Csak magamon kívül vagyok szabad – mondja W.
Döbbenetes önreflexió egy olyan állapotról, melyben benne van ok és okozat. Ez a mondat mindent megmagyaráz. A vándoréveket keresztül-kasul Európán, a háború démonjaival, és a belső démonokkal való örökös küzdelmet, a félresikerült szerelmekhez való görcsös ragaszkodást, és a gyilkosságot.
Lipcsey Emőke
W., azaz Woyzeck katonaélete tíz évig tartott. Csak ezután térhet vissza testben és lélekben összetörve szülővárosába, Lipcsébe 1821-ben. Negyvenegy éves ekkor, és nincs semmije. Nincs lakhelye, és nincs munkája. Szegénységben nőtt fel, szüleit korán elveszítette. Szakmája szerint parókakészítő, de a mesterséget akkor sajátította el, amikor a parókaviselés éppen kiment a divatból. Ha ez még nem lenne elég, a személyisége sem túl egyszerű. Félszeg, másokkal meglehetősen ügyetlenül kommunikál, így gyakran kerül tragikomikus helyzetekbe. Ugyanakkor nem buta, könnyen tanul, kifejezetten kreatív, és szinte művészlélek.
Lipcsébe hazatérve nem képes új életet kezdeni. Alig ismer valakit a városban. Alkalmi munkákat vállal, akárcsak vándoréveiben. Az egyetlen biztos pont az életében egykori plátói szerelme, Johanna Woost, a sebész özvegye, aki megengedi neki, hogy egy ideig nála lakjon. Mostmár szexuális viszony is kialakul közöttük. Aztán eljutunk a regény cselekményének központi eseményéhez, a gyilkossághoz. W. leszúrja Johannát.
A gyilkosság után W-t letartóztatják, és egy olyan eljárás indul ellene, ami akkoriban nagyon szokatlan. Tudományos alapokon nyugvó kihallgatásoknak vetik alá, hogy kiderüljön, véletlenül, ösztönszerűen, vagy előre megfontolt szándékkal követte el tettét. A kihallgatások nemcsak alaposak, hanem megalázóak is. A róluk készült feljegyzések egy írói vénával megáldott akadémikushoz kerültek, aki egy dráma vázlatot készített a történetről, mielőtt huszonnégy éves korában meghalt. Georg Büchnernek hívták, és befejezetlen drámája azóta is az egyik leggyakrabban játszott darab a világon. Több szerzőt is megihletett a mű, sőt Alban Berg például operát írt belőle.
Steve Sem-Sandberg, az egyik legjelentősebb svéd író, akinek műveit számos nyelvre lefordították. Elnyerte a legrangosabb svéd irodalmi kitüntetést, az August díjat, beválasztották a tizennyolctagú Svéd Akadémiába, valamint az öttagú Nobel Bizottságba. Így vall Büchner örökzöld témájáról: „Büchner drámája személyes kedvencem is, rengeteg változatban láttam színpadon évtizedeken át, és mindig úgy gondoltam rá, mint az ‚én’ színdarabomra. Aztán egyszer csak rajtam volt a sor, hogy megalkossam a magam változatát egy regényben.”
Miért örökzöld a Büchner-darab, miért foglalkoztat minket ma is Woyzeck, azaz W. sorsa?
Ma sem egyszerű, de az 1800-as években szinte lehetetlen volt kitörni abból a társadalmi rétegből, amelybe valaki született. A nehéz gyermekkor, a küzdelmes ifjúkor, és a céltalanság azonban nem ad magyarázatot arra, hogy W. miért követte el a gyilkosságot. Sandberg szerint a puszta féltékenység mögött mélyebb okokat sejtett már Büchner is, és mindazok, akik aztán a témához nyúltak. Egyedi az a dokumentáció, amely ezzel az 1821-ben történt gyilkossággal foglalkozik. A periratok mellett talán az első részletes pszichiátriai vizsgálat eredménye is hozzáférhető, valamint mindazok tanúvallomása akik a vádlottal kapcsolatban álltak, illetve az eljárást lefolytatták.
