Meghaltál, és nekem nem szólt senki,
az unokatestvéremtől tudtam meg, hetekkel később.
Segítettem neki a vegytisztítóban,
megemlítettem a videót, amit az Instádon láttam,
ő meg csak nézett:
De hát L. meghalt.


Összehívott a vezetőség egy értekezletet is,
kimondottan a tiszteletedre, ott tudta meg,
hogy belehaltál a tisztítóba.
Még a tévé is közvetítette, mindenkit tájékoztattak:
nem történt műhiba, biztonságban vagyunk.
Azt mondták, szereket toltál,
senki nem tudja, pontosan mit,
talán alkohol lehetett, vagy valami szintetikus.
Én tudom, hogy igazából beléd költözött egy szellem.
Az ült rá a légcsövedre, tekeredett a hangszálaid köré,
biztos vagyok benne, hogy ez történt,
hiszen az utolsó hónapokban nem beszéltél hozzám,
csak zsugorodó tekintettel zuhantál befelé.
Vezetted a narancssárga targoncát, a hodályban,
amelyikben kedvenc sorozatod hősei főzték a kristályt,
zavartan dolgoztál, mint Jessie minden második epizódban;
és azt hitted, meghaltam.


---


A versnek még nincs vége. A folytatást és a szerző másik három versét az októberi Tiszatájból ide kattintva éred el.