Negyven, különböző méretű, ismeretlen olajvászon. Új felfedezések. Dexion polcok, mögötte szekrényke, benne a titokzatos két lepecsételt tekercs ceruzás Vaszary felirattal és bennük a megrongálódott remekművek. Mi ez? Szórakozik velünk a művész? Ő intézte onnan, abból a másik világból, hogy halála után több évtizeddel fedezzék fel egykori vásznait? Most elégedetten somolyog, csínytevése bevált, Az ismeretlen ismerős kiállítás 2022-ben nagyot üt. A Vaszary hagyaték a negyvenes években állami tulajdonba került, és ezek a titokzatos vásznak azóta bujkáltak, létezésük még a szakma előtt is ismeretlen volt, pedig a múzeum dolgozói 2516 és 2517 sorszám alatt bejegyezték a tekercseket: Vaszary 20 db különb. méretű oljf. összekötve., de valami oknál fogva a tekercseket évtizedeken át a hagyatéktól külön kezelték, és elfelejtődtek. (Gergely, 2022)
Szokásos múzeumi élményrutinom, – megállok a bejáratnál és várom, hassanak a képek, szuggeráljanak, – jelen esetben nem működik. Gergely Mariann kurátor szűkebb, zegzugosabb teret választ, hogy elhelyezze az új felfedezéseket a művész különböző alkotói korszakaiban, mert mindegyikből kerültek elő eddig ismeretlen vásznak. A bejárattal szemben belefutok, Vaszary No, mit akarsz, miért zavarsz? tekintetű önarcképébe. Valaki megszólíthatja munka közben, Vaszary, figyelj!, és ő félig megfordul, kattan a fényképezőgép zárszerkezete és a hirtelen mozdulat dinamikája örökre megmarad. Mit üzen a fiatal művésztekintet? Szemrehányást? Kíváncsiságot? Elszántságot? Az előttem-az-élet öntudatát? Annak a gyereknek a pimaszságát, aki mindent lerajzolt, amit látott, bankjegyet másolt, amivel osztálytársa sikeresen fizetett, mellesleg fogháznak érezte az iskolát? (Haulisch, 1978)
Elhagyom az önarcképet. De most merre? Nem mutatják nyilak a helyes irányt. Mindkét úton jól értelmezhető a kiállítás, és az ezüst keretes, szürke feliratos új felfedezések könnyen megkülönböztethetők a már ismert képektől. Kis folyosó, kronologikus út, vagy balra elmerülés Vaszary utolsó korszakának színkavalkádjában? Az utóbbit választom, visszafelé haladok. Átengedem magamon az életöröm nagy tombolását, a mediterrán tengerpart színeit, fényeit, az egyszerűségében és zsenialitásában merész kontúrokat. Kimerevített képek, röpke pillanatok, a mozgás öröme és mulandósága; megállítaná az időt a mediterrán világ szabad folyásában. A felszabadult nyár ragyogása Vaszary valóságában — Vaszary varázslatában. Minimális eszközök, erőteljes, határozott vonallal felvázolt formák a nagy ürességben. Alakjai beugranak a jelenetekbe, vagy egyszerűen ott vannak, szemlélik a tengerparti történéseket mint a napbarnított férfi, (Labdázók a tengerparton), vagy éppen kisétálnak a képből (Strand jelenet), vagy már elhagyták a teret. (Tengerparti hotelszoba). Vajon a Strand jelenet kék nőalakjának ruhája hever a hotelszobában az ágyon?
A tengerpartról a nagyvárosba érkezem. Párizs, Budapest, Vaszary mindkettőt kedvelte. Az 1937-es Párizsi Világkiállítás vibráló, párás fényei, modern épületei, technikai csodái, a szökőkutak csillogásában, a technikai haladásban gyönyörködő kalapos férfiak az újdonság erejével hatnak. „Nem törődik a látvány valószerűségével, kizárólag a színek, gesztusok, ecsetvonások diktálta saját törvények mentén halad” (Gergely 2022). A harmincas évek városi képei nemcsak a művész technikájában hoznak változást, hanem a témaválasztásban is. Míg korábban azt vallotta, hogy „a kép önmagáért van – a forma és szín életét fejezi ki, … egyedül a szépet akarja”, a harmincas évek második felében üzen az elembertelenedő világnak. Az arctalan tömegben a keresztje alatt magányosan roskadozó Megváltóról – Szűz Mária és a Kisjézus kivételével, akiket szintén ráfestett a vászonra – megfeledkeznek, közönyösen halad el mellette a kalapos polgár, saját kínjaitól szenved a ládát cipelő férfi, a hadirokkant egyenesen hátat fordít neki, és karhatalom tereli a menekülő sokaságot. Hová lett a Duna-parton korzózó városlakók életöröme? (Budapest kálváriája II 1936)
És ugyanezt a témát 1937-ben a Párizsi Világkiállítás után újra megfesti. A most előkerült Budapest kálváriája III vásznon súlyos üzenete új formát kap. A korábbi változaton a főváros nevezetességei uralják a teret, ráülnek a városra és agyonnyomják a Pesten összegyűlt tömeget, addig az új felfedezésen az épületek dominanciája megszűnik, a nevezetességek a Duna fényfoltjaiban vibrálnak, jelzés értékűek, filmkockákra emlékeztetnek és a Lánchidat a Duna közepébe karcolja. A pesti oldalon tülekedő tömeg egy színpadi jelenet díszletét adja, a reflektorcsóvák a két főszereplőre irányulnak: Krisztus egyszerű, ugyanakkor erőteljes sziluettjére és az intézkedő rendőr alakjára. A korábbi kompozíció szereplői kibővülnek a kávézó teraszán üldögélő, a világ bajairól tudomást sem vevő hölgyekkel. Ecce homo, üzeni a magányos Szent Kereszt Budapest esti ragyogásában.