Ez az anyag állt Büchner rendelkezésére, és ennek alapján alkotta meg a későbbiekben mindenki aki a témához nyúlt, a saját képét Woyzeckről. Sandberg Alaposan áttanulmányozta az eredeti dokumentumokat, mielőtt elkezdte a maga változatát.
„Büchnernél egy magányos emberrel találkozunk, aki reménytelenül tapossa a mókuskereket, és akit mások irányítanak, olyan erők, amelyek fölött nincs hatalma. Fontos volt számomra mikor a regényt írtam, hogy ezt a motívumot erősítsem és fejlesszem tovább, hogy W. a regényben történelmi kontextusba kerüljön. A regény kulcskérdése, hogy miért tesznek emberek olyasmit, amit nem akarnak, illetve mi kényszeríti őket arra, hogy olyat tegyenek. Ez a kérdés más könyveimben is jelen van.” – vallja Sandberg egy vele készült interjúban.
A könyv történelmi kontextusát a napóleoni háborúk jelentik. Azt mondhatjuk, hogy a regény másik főszereplője a háború maga. A háborúban pedig az ember kivetkőzik ember mivoltából. A háború olyan sebeket ejt az ember lelkén, amelyek sosem gyógyulnak be teljesen. Senki nem kérdezte meg W.-t, vajon látja-e értelmét az öldöklésnek, és a háború minden borzalmának, és részt akar-e venni a nagy játszmában, amelyben senki nem osztott neki lapot.
Sandberg nem a háborúk győztes, vagy hősi halált halt elitjét állítja elénk, hanem a háborúk örökké vesztes millióit testesíti meg Woyzeck alakjában. A harcokban töltött tíz év során W. csupa olyasmit tesz, amit nem akar. W. és a hozzá hasonló milliók legfeljebb csak számok formájában jelennek meg a történelemkönyvekben, mikor arról esik szó, hányan vettek részt egy-egy csatában, hányan haltak meg, illetve mennyi volt a civil áldozat. Kevés szó esik arról, milyen volt az az ember előtte, akit arra kényszerítettek, hogy parancsra tíz évig öldököljön, és milyenné vált azután.
W. marionettbábuként emelte a kezét, ha ölni kellett, s az átélt borzalmak lenyomata beleégett a retinájába. Bajtársa lábát leszakítja az ágyúgolyó. Az orvost, aki a végtelen, behavazott, orosz tajgán megoperálja, a lováért agyonütik. Élelem után kutatva egy tanyán W. egyik társa késsel felhasítja egy terhes nő hasát. Woyzeck látja, amint a a magzat, és a belek kifordulnak a testből, majd mindent elönt a vér. Dermesztő szélben, hóviharban, és vaksötététben parancsra átvágnak a Balti tenger jegén. Aki nem dől ki menetelés közben, az őrület szélére kerül. Mint W., aki medvének véli a sötétben egyik társát, és leszúrja. W. látja, amint a megáradt folyó egy egész hadosztályt sodor el, de tovább kell menni, a halottak testén áttaposva muszáj átkelni a rögtönzött hajóhídon – parancsra.
Aztán a háború démonja beleköltözik az emberbe. W. éjszaka felriadva, vagy menetelés közben folyamatosan küzd a démonokkal. Ma a háború démonja újra rátelepedett a világra, és megszállta a lelkeket. Vajon most is vereséget szenved a józan ész? Elfogadjuk azt a determinisztikusnak tűnő mókuskereket, melyben az ember létrehozza a történelmet, de az általa létrehozott történelem az emberiség számára szenvedést hoz, például periodikusan visszatérő háborúkat?
Sandberg szerint a W. kulcskérdése az, hogy miért tesznek emberek olyasmit, amit nem akarnak, illetve mi kényszeríti őket arra, hogy olyat tegyenek. A kérdés egész történelmünket végig kíséri. Tényleg nincs menekvés, valóban csak magunkon kívül lehetünk szabadok?
