Van egy könyv. A Téli ablakok. Novelláskötet, nem nagy ügy, egy újabb karácsonyi antológia. Ott sorakoznak a polcomon a korábbiak, elég sokan vannak, és most itt van még egy. Kezembe veszem, belelapoznék, de nem tudok. Elfelejtették felvágni! Micsoda hanyagság! Már a nyomdákban sem bízhatunk. De nem. Itt valami másról van szó. Ez egy rituálé. A történetnyitás szertartása. Irodalmi adventi kalendáriumot tartok a kezemben. Huszonnégy szerző, huszonnégy különböző hangvételű írására számítok – pont annyira, ahány napon keresztül eljutunk a karácsonyig. Nem lehet igaz – dohogok tovább – elszámolta magát a szerkesztő, mert ez nem huszonnégy, hanem huszonhat… Hát ne tudná?
Aztán a könyvbemutatón kiderül: szándékos. Ne maradjunk olvasmány nélkül az ünnepekre sem!
Mi inspirálta Nádasi Krisztinát, az ötletgazdát és egyben a szerkesztőt a kötet megszülésére? Megmenteni a decembert? Lassítani a múló napokat? Olvasásra késztetni a népeket? Igen is, meg nem is.
Az ötletet nem szigorú irodalmi műhelyből hozta. Gyerekkora óta imád az év tizenkettedik havában Donald kacsa karácsonyi képregényeket olvasni, németül. Tiszteletre méltó szokás. Na, és azok nincsenek felvágva, kis dózisban adagolják az ünnepi hangulatot. Nehogy a gyerekek gyorsan a végére érjenek és követelőzzenek.
Elárulok egy titkot. Volt szerencsém a Téli ablakok szerzői közé kerülni.
Hogy hányadikán nyitják az olvasók az én írásomat? Találják ki, olvassák szépen, sorban, amíg eljutnak odáig.
Hogy mi ihlette a novellámat?
A válaszon mosolyognom kell, mert egyszerre személyes és meglepően hétköznapi. Az írásaim többsége valóságalapú. A környezetem már óvatos, félig viccesen, félig komolyan mondogatják: Vigyázz, Lucia veszélyes! Észre sem veszed, és máris benne vagy valamelyik történetében! Na, nem a saját neveddel, gondolkoznod kell, hogy tényleg téged zárt-e oda be, vagy csak egy hasonló alakot, mert olyan ismerős, ahogy beszél, ahogy gesztikulál, olyan mintha nem is te, hanem a barátod lenne. Vagy mégis inkább te? Aha-érzésed van.
Ez valahol igaz, de a valóság számomra csupán egy ugródeszka, az adja a hitelességet, de a csodák, a misztikum keresése, a hétköznapi rejtélyek felfejtése az igazi kaland.
A novellám címe: Ebéd előtt nem sütizünk, és a történet manóinváziójának konkrét ihletforrása a saját gyerekeim végtelen kíváncsisága. Rendszeresen azon agyaltak, és engem is ostromoltak kérdéseikkel: Anya, de mit csinál a Mikulás a manóival nyáron? Egész évben ajándékot csomagolnak? Hol laknak, ha nincs december?
Ez adta az ötletet. Mi lenne, ha a manók nem tűnnének el nyáron sem? Mi történne, ha véletlenül egy rosszul sikerült varázslat vagy valami technikai malőr miatt egyszerűen nálunk ragadnának? Hogyan illeszkedne zűrzavaros, rohanó életünkbe néhány apró, szigorú, de nagy varázserővel bíró északi segítő?
A fiúk találkoznak a manókkal és beindul a csoda, gyerekeim valós problémái mesés kalanddá változnak. A család – a történetbeli család – lassan felismeri, hogy itt valami nagyon szokatlan dolog történik. Hadd idézzek egy rövid részletet.
– És hol laknak ezek a manók?
– Hát az egyik a mikulásvirág tövében.
Bence kézen fogta anyát és bevezette a nappaliba. Mindannyian követtük.
– Nem hullajtotta el a piros ruháját, ugyanúgy pompázik, mint decemberben. Máskor elszáradnak a levelek, és te kidobod. Mikulásvirág-manó tartja frissen. Ő ért hozzá, ő a főkertész karácsonyországban.
Anya kezébe vette a cserepet, megforgatta, a fény felé tartotta és majdnem eldobta, amikor egy apró, lábát lógázó lény integetett a cserép széléről.
Összeszedte magát, és úgy tett, mintha nem vette volna észre.
A felnőtt tudja, hogy amit lát, az lehetetlen, de mégis ott van a kezében. Ez az alapkonfliktus és a humor forrása. Mikulás-manók a mi otthonunkban, a nappaliban, a mikulásvirágban. Ez a pillanat az egyik kedvencem, mert a valóság és a csoda összefonódik, és elindul a maga útján. Újraértelmezett Mikulás-hagyomány. A varázslat nemcsak decemberben, hanem a nyári hőségben, egy teljesen hétköznapi családban is létezik. Az ablak, amin keresztül a felnőtt hitetlenség találkozik a gyermeki képzelettel, azzal a csodával, amit sosem felejtettünk el.
Ha élőben is találkoznál a szerzőkkel, gyere el a pomázi Teleki-Wattay Kastélyba, ahol 2025. november 29-én először rendezik meg a Karácsonyi Könyvfesztivált! Ott leszünk mi is, a Téli ablakok szerzői, délelőtti és délutáni programokkal, többek között a kötet szövegeiből készült hangjáték felolvasásával és dedikálással várjuk az érdeklődőket. Neves szerzők, pódiumbeszélgetések, inspiráló kézműves műhelyek és koncertek várnak rád – többek között 12 órakor a Kovács testvérekkel – Dominikkal és Viktorral – a Lesz majd minden regényükről, 14 órakor pedig Nádasdy Ádámmal a Londoni levelekről beszélgethetünk. A teljes programot itt olvashatod!
Gyere el, és nyissuk irodalommal a mindjárt beköszöntő adventet!
