Augusztusi és szeptemberi duplaszámmal jelentkezik a Látó folyóirat. A lapszám öt fordulatos és elgondolkodtató drámát tartogat az olvasók számára.

Székely Csaba, Döbrentei Sarolta, Háy János, Egressy Zoltán és Purosz Leonidasz kiváló írásai kerültek be az augusztus-szeptemberi Látó dráma-válogatásába.

 

Enesey Diána nehéz döntés előtt állt, amikor egy drámát kellett választania, ezt a kihívást csak félig-meddig sikerült megoldania:

 

Ha a színpadi megjelenést helyezem a fókuszba, akkor bizonyára Háy János Elem (Lemerülő játék) című drámáját ajánlanám, amely játék az idővel: egy idős néni fiatalábbá válását, időben való visszalépését helyezi a középpontba. A jelenetek jobbára egy kórteremhez kötődnek, de olykor az otthoni szoba vagy épp az egész lakás szolgál helyszínül, sőt, egy jelenetben még groteszk felé hajló éttermi szituációval is találkozunk. A dráma az idő szubjektív észlelése a múlt és a jelen kapcsolódása, a perspektívák különbségei vagy épp metszéspontjai köré szerveződik. A szerző előzetes instrukciói alapján a hét szerepre jutó két színész időről időre zavarba hozza a közönséget. A tapsrend alatt a színpadra kivetített közönség pedig a reflexióra való készséget hivatott serkenti, hiszen a színpadi helyzetek több mozzanatukban érintkeznek a mi hétköznapi életünkkel. Emellett élénken emlékeztet Luis Buñuel A burzsoázia diszkrét bája című filmjének egyik vacsora-jelenetére is, ahol a vacsorázni szándékozó társaságot színházi közönség fürkésző tekintete zavarja meg. Itt a nézőkből nézettek lesznek, így pedig a dráma okozta időzavarhoz térzavar is társulhat.

 

 

 

Jóllehet teljesen más jellegű és témájú írás, de Döbrentei Sarolta Semmelweisre várva drámáját sem tudom említés nélkül hagyni. A dráma 1849-ben játszódik, egy bécsi klinika szülészetén, a hármas számú várószobában. Az olvasó a szülés előtti izgatott, fájdalmakkal teli pillanatokba pillanthat be, illetve egy gyermekágyi láztól szenvedő nő kétségbeesésének lehet tanúja. A személyes szálak tudománytörténeti kapcsolódási pontokat is rejtenek, ugyanis a hármas számú várószobában is megosztja a szülésre váró nőket Semmelweis Ignác felfedezése. Veronika teljes bizalommal fordul felé, míg Eszter kétségeket támaszt, és Klein professzorra bízná magát és születendő gyermekét. Igaz, Eszter döntését Senki, Alias Pierre is befolyásolja, aki Pierre Reno-ként Eszter balett-táncos kedvese, a váróteremben pedig láthatatlanul igyekszik irányítani Eszter gondolatait, sőt még az ajtó nyikorgó kinyílását is ő vezérli, csettintéssel. Senki, Alias Pierre láthatatlan jelenléte fausti drámavilágot teremt. Maga Pierre pedig ijesztő, halálra utaló jelmezben bukkan fel, Semmelweis ellenlábasaként. De vajon Esztert mi győzi meg, személyes élményei és Lucy szenvedésén keresztül szerzett tapasztalatai vagy Pierre látszólagos gondoskodása? A Látó friss lapszámából kiderül, ahogy az is, hogy nem csak a tudósok botladoznak kétségek között a tudomány rögös útján.