt órán keresztül összpontosítva dolgozol, a nagy, bágyadt Nap körbejár, nem áll meg, miért is állna, ha Endre már nem lakik itt.


Cikkből nincs hiány, és néhányuk olyan, mint az idegen szavak szótárának megemésztetlen csökevénye.


Az elején úgy gondoltad, hogy konzultáltok majd a szövegekről a vezetőséggel, és bizonyos értelemben konzultáltok is, de lassan ráébredtél, hogy néhány kérdésre nem kapsz logikus választ, végül olyan álláspontra helyezkedtél, ami eddig minden munkád során bevált, a vezetőséggel való harmonikus együttműködés alappillére a nem gondolkodás. Azt mondod, rendben van ez így. Esélyt kell neki adni. Ki kell próbálni. Türelmesnek kell lenni. Te magad is gyakran írsz akkor is, ha nincs miről. Ráadásul rájössz, hogy optimista vagy. Gyakran eszedbe jut az a vicc, amikor egy optimista gyerek ránéz egy rakás szarra a karácsonyfa alatt, és felujjong, hogy kell ott lennie egy póninak. Te is mindenhol a pónira vársz. És olykor valóban felbukkan egy gyöngyszem, ami majd kárpótol az összes nehéz éjszakáért, amikor szakirodalmi jegyzékekről álmodtál, és minden reggelért, amikor a billentyűzetre hanyatló fejjel ébredsz, mert meg kellett találnod, el kellett olvasnod és meg kellett értened mindent, amire a szerző hivatkozott, a félreértelmezett Marx újraértelmezésének szükségességéről, figyelembe véve, hogy kevésbé fontos munkája hogyan tükröz kompozíció szempontjából valamilyen más, még kevésbé fontos művet, egy másik országból, egy másik évszázadból, egy másik dimenzióból; persze megkérdezhetnéd a szerzőt, de a szerző sokszor nem igazán tudja, mire gondolt pontosan, és felkér, hogy nem stilizálhatnád-e át te, és benned ott rejlik egy lingvisztikai mazochista, aki azonnal beleveti magát a munkába.


A vezetőség szerint a kezdetek mindig nehezek, de mostantól csak egyre jobb lesz. Ebben feltétel nélkül hiszel, ez tökéletesen megfelel az életszemléletednek.


Korábban a vezetőség olykor bevallotta neked, hogy néha nem tudja, mit csinál, nincs igazán koncepciója, és reméli, hogy idővel kialakul, és te mindig azt mondtad, hogy rendben. A vezetőségnek szüksége volt a megnyugtatásra. A vezetőség felnőtt korában is megőrizte nagyon gyermeki vonásait, miközben ezt a gyerekkort teljesen átjárta egyfajta öreges melankólia. A vezetőség a gyermekkorát egy rakéta formájú kis tollal húzza alá, amit elasztikus zsinórral rögzített a nadrágja övtartójához, és többnyire zsebre dugva hordott; az öregség abban mutatkozik meg, hogy a vezetőség sosem játszik vele – gyakran kihúzza, néha azért, hogy aláírjon valamit, néha csak nézi, néha egyszerűen elfelejti visszatenni a zsebébe, és egy ideig csak tartja a kezében, de nem játszik vele.


Könnyebb, ha észben tartod, hogy a vezetőség az vezetőség – ha egy emberről lenne szó, még talán magyarázatok után kutatnál, ellenszegülnél, kompromisszumokat keresnél, a vezetőséget azonban egyszerűen respektálod és engedelmeskedsz neki. Kis rakétája ugyanakkor nagyon szolid módon emlékeztet arra, hogy a vezetőség is rendelkezik emberi vonásokkal. Párnadiktatúra, mondod.


A munka feltétel nélkül magával ragad. Amikor elküldöd az utolsó szöveget és kikapcsolod a számítógépet, úgy nézel a szobára, mint egy idegen szobára, úgy ébredsz, mint Proust Marcelje, tapogatózol, ismerős szögeket keresel a bútorok idegen kontúrjaiban.


Délután kimész a városba, hogy elintézz pár dolgot, egyet sem intézel el.


Számlaszámot akartál nyitni, helyi telefonszámot intézni és biztosítást kötni, ami a postaládára való névfelragasztáshoz hasonló jelképes jelentéssel bíró három egyértelmű gesztus lett volna, de nem ment, nem jött össze, mert csak útleveled van, az útlevél kevés, más okmánnyal kéne alátámasztani, konkrétan állandó lakhelyről vagy ideiglenes lakhelyről szóló igazolással, ez egy általános eljárás, kitöltött űrlap és hivatalos bélyegző, másképp nem megy, nem kapsz semmit, amíg nem gyűjtesz össze elég bizonyítékot, amíg nem győzöl meg mindenkit arról, hogy nem hazudsz, hogy itthon vagy, hogy ide tartozol.

 

Olyan váratlanul sötétedik, mintha a város lehunyta volna a szemét.

 

[...]

 

Pénzes Tímea fordítása


---


A regényrészletnek még nincs vége. Ha kíváncsi vagy a folytatásra, kattints ide.


Az olvasótermi tartalmak hozzáférése előfizetéshez van kötve. Az először regisztrálóknak azonban egy hétig ingyenes és minden kötelezettségvállalástól mentes elérést biztosítunk.