A júniusi lapajánlóban Enesey Diána két írást is kiemelt a friss Látóból, jelesül Cosmin Perța Érzelemáradás című versciklusát, André Ferenc fordításában, valamint Bán-Horváth Veronika Égbekiáltó címet viselő versét.
Ezúttal pedig egy újabb verset mutat be röviden az olvasóknak.
György Alida: Rólad nevezem el című versén átível a hiány motívuma. Az utazás képsoraival indul a metaforikus képek és gondolatok folyama. A képzelet az utazás során elkalandozik, a költői én útközben arra gondol, milyen lehet azokon a helyeken élni, amelyek mellett elhaladnak, így legyőzi az időt, az elillanó pillanatokat, a sebességet és az elsuhanó táj elvesztését. A tényleges utazás és a fantázia útja végül találkoznak, de a valóság és a képzelet közötti feszültség megmarad:
„és egy darabig azt gondolom mindegy
hol élünk amíg vagyunk bárhol jó lehet
most meg már azt hogy mindegy
hol élünk mert nem vagyunk és sehol sem lehet jó”.
A „nem vagyunk”-ban rejlő hiány az „együttlét” hiányát jelzi. Így viszont még a legszebb hely is kietlen, homályos és sötét. Bebetonozott létezés tárul elénk, fény, fák és madarak, vagyis természet nélküli élet. Mivel pedig a természet rendjét nem hirdeti a fény, az idő is elveszni látszik, a napszakok egybefolynak, de a napi öt percnyi fény képes rá, hogy „életben tartson két növényt”, a haramdik pedig arról kapja a nevét, akihez a vers szól.
