Mikor az ukrán lány a folyóparti falunkba érkezett, azonnal eltűnt. Senki se látta többé. Azt beszélték, menekül; egész nap fut, teljes erejéből szalad, ahogy csak bírja, szedi a lábait. A folyóparti homokban patkónyomok voltak; őz, vaddisznó járt le inni alkonyatkor a közeli nyárfaerdőből. Az ártéren bóklásztam, mert tavasszal szemetet szedtünk, de ott semmi nyoma nem volt a lánynak. Három döglött hódot találtunk, valaki megmérgezhette őket, mert télen letarolták a parti fákat, ahol különben nyáron a horgászok hűsöltek. Macskatetemet, gyíkot, szétrágott fecskét. És az egyik fa tövében megláttam a lány mintás harisnyáját, de ez akár megtévesztés is lehetett. Eltűnt, és nem szólt senkinek, mert az ukrán lány végig néma maradt.


Aztán eltelt pár hét, és újra feltűnt. Állítólag visszament a Hévhez Szentendrére, ott várta a testvérét. Aki persze rég Kijevben volt már akkor, Ungvárról oda sorozták be. Pincében éltek, puskája és mellénye volt csak. Vodkájuk. Napokig várta, de persze nem jött soha többé a katonabáty. A lány ott ült törökülésben a Hév végállomáson a lángosos bódéja mellett. Kávét ivott egész nap, cukor és tej nélkül, feketén. Enni is adtak neki, de nemigen fogadta el. Hiába ült. Az újságárus megsajnálta, és hazavitte éjszakára, befektette az ágyába, a lány nyitott szemmel aludt. Aztán valahogy meggyőzte őt, hogy ne várjon tovább, teljesen felesleges, ruhát is adott neki. Zoknit, cipőt, nadrágot és egy kék dzsekit.


Gyalog indult vissza a falunkba. Majd át a tahi hídon a szigetre. Ledobta a cipőket, és felgyalogolt mezítláb a szigetcsúcsra az ártéren, a Dunában gázolt, ahol horgok voltak a sóderben, semmi nem érdekelte, az átázott nadrág, a kék, eltépett, szakadt dzseki sem. Csak a háború. Lőttek a fejében, robbantottak, puskát fogtak rá az ukrán katonák, puskát fogtak rá az oroszok. Ment, gyalogolt. Néha belerúgott a betonba csomózott bójába. Az ukrán lány fájdalommal élt, amihez úgy hozzászokott, hogy nem bírt róla lemondani, ha nem bántották, harapdálta magát. Kibírhatatlan fájdalommal.


Visszajött a lány, láttam őt, itt meg ott. Morogták a faluban az emberek, vakkantott a kocsmáros, kacsintott a kisboltos. Akadt, aki megmosolyogta, nevetett rajta, mások ruhára és ételre gyűjtöttek, bútorra, ágyra. Azonnal munkát akartak adni, vagy útlevelet Amerikába. Kérték az életrajzát, de a lány nem beszélt. Hallgatott, keveset evett, egész nap csak kávét ivott, aztán mindig tovább állt.


---


A folytatásért kattints ide.


Az olvasótermi tartalmak hozzáférése előfizetéshez van kötve. Az először regisztrálóknak azonban egy hétig ingyenes és minden kötelezettségvállalástól mentes elérést biztosítunk.