Az elgondolkodtató városi képek után felüdülést jelent a tatai ciklus, ember és természet harmóniája, az élet és az alkotás öröme, derűje süt a vásznakról. A tatai korszak főszereplői a nő és a virág, mert a szép nő legveszélyesebb riválisa a virág, – állítja Vaszary (Haulisch, 1978). Virágcsendéletek, art deco enteriőr képek, aktok a virágoskertben és a híres Toroczkai Wigand Ede tervezte nyaralóban. A korábbról már ismert festmény az Akt virágok között a modern nő szabadságát és tökéletességét hirdeti. A piros magassarkú cipő, a meztelenül olvasó nő, a színes haj, a csupasz testből kiszabaduló virágos kert, a nő kitárulkozása a tájban. Az emancipált, okos, modern nő boldogsága sugárzik a festményből.
Az Akt a kertben zöld kerítés előtt új felfedezés, a kontúrvonalakkal odadobott női alak élvezi a napfényt a körülötte zsongó természetben. Miért választja el a zöld kerítés a nőt a természettől? Kizárja a földi paradicsomból? Miért kék a fű, vagy az inkább víz? És a háttérben egy zöld ketrecbe zárt baromfi ringatózik a hullámokon? Vaszary saját értelmezésében ragadja meg a valóságot. A tatai ciklus enteriőrben készült páros aktfestményei szokatlan testtartásban helyezkednek el. A kék-sárga mintás takarón fekvő nő arca elégedett, felszabadult, kitárulkozó teste arányosan betölti a teret, míg a kék takarón fekvő alak lebeg, mintha ki akarna úszni a térből, a jobb könyöke kifolyik a képből, de átellenben a harsogó piros, zöld és sárga komplementerek visszahúzzák, nem engedik. Finoman kidolgozott keze és karja ernyedten pihen a sötétkék ürességben. Vaszary játszik a vonalakkal, színekkel, kitöltött vagy üresen hagyott térrel; mindegy melyiket választja, tökéletes az összhang.
A terem közepén elhelyezkedő széksor akár korszakhatár is lehetne a fehér és fekete alapú technikák között. A tatai virágoskert, a strand jelenetek, életöröm a napos oldalon, a húszas évek vásznai a sötét oldalon. Mielőtt átérnék a művész expresszív korszakába, még néhány üdítő aktképben gyönyörködhetek. Páros vásznak a Magaslaton, korábbról már ismert munka, az Akt fekete vázával új felfedezés. Modern környezet, art deco stílus, az elégedett nő tisztában van saját értékeivel, meglepő a finoman kidolgozott csipkefüggöny, nem illik a környezetbe, de ügyesen kitölti a teret a vázából előbukó virággal egyensúlyt teremtve. A hatalmas üresen hagyott tér, a lazán odatett, kontúros nőalak, kevés szín mégis ragyogó színhatás, fehér alapú, vékony festékréteget alkalmazó egyszerű ecsetkezelés.
Párizs a húszas években is meghozta a megújulást. Az első világháború, a tanácsköztársaság majd a fehér terror bezártsága után újra kinyílik a világ, és Vaszary nagy utazó. A francia fővárosban 1925-ben megtapasztalhatta a megváltozott nagyvárosi létet, belevetette magát az éjszakai életbe és megismerte az elzártságából kiszabaduló, modern nő életérzését annak minden szépségével és nehézségével. Táncosnőket fest, és Salome sorozata is ekkor készül el. A korábbról ismert Salome, az újonnan felfedezett Színpadi jelenet és a Női akt tollfejdísszel (Salome) tartalmában és technikájában érzékelhető a változás. Míg a fekete alapozású Salome vászon minden színpadszerűsége ellenére a bibliai történetre helyezi a hangsúlyt, a jelenet brutalitására, a tőrt tartó, fekete kéz kerül a reflektorfénybe, Salome hatalmas, rémült tekintete Keresztelő Szent János vérben úszó fejét bámulja. A jelenet a bibliai történet drámaiságát idézi, Keresztelő Szent János mártíromságát és a női intrika kegyetlenségét.
Míg a Színpadi jelenet inkább a színházról szól. Egy színházi este végéhez értünk, lehull a függöny, az ünnepelt színésznő a rivaldafényben búcsúzik közönségétől, mára eljátszotta szerepét. Keresztelő Szent János mártíromsága nem is olyan fontos, levágott feje kigurul a kép alsó sarkába, bűnbánatnak, rémületnek nyoma sincs a hatalmas női szemben, inkább a csábítás és erotika bujkál a tekintetben. Világosodnak a színek, folyékonyabb az olajfesték, a barna függöny alatt felsejlik a vászon textúrája. A harmadik Salome kép az art deco teljes pompájában mutatja meg a táncosnőt a nagyvárosi környezetben. Salome teste és Keresztelő Szent János feje lebeg az éterben, a keleti és nyugati kultúrák találkoznak, szerecsen áll a vászonba karcolt modern épületek előtt, a villódzó fények alatt feltűnik a fehér alap. Ez után Vaszary soha többet nem használt fekete alapozást.
Elérem az első világháborút követő depresszív korszakát. Az első világháborúban haditudósító volt, front festő, vázlatokat készített, majd sok évig tartott a lelki felépülése, művészetében bekövetkező expresszív fordulat jelezte a sötét gondolatokat. A Fekvő női akt új felfedezés, a későbbi kitárulkozó női testek helyett az alak fájdalmasan összekuporodik, arcát a világtól elfordítja. A művész erőteljes, indulatos ecsetvonásokkal, fehér festékpászmákkal dolgozik, – a fehéret és a feketét is színnek tartotta, – fekete alól néhol áttetszenek az élénk színek, fokozva a kép drámaiságát.
Az első világháború előtti, pályakezdő éveiből kerül elő a Fürdő után tanulmány. Izgalmas téma és különös megoldás. A nőt mindennapi cselekvései közben mezítelenül mutatja, ami az akkori világban szokatlan volt, a meztelenség kizárólag mitológiai és bibliai jelenetekben volt megengedett. A másik érdekessége a
„lefejezett nő” kompozíció, a fegyelmezett, talpig felöltözött szolgálólány feje búbja kilóg a képből, jelezve ezzel, hogy az ő világa nem áll itt meg a fürdőszobában, a gondolatai folytatódnak a képkereten túl. Meglepő új felfedezés a Kávéházi jelenet, mivel Vaszary korai korszakából nincs hasonló stílusú munka, inkább a naturalizmus jellemzi festményeit. Már akkor is Párizs adhatta az inspirációt, mert az 1890-es években a francia fővárosban tanult. A pincér besétál a képbe, mint amikor fényképezünk és bosszúságunkra valaki figyelmetlenül belemászik a tökéletesen beállított kompozíciónkba, és a nem kívánt személy a pillanat főszereplőjévé válik. A képen minden apró részlet fontos, a kerek asztalka a két tálkával a fókuszban, a női kalap vagy az ablak mögött világító autók elmozdíthatatlanok, egyensúlyt alkotnak.
Vaszary utazásom végére értem, újra a festő önarcképe előtt állok. Csodálom kitartásáért, hogy mindig fel tudott állni, újra elindulni, képes volt újjászületni. Kereste az újdonság erejét, kutatta a technikai bravúrokat, és megőrizve alkotói szabadságát, mindvégig Vaszary maradt. Elgondolkozom, vajon miért pont ezek a vásznak kerültek összetekercselve abba a szekrénykébe? A többségük valamilyen szempontból szokatlan, meglepő, vagy egy már ismert téma újrahangolása más technikákkal, vagy egyszerűen a téma ikertestvérének a megfestése. Valaki úgy ítélte meg, a huszonegyedik században jobban megértik Vaszary művészetét, mint a huszadikban?
Témába vág: Vaszary a magyar történelem több meghatározó pillanatát átélte, a Kiegyezés évében született és négy hónappal a második világháború kitörése előtt halt meg. Igazi kozmopolita és polihisztor volt. Bejárta Európát, tehetsége a festészet mellett megmutatkozott az iparművészetben is, kiváló textilművész volt, festményeihez a stílusban illő képkereteket saját maga tervezte (A tavasz visszatérése és az Aranykor), rendszeresen publikált a művészeti lapokban, és nem utolsósorban remek pedagógus volt.
Vaszary. az ismeretlen ismerős kiállítás 2023. január 15-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában, a kiállítás katalógusa online és a múzeum boltjában megvásárolható.
Forrás:
Vaszary az ismeretlen ismerős. Magyar Nemzeti Galéria. Budapest, 2022
Haulisch Lenke: Vaszary. Budapest, 1978
Szurcsik József: Vaszary festészetének titkai. tárlatvezetés,Magyar Nemzeti Galéria, 2022
Fotó: Magyar Nemzeti Galéria Sajtószoba https://mng.hu/sajtoszoba/
