Bodzaszörp és ecet
Gandhi meztelen nőkkel aludt, hogy tesztelje magát, ellen tud-e állni a kísértésnek. Viszket a combom, nem vakarhatom meg, tűk állnak ki a testemből. Kettő a torkom két oldalán, az alhasamon négy, a könyökömön is kettő-kettő. Egy rossz mozdulat, és végem. A barátnőm kikapcsolódásra használja, és még az ekcémája is elmúlt az akupunktúrától. Mit veszíthetek, gondoltam, most meg már az életemet féltem. Gondolj valami másra, mantrázom. Állatokat ábrázoló konyhai időzítők kattognak, mindenki elé letesznek egyet, 30 percre állítva. Rózsaszín nyúl, sárga kacsa, zöld béka. Nem emlékszem, hogy az én ágyam mellé melyiket tették. A szomszéd ágyon egy néni elaludt, horkolni kezd, oldalra fordul, már a gondolata is fáj. A szememet becsukom, grimaszolok, izzad a tenyerem.
Nem lettek jobbak az eredmények, mondja később a doktor úr, egyedül a progeszteron, de jöttek mellé a kiütések, újfajta diétára lesz szükség. Kerüljem a stresszt, egyem ezt, egyem azt, évtizedekig fogok járni hozzá, ha így folytatom. Aláírom az új diétáról szóló tájékoztatót, a nyakamon megjelennek a csalánkiütések, és a fejem is viszket, a kézfejem remeg.
Az egyik kezemben ecet, a másikban bodzaszörp, mindkettő egy kiló, karizomra gyúrok. Előtte videót néztem, amelyikben egy nő kesudiót darált össze humusszal, nagyon finom, mondta mosolyogva, ezt a szószt szokta a pirított karfiolra önteni. A borsófőzelékem odaégett, elfelejtettem, hogy főzök. Ez a csaj vegán, akit meg tegnap néztem, paleo. Mindkettő tökéletesen érzi magát, egyre kevésbé értem ezt az egészet. A torna végére a testemen csalánkiütések, az orvosi papíromon látom csak később, hogy az intenzív mozgás is árthat. Lemegyek a futópályára, kocogás közben ordítok a frusztrációtól, de aztán abbahagyom, az idegeskedés ronthat az állapotomon.
Elugrom Tamásért, ő is az eredményeire vár, termékenységi klinika, folyosó. Meglátom a playboy nyuszis magazint a pulton, beugrik, hogy rózsaszín nyuszi formájú időzítő órát tettek az ágyam mellé akupunktúrán. Nyugtalan férfiak ülnek a székeken, a kis dobozt a kezükben próbálják elrejteni. Az orvosi ajtón félve mennek be, kifelé önelégülten, mintha a teremtés csodái lennének, trappolnak, lábukat terpesztik járás közben.
Orosz kórus a miatyánkot énekli, ócsenács, így mondják oroszul. Az íróasztalra hajtom a fejem a két hangszóró között, teljesen átjár a zene, sírni kezdek. Nagyon szép a zene, mondom Tamásnak hátrafordulva. Visszafekszem, sírok tovább. Érzem, hogy már megint meg fog jönni, suttogom, de szerencsére nem hallja, mert a videó közepén felugrik a Lipton ice tea reklám.
Nem jellemző
Reggel nyolckor kelek, máskor hétkor, de ma úgynevezett szabadságon vagyok. Hivatalosan már reggeliznem kellett volna, az inzulin olyankor a legérzékenyebb. Igyekszem lazán állni a naphoz, nem telerakni teendőkkel. A pszichológusom szerint időszakosan enyhe szorongásokkal küszködő, kicsit kényszeres ember vagyok, nagy bajom nincs, pedig kitöltette az összes személyiségtesztet. Beírtam, hogy alig jellemző, hogy valakire mérges vagyok, és egyáltalán nem jellemző, hogy hangokat hallok a fejemben. Ez majdnem max pont. Pedig elgondolkodtam azon, hogy zenéket néha hallok a fejemben, és hát az is hang, de mégsem írhatom be, mert akkor beküldene egy szanatóriumba, vagy hol is fekszenek a bolondok. Szóval azt írtam be, hogy egyáltalán nem jellemző.
A napi teendők közé felvésem, hogy ruhákat kimosni, és sütőtököt sütni. Mindkettő olyan, mintha csinálnék valamit, de valójában csak fekszem. Utólag hozzáírom, hogy felmosás. Az éves. Szürke kinyúlt melegítőben sikálom a padlót, ugyanazt a hallgatom közben már megint. Ez a legjobb szám, minek hallgassak mást. Kiviszek a kezemben egy poloskát, motyogok neki, hogy te kis huncut mindig visszajössz. Megfordulok, ott egy másik.
A kanapén ülök, az túlzás, inkább fekszem, párnákkal összevissza kitámasztva görgetem a közösségi médiát, aztán elmosok két tányért. Stresszkezelésről nézek videót, aztán az inzulinrezisztenciáról, végül viccesen nyávogó macskákról. Néznek ki az ablakon, és vicsorítva nyávogják, hogy ’ekekek’. Néha fontos, hogy ne csináljunk semmit, csak éljük át a pillanatot, mondják a videóban. Én kivettem egy nap szabadságot, négy órája nem csinálok semmit, de ugyanúgy érzem magam. Valamit csak kellene csinálni, legalább olvasni, de úgy élvezettel. Választhatok az Élj boldogan egyedül, egy szakácskönyv és a Pilinszky Szög és olaj között, a többi könyvet már elolvastam, legalábbis megpróbáltam.
Első nap az új munkahelyen, a hetedik emeleten lehet dohányozni, puffok, zajos utca, a cég villogó táblája. A beszerzésről egy lány bemutatkozik, kérdezi, hogy én lettem-e az informatikusokat összekötő jogász. Visszakérdezem, hogy mióta dolgozik itt, mert így udvarias, rávágja, hogy egy év két hónap, de reméli teherbe esik, és akkor már nem sokáig. Itt jó a pénz, folytatja, csak nem lehet sokáig bírni, szerinte nekem is ezt kéne, főképp, ha informatikusokkal kell beszélnem, mert velük nem lesz könnyű. Gyorsan szívja a cigit, rágyújt egy másikra, körmén kis kövek vannak, nem tudom nem nézni, ahogy a cégtábla fénye átvilágítja a kicsi kavicsokat. Szedjen barátcserjét, javaslom neki, egyik barátnőm úgy esett teherbe. Legyint, már mindent megvett, amit feldobott neki a net hirdetésként, méhpembőből kétszer, barátcserjéből négyszer szed be naponta. Elnyomja a cigit, elköszön, én meg sok sikert kívánok neki az úgynevezett babaprojekthez. Közben cseng a táskámban a céges telefonom, kikotrom a belső zsebből. Egy szürke zokniban tárolom, mert ma még nem kaptam hozzá tokot. Csak áll és néz, én meg idegesen próbálom felvenni, de véletlenül kinyomom. Nevet, és mondja, hogy köszöni, holnap lesz peteérés, de semmi kedve hozzá, a férje olyan, mint egy döglött hal. Keresem a szavakat, de inkább csak jelzem, hogy vissza kell hívnom az informatikusokat, és mesterségesen mosolygom. Mielőtt visszamegy, elkapja az üvegajtót, és visszaszól, te figyelj, próbálj nem feszülni az informatikusokkal, ha nem értesz a kütyükhöz, szét fognak szedni, a stressz meg árt a teherbeesésnek, aztán te is itt fogsz ragadni, mint én.
