A Művész Moziban találkozunk Áronnal, este hétkor. Ő a volt főnököm, kortárs festményeket gyűjt. Én meg öngyújtókat, ebben a táskámban is van öt, az egyiken egy meztelen nő mosolyog. Tegnap becsipogtam vele a Fővárosi Törvényszéken, amikor átvilágítottak. Szirénázott a gép, nem értettem, mit nem pakoltam még ki a táskámból. Mögöttem az ügyvédek idegeskedtek, hogy sose jutnak be. Előkerült az öngyújtó, a biztonsági őr csak annyit mondott, jó az ízlése, kolléga.
Tíz perc van hétig, bemegyek a mosdóba készülődni. Sminkelés közben a tükör előtt gyakorlom a kortárs magyar festők nevét, a Margit-híd és az Oktogon között már átnéztem, négyszer. Ugyanaz a sorrend mint mindig, kihúzom a szememet szemcerkával, elrontom, a tükörhöz közel hajolva próbálom dörgölés nélkül leszedni a félrekent festéket. Ha lenne elég időm, a szempillámat is kifesteném. A pirosítóhoz nincs pamacsom, kézzel viszem fel az arcomra a rózsaszín port. Rúzs nem kell, úgyis eszem a film alatt.
Áron kéri, hogy válasszak filmet, negyedórát késik. Kettő megy, a La la Land és a Sóher. A La la Land teljesen kizárt, a musicalszerű dolgoktól ideges leszek, az összes festő nevét elfelejteném a film végére. Ha Áron zsidó, akkor nem jó ötlet a Sóher sem, mert nehezen belőhető, nevet-e a zsidó vicceken, vagy az a típus, aki megkér, hogy azért ilyenekkel ne vicceljünk, jó?
Apukám szerint, ha le vagyok fogyva, úgy nézek ki, mint egy auschwitzi menekült, a Zongorista című filmben pedig úgy hívja a főszereplőt, hogy Sunyisanyi, mert elbújt a nácik elől. Minden filmben van zsidó, belőlük kerül ki a legtöbb művész, átmossák az agyunkat, mondja. A politikai műsorokban is szokott lenni legalább egy, gyerekkoromban ki kellett találnunk, hogy melyik milyen származású. Zsidó, mondtuk ujjongva, könnyen eltaláltuk egy ponton túl, a jutalom buksisimi. Öcsém feleannyit sem ismert fel, mint én. Anyukám szerint apa nem jó keresztény, apukám szerint anya nem szereti a hazáját. Apukám a többágú gyertya dekorációt mutogatja nekünk pakolás közben, ezt is ki szoktuk tenni az ablakba karácsonykor, úgyhogy csak szalonrasszista. Az a Tescóból van, leddel világít, és nem is menóra, kiabálja anya a fürdőszobából. Külön könyvesszekrényük van, letakartuk függönnyel, amelyiket az aktuális vendégek elől rejtegettük. Ha anya filmes ismerősei jöttek, elől hagytuk a Roma sikeres életutakat, ha apu barátai, a Kommunizmus fekete könyvét. Ha a szomszéd Imre jött át, apu összes könyvét elől hagytuk. Sőt, mellé ültettük. Választások környékén a szüleim el akartak válni, de rájöttek, sok dologban egyetértenek. Hogy a skanzenek aranyosak, hogy Isten létezik, és, hogy az én arcom nem kerek, hanem hosszúkás.
Áron tuti zsidó, ezzel apa is egyetértene, végül mégis a Sóhert választom. A másikra már nincsenek jegyek, mondom Áronnak, amikor megérkezik. A reklámoknak vége, odaadom neki a popcornt, én nachost eszem. Sötét van a film alatt, a piros szósz a nadrágomra fog ömleni. Kezdődik a mozi, a viccek gyengék, valahogy mégis működnek; szerintem a Gagyi mami is díjnyertes, apám szerint a Repülő cápák kultikus alkotás. Így mondja, kultikus alkotás. Áron arca rezdületlen, én csöndben vigyorgok, amikor már nem bírom visszatartani, felfújom a számat, hogy bennragadjon a nevetés. Vigyorgó gömbhal, mondaná Áron, ha rám nézne, de a telefonját nyomkodja, és sóhajtozik. Az a szemét Gábor, tíz százalékot kér, súgja a fülembe, majd jól elküldi a picsába. Nyom egy puszit az arcomra, és kimegy. Végre felröhöghetek, remélem, egy ideig még telefonálgat kinn. Nem veszem észre, hogy visszajön, azon nevet, hogy én nevetek. Nem hitte volna, hogy erre a filmre veszek jegyet, mondja, végre valaki nem hiszi azt róla, hogy zsidó.
Az Andrássy úton bekapunk valamit. Csak egy előételt kérek, diétázom, mondom neki, pedig nincs pénzem. Sokáig telefonál a sarkon, ordít Gáborral. Lecsípek a tonhal steak-jéből, úgysem eszi meg. Áron idegesen az asztalra dob egy marék pénzt, húzzunk innen, elment az étvágya ettől a faszfejtől. Megcsókol az Oktogonon, nem pont így képzeltem, pedig sokféleképpen elképzeltem már az elmúlt fél évben. A liftben, a tárgyalóban, a parkolóban. Hívunk egy taxit, megkér, hogy aludjak nála, van több szoba, úriember lesz. Ez a minimum, amiért nem figyelt rám rendesen a randin. Nálam úgysem lehet, mert most mondtam fel az albérletet, a szüleimnél alszom vidéken átmenetileg. Négyszer elmondatom vele, hogy külön szobában fogunk aludni, közben sejtelmesen nézek, legalábbis próbálok.
A lakásába nem jutunk be, mert a másolt kulcsa nem nyitja a zárat. Belemegy, de nem fordul el. Hajnali kettő van. Az eredeti kulcs a Balatonon maradt. Áron belerúg a falba, ez is a kurva Gábor miatt van, az arca eltorzul. Én a lépcsőn ülök csöndben, a szoknyámat illedelmesen helyezem el, lábam keresztben. Menjünk innen, keressünk egy hotelt, vagy hostelt, mondja. A taxisnak mondjuk, hogy menjen lassan végig a rakparton, én telefonálok, Áron bemegy a hotelekbe érdeklődni, van-e szabad szoba. Art hotel, drága, de ő fizeti, én majd meghívom legközelebb egy borzasztó filmre. A recepciós csak Áron iratait kéri, magának nem kell, hölgyem, mondja, a prostiknak nem kell iratot adni, súgja a társa fülébe, te is felismered majd idővel őket, csak gyakorlás kérdése.
