Egy teraszon borozgatós nyári estén barátok társaságában írásról és olvasásról beszélgettünk, érdeklődéssel kérdezgettek: hogyan születtek meg köteteim, hogyan dolgozom, ha jön az ihlet, eldobok ásót-kapát, és tollat ragadok?
Ihlet helyett a hívószó erejéről meséltem. Meglepetten fogadták.
Marhaság, nehogy már megmondja valaki, hogy miről írjál – hőbörgött kedves ismerősöm –, és akkor ezek nem is a te ötleteid?
De igen, mindegyik saját, kreatív alkotásom.
Személy szerint kedvelem a hívószavakat. Sokrétűek, rugalmasan felhasználhatók. Ha ahhoz van kedvem, mélyre ások, összegyűjtöm a szó jelentéseit. Ha szépirodalmi műhöz kapcsolódik, megvizsgálom, hogyan kerül elő az adott műben, mit ad nekem, milyen képeket, életmozzanatokat hoz elő, igyekszem ízekre szedni az értelmezési lehetőségeket, hogyan érdemes megközelíteni a témát – konkrétan és átvitt értelemben is végiggondolom. Sok esetben maga a hívószó nem is szerepel az így készült szövegemben, hanem a tematika kapcsolódik hozzá, mert gondolataim messze vezettek. És igen, van, hogy csalok, a felszínen mozgok, valahová odabiggyesztem az éppen aktuális szót az éppen aktuális szövegemben.
A Nokedliszaggató c. kötetemben a novellák jó része hívószó vagy -mondat alapján született. Hogy néhányat említsek, a Húsvétra jött haza a gyónás hívószóra épült, ami az egyik írótábor előzetes, úgynevezett nulladik típusú feladata volt. Ezen akkor agyaltam, amikor egy oktatási projekttalálkozóra utaztam Amszterdamba, és a reptéren a felszállásra vártam. Ki, mit és kinek gyónjon meg? Templomi gyónásjelenetek futottak át agyamon, párkapcsolati ömlengések hűtlenségről, megcsalásról, gyermeki kitárulkozások csínytevésekről. Elégedetlen voltam. Egymás után vetettem el az ötleteket, próbáltam szabadulni berögződéseimtől, és valami egyedi megoldást találni, csavart adni a történetnek. Akkor, ott Ferihegyen, valahogy bekattant a folyóban úszó gyóntatófülke képe, láttam a víz felszínén lebegő apácarácsot a vörös bársonyfüggönnyel. Hogyan került oda? És miért? Beindult a történet, és írta önmagát. Megszületett a főszereplőm, a kamaszkorát élő Jancsi, aki egy röpke húsvéti hétvége alatt felnőtté érik. Mire leszálltam Amszterdamban, Jancsi megértette, feldühödött apja miért aprította fel fejszével a gyóntatófülkét. Persze még sok utómunkálat következett, de az alapsztori megvolt.
Akkor ez nem az én ötletem, mert hívószóra készült? Vagy nem kreatív? Ihlet volt? Vagy a hívószó diadala? Esetleg mindkettő?
Ugyanebből a kötetből említem meg a Korlát című írásomat, ami az egyik, számomra legkedvesebb szöveg, mivel édesapámnak állít emléket. Hogyan született? Egy másik írótáborban, Balatonszemesen. Abban az évben Tóth Krisztina volt a tábor vendége, és az ő verseiből kaptunk vendégsorokat. Hány hét múlt el így?, Mit kellett volna tennem, Alighogy írni kezdtem, borotvaéles fény, lépcső nélküli korlát. Az utóbbi felidézte emlékezetemben a tyúklétrát, amin apám kisgyermekkoromban felvitt az épülő Batthyány utcai lakóház harmadik emeletére, a lépcső sem volt teljesen kész, a korlátot még el sem kezdték. A lépcső nélküli korlát összekapcsolódott a fejemben a korlát nélküli lépcsővel, és elindította képzeletemet. Megtiszteltetés volt, hogy a szöveg legelső változatát Tóth Krisztina jelenlétében olvashattam fel, kedves és udvarias véleményét is meghallgathattam.
A Filter Írócsoportban az írás mellett sokat olvasunk, pontosabban Turczi István által összeállított olvasmánylistából válogatva havonta feldolgozunk egy szépirodalmi művet. Ez nem egyszerű, szórakoztató olvasás, beleássuk magunkat a regényekbe és azt vizsgáljuk, mit tanít nekünk a szöveg, milyen körülmények között keletkezett, hogyan érdemes megközelíteni, milyen olvasási útvonalakat kínál. Örömmel hallgatjuk egymás olvasásélményét, szövegértelmezését, és később a műhöz kapcsolódó írásfeladat megoldását is – ami legtöbbször egy hívószóra születik.
Így készült el Camus A bukás című regényéhez kapcsolódóan a Hiány című novellám.
Semmi Camus sincs benne, de a hiány mint hívószó dolgozik a szövegben. A történet egy tanárkollégámmal esett meg, az osztályában a szülői munkaközösség vezetője eltulajdonította az osztálypénzt. A történethez szereplőket találtam ki, majd a tanuló perspektívájából írtam meg, és a hiány sokrétűen jelenik meg benne: az apahiány, a kiegyensúlyozott élet hiánya, pénzhiány, a szeretet hiánya.
És mi van a regényekkel? Ott is működik?
De még mennyire!
