Délután végre elállt az eső, így a svájci megkönnyebbülve lépett ki a szálloda ajtaján. A budapesti utcák még mindig siralmas látványt nyújtottak. Terméskövek és cserepek kupacokba hordott maradványai sorakoztak a járdaszegélyek mellett, az ázott téglaporral borított romok közül itt-ott egy megtépázott ablakkeret szálkái meredeztek elő. Az üzletember azonban rendületlenül, a szeméthalmok tövében megrekedt ammóniaszagról tudomást sem véve haladt előre, bőrbakancsai ütemes léptekkel gyűrték maguk alá a mocskos utcaköveket.


A Hernád utcai bérház előtt megállt, körülnézett, majd felszaladt a lépcsőn. Fiatalságuk emlékeihez makacsul ragaszkodó, késő harmincasok módjára némi fürgeséget erőltetett léptei közé, lekerekítve ezzel darabos mozdulatait. A második emeleten egy pillanatra megtorpant, türelmetlenül vallatta zsebeit a kulcsok hollétéről, majd elmosolyodott, és a lakás ajtajának helyén sötétlő mélyedés felé indult. Odabent, a lecsupaszított falú, egymásba nyíló szobák és lakások között vándorolva elégedett bólintásokkal nyugtázta, hogy a többé-kevésbé engedelmesen lába alá hengeredő kisebb törmelékdaraboktól eltekintve szépen eltakarították a házat ért belövések nyomait.

 



Egy ajtónyíláshoz közeledve hideg légáramlat cibálta meg a svájci ritkás frizuráját. Összeráncolta homlokát, azt találgatva, vajon még hány kivert ablaküveget toldjon a lakásokban esett károk sebtében felállított listájához, majd nagyot sóhajtott, és belépett a helyiségbe. Több mint tíz métert zuhant a liftakna aljáig.


Már szürkült, mikor Szeremleiné, a házmester felesége felfedezte az ázott szemét között heverő, mozdulatlan testet. Ő volt az, aki fellármázta férjét, elérve, hogy a házmester némi vonakodás után feleségét követve leereszkedjen a mélybe, hogy aztán együtt felvonszolhassák magukhoz a svájcit. Szeremlei még ekkor is hitetlenkedve fixírozta felesége arcát.


Hat héttel korábban egy robbanás után a légnyomás falhoz vágta az asszonyt, aki csak hosszas élesztgetés után volt hajlandó magához térni. Azóta férje nem engedte kilépni az utcára, ha sétálni támadt kedve, az öreg bérház emeletei között bolyongott órákon keresztül. Ugyanis Szeremleiné arcizmai a robbanás óta időről időre kiszabadultak irányítása alól, és rendszertelen rángatózásba kezdtek. Az asszonynak mindez nem okozott fájdalmat, próbált úgy tenni, mintha a csúf grimaszokat múló kellemetlenségnek tekintené, félszeg vidámsággal fordult férje felé is.


Ilyenkor Szeremlei kétségbeesetten nézte, ahogy felesége petyhüdt bőrredők közé süppedt arcvonásait ideges vigyor feszíti meg, majd lassan megértette, hogy végérvényesen nyoma veszett annak a Carmen-mosolynak, amely annak idején rábírta, hogy feleségül vegye a nála tíz évvel fiatalabb varrónőt.


De most a házmesterné arca mozdulatlan volt, csak a szája sarkában ficeregtek ideges fintorok. Maga Szeremlei is izgatottan, lesunyt szemmel hintáztatta testét, úgy tett, mint akinek figyelmét teljesen magukra vonták fekete cipőorrai, amik a kövérkés felsőtest ringatózásához igazodva szabályos időközönként elemelkedtek a földtől, majd visszakoppantak a konyha kőpadlójára.


Végül az asszony szólalt meg. Nem lesz ennek szaga, ezt kérdezte különös, határozott hangon, majd, hogy véleményének egyértelműségét még kíméletlenebbé tegye, égnek emelte szemeit. Szeremlei követte felesége pillantását. Tekintete a plafonon állapodott meg, amin túl mindketten Bodrogit, a felettük lakó együgyű szemfelszedőt sejtették. Két perccel később a házmester ökle már az első emeleti lakás ajtaján dörömbölt.


(…)


---


Az írás folytatásáért kattints ide!