László Liza
Világatlasz
1. A kiutazás
Az árboc ernyedt, szélcsend van.
Nehéz hasú sirályok ringanak a hajón,
szemükből visszacsillog a viaszosvászon színe.
Az ebédlőasztal háborog.
Tányérjaim tele élelemmel, matrózaim
évekre elegendő ételt pakoltak rájuk:
kerek zsemle, medvesajtok, két darab szalonna,
középen só, bors, paprika szeletelve.
Most mindennél fontosabb, hogy kicselezzem őket.
Elég egy ígéret a horgony kivetésére, és átverem mind.
Fúj a szél.
Azt képzelem, ezt a csatát megnyertem.
2. A búvár
Izzadok, a szoba belém préseli széleit.
Nagyanyám horkol, hálóinge félrecsúszott a mellkasán.
Kikelek az ágyból, belebújok a papucsomba,
a sötétben nagy, nehéz szörnyeteg vagyok, lépésem alatt
ropog a padló, bereped a konyhakő, felszakad a szekrény.
A felnyitott hűtő ismerős szaga,
zeller, felvágottak, elcsomagolt ebédmaradék.
Határok nélküli, végtelen térbe kerülök, csak az agyam zsong,
és forog velem a szoba, mintha kinn lennék és legbelül egyszerre.
Ilyenkor a gyorsaság számít,
hogy a víz ne érjen el hozzám, különben veszíteni fogok.
[...]