Hogy egy példát említsek: Diagnózis BNO: F 84.50 című regényem egyik fejezetcíme: Majomkoponyák. A jelenetben az igazgatói irodában három majomkoponya sorakozik a szekrény tetején. Az történt, hogy a regényem közepénél jártam, amikor újabb írótáborra készültem, és az egyik hívószó a koponya volt. Nem akartam megszakítani a regényírást, kiszakadni annak sodrásából, hát egy gyors ötlettől vezérelve a regény következő jelenetében elhelyeztem a majomkoponyákat a természettudományokat tanító igazgató irodájában. A sztori is haladt, és a tábori feladat is elkészült. Mivel a regény a harmadik kerületben játszódik, ahol lakom, és több író-olvasó találkozóra is meghívtak a környéken, néhány olvasóm nyomozásba fogott, melyik iskolában van a majomkoponyás igazgatói iroda. Szomorúan vették tudomásul, hogy a képzelet szüleménye. És nem csak ez. A regény több jelenete is hívószóra készült.
Hogy továbbra is az írásfeladatoknál maradjak, rendszeres látogatója vagyok Nádasi Krisztina Sztorilaborjának, ahol számtalan, változatos írásgyakorlatot kapunk. Egyik alkalommal hat sztorikártyalapot húztunk a következő utasítással.
A legfelső kártya inspirálja a főhőst! Ez alapján gondolkodj el előbb: kiről szól a történeted?
Utána nézd meg az alatta lévő kártyát. Ez demonstrálja azt a slamasztikát, amibe a hősöd most kerül. Mi ez?
Az alatta lévő 3 kártya megmutatja neked a főhős múltját, jelenét és jövőjét. Ezt illeszd bele az eddig körvonalazódó sztoriba, és használd ezeket a főhősöd jellemépítésére.
Ezen a ponton írd meg a sztori kezdetét, első felét!
Majd nézd meg a legalsó kártyát: ez a kulcs a megoldáshoz, ez inspiráljon a sztori lezárásához, leíveléséhez, csattanójához.
Kártyalapok, képek, hívószavak. Beszippantott a feladat. A két oldalnyira tervezett szövegem hétről hétre dagadt és még mindig növekszik, harminckilencezer szó körül járok, az egyszerű írásgyakorlat lassan regénnyé növi ki magát, és még nincs vége.
Mi történt? Megláttam a lapokat: fox (róka), release (elengedés), trust (bizalom), communion (mély kapcsolat), thinker (gondolkodó), fierce (vad, heves). Egyet azonnal tudtam, hogy nem fogok rókamesét írni. Rókatündér, rókadémon, rókanő, átváltozások? Na ne! Vagy mégis? Nem vagyok nagy szakértője az ázsiai mitológiának, ezért óvatosan mást kerestem. Lassan körvonalazódott a főszereplő karaktere. Az iskolában sokat zaklatott, érettségi előtt álló lány. Vörös haj, zöld szem, hosszú orr. Mi más lehetett volna a gúnyneve, mint Róka? Ez már tetszett. Tanár vagyok, elég sokat tudok az iskolai zaklatásokról. Örök téma, és a gonosz piszkálódás tárháza kifogyhatatlan.
Az első két kártyám megvolt: a főhős és a slamasztika. Róka, iskolai zaklatás és annak elengedése.
Jött a következő három: múlt, jelen és jövő. Itt szabályt szegtem, mert a harmadikkal kezdtem és megalkottam a másik főhős karakterét, Thinkerét, a gondolkodóét. Persze Rodin villant be először, de az első ötletet általában elvetem, szóval süllyesztőbe került. Nekem egy hús és vér fiatalember kellett különleges képességekkel. Így született meg a húszas éveiben járó képregényrajzoló alakja. Honnan jött? Nem tudom. A fejemben volt. A fiatalember tehetsége, megértése és nem mindennapi képességei jelenthetik a főhős számára a biztonságos jövőt.
De nézzük a múltat és a jelent. A múlt a bizalom (trust), Róka végtelen bizalma és szeretete eltűnt apja iránt, és az anya hite, hogy a férje valahol életben van. Sajnos nem árulhatok el több részletet anélkül, hogy lelőném a regény csattanóját…
A jelen pedig az őszinte kapcsolatok megélése (communion): két új barát, Rozoga és Thinker, ez bizony váratlan fordulat a korábban közösségeken kívülálló lánynak. A communion szót, ami áldozást is jelent, tudatosan nem vallási értelemben használtam. Nem illett volna a történethez.
Az utolsó kártya a vad (fierce), ami a kulcs a megoldáshoz: ez maradjon meglepetés!
A lényeg, hogy hat kártyából, hat hívószóból meglett a történet váza. Maradt az írás mint feladat – és lépésről lépésre formálódott a Covid idején játszódó sztori.
Ennyit a kulisszatitkaimról.
Hogy a hívószó áldás vagy átok? Nekem áldás, előrevisz. Szerintem fontos, hogy ne használjuk sablonosan, kerüljük a rutinszerűt, zárjuk ki a kliséket. Bátran használjuk emlékeinket, álmainkat, merész képzettársításainkat, ássunk mélyre, keressük a személyest, az egyedit, akár átvitt értelemben, akár kézzelfoghatóan, kapjon szabad utat a képzettársítás. Nagyszerű élmény, amikor felszabadultan elmerülök az írásban, elhagyom a szépen megírt, görcsös mondatokat, és együtt úszom a szöveggel.
Köszönöm annak a borozgatós nyári estének és kedves ismerőseimnek, hogy beszélgetésünk nem állt meg a teraszon, elhoztam magammal, tovább élt bennem, és addig nem hagyott nyugodni, amíg át nem gondoltam és meg nem írtam, mit jelent nekem a hívószó.
