minek nőni fel, ha az erodáló légkörben az összes
kis jó mentén ugyanaz az üresség tör meg, minden állat
szomorú; szeretkezés után bakelitről hallgattuk szótlanul, hogy
stand by me, tét és terv nélkül, nem ezt akartuk megtapasztalni
soha. hiába lehet szakszerű nevet adni e semmittevésnek.
minek öregedni el, ha már a bíborban született naivitást
sem élhetjük át újra. gyerekkoromban sokáig meggyőződésem
volt, hