A cím azonnal megfogott. Merthogy én sem! Hogy miért? Mert közém és a költemények közé falat építettek a középiskolai magyarórák. A versek sohasem azt üzenték, amit üzenniük kellett volna, legalábbis a magyartanárom szerint. Aztán jött a rím, az ütem, a versláb meg a prozódia, és én végleg elvesztem. Így hamar rájöttem, lényegesen egyszerűbb, ha csendben ülök, otthon megtanulom a lediktált szép, kerek mondatokat, és az érettségin prózát választok. Persze nem így lett. József Attila két versének összehasonlító elemzéséből érettségiztem, nem is rosszul. Aztán jártam írószemináriumokra, ahol az egyik mester fejét verte az asztalba társaim költeményeit hallva, a másik meg sírva könyörgött, hogy ne írjunk verseket. Hát én nem írtam. Még távolabb kerültem a lírától, maximális teljesítményem néhány csasztuska lett gyermekeim jelmezbáljára. Na és a költők? Mi bajom van velük? Bizonyára nekem olvasnák fel újabb és újabb műveiket, és lehet, félreérteném, sületlenségeket hordanék össze, hogy mit is gondolt a költő; állandó feszültségben élnék. Aztán ott a másik aggodalom, mindig új múzsára vágynak. Ismerik vajon a hűséget?
Így mélységesen egyetértettem Rojik Tamás Petőfi összehoz című novellájának kijelentésével, ami egyben a kötet címadója lett.
Tizenöt kortárs szerző, tizenöt fiatalokat megszólító novella a Tilos az Á könyvek gondozásában.
Ha egy szóval kellene a kötet tematikáját megfogalmaznom, azt mondanám: Petőfi-kapcsolódás. Minden magyar átmegy a Petőfi-stációkon, és akarjuk vagy nem akarjuk, nyomot hagy bennünk, viszünk magunkkal valamit belőle. Mit ad Petőfi a mai fiataloknak? Milyen a tinédzserek viszonya Petőfihez születése után kétszáz évvel? Hogyan élnek együtt vele a huszonegyedik században? Miként vélekedne a költő, ha időmasináján 2023-ba érkezne? Azt hinné,
meg van a jövő zavarodva?
Ezekre a kérdésekre keresik a választ az elbeszélések, amelyek a korosabbakat is elgondolkodtatják, megnevettetik, elszórakoztatják.
Időutazásra indulunk, a szerzők játszanak az időgéppel, és mi ugrálunk a különböző korszakok között.
Olvassuk a költő gyönyörű sorait új magyar nyelvünkre fordítva (Gévai Csilla: S Te barátom?), majd a nászútjára kísérjük el az ifjúpárt, ahol megismerjük a puliszkakészítés rejtelmeit (Cserna-Szabó András: Júlia). Játszunk a mi lett volna, ha a Nemzeti Dal helyett Petőfi egy szerelmes verset olvasott volna fel kérdésével (Nényei Pál: A békés Petőfi). Baráth Katalin történetében Sherlock Holmes is bekapcsolódik a költő halála körüli rejtélyek megoldásába, majd egy magyar középiskolás nyomoz a János vitéz folytatása után, miközben megismeri furfangos dédikéje életét (Bánki Éva: Tüzesen süt le a Logodi utcára). Egy kreatív magyartanárnak köszönhetően Szendrey Júlia és az iskolai zaklatásnak kitett tinilány sorsa néhány napra összefonódik (Wéber Anikó: Arcképek a falon), és hihetetlen, de Petőfi nélkül az agresszív édesapa elől menekülő lány sohasem lett volna megyei kickboksz-bajnok (Miklya Lizsányi Mónika: Cserebogár). A történések az utcán folytatódnak, a mozaikcsaládban élő tinédzser lázadása összefonódik a tüntetésekkel, és irodalomtanításunk kétes eredményességével is szembesülünk (Mészöly Ágnes: Vigyázó szemetek), ami a magyar érettségire készülő fiatalember gondolatvilágában folytatódik „igazából mindegy, ez az egész csak az érettségin kell, aztán helló,” mert úgyis elhagyja ezt az országot (Bendl Vera: Egy fél mell, meg a szabadságháborúk). Harcos ifjúság helyett a nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal életérzéstől szenvedő testvérpár üldögél a Nemzeti Múzeum lépcsőjén (Kalapos Éva: Petőfi kenyér), és van, hogy Petőfi kénytelen lelépni a szobortalapzatról, hogy szót emeljen a személye körül kialakult sztereotípiák ellen (Balássy Fanni: Igazából százhatvankettő), de influencer szerepben is láthatjuk az Instán (Kiss Judit Ágnes: A harminchatezredik követő). A társkereső oldalon összefutó pár egyetlen közös témája Petőfi (Rojik Tamás: Petőfi összehoz), és olvashatunk részleteket a feminista Júlia naplójából (Szabó Borbála: Júlia Petőfije), végül találkozunk a János vitéz disztópiával (Molnár T. Eszter: Doktor Júlia).
Az aktuális témák (iskolai zaklatás, családon belüli erőszak, mozaikcsaládok, országelhagyás, magyar nyelv szépsége és változásai, magyartanítás dilemmái stb.), a sokszínű hang, a változatos zsánerek (sci-fi, fantasy, detektívtörténet stb.) Grancsa Gergely szerkesztésének köszönhetően összesimulnak, egymásba folynak, végül kerek egésszé állnak össze. Na, és az illusztrációról se feledkezzünk meg! Herbszt László grafikái együttélnek a szövegekkel. Izgalmas kaland a novellák olvasása előtt a képek és a címek alapján kitalálni, miről is szólhatnak a történetek, vagy a képek és az írások közötti párhuzamokat megtalálni.
A tizenöt szerző tizenöt története nem hat az olvasókra egyformán. Vannak kedvencek és kevésbé szeretettek. A három hozzám legközelebb álló írás: Bánki Éva: Tüzesen süt le a Logodi utcára, Bendl Vera: Egy fél mell, meg a szabadságháborúk és Mészöly Ágnes: Vigyázó szemetek. Kedveltem Gévai Csilla, Wéber Anikó, Miklya Luzsányi Mónika, Kalapos Éva Veronika, Kiss Judit Ágnes novelláit is.
Ajánlom az antológiát minden magyar olvasónak, aki elmúlt tizennégy éves, mert biztosan talál benne kedvére való történetet, aha-élménye is lesz, és átgondolhatja, vajon neki mit adott Petőfi az iskolai magyarórákon és a március 15-i ünnepségeken túl.
Költővel nem járnék borító és illusztráció, Herbsz László munkája
Forrás: Pagony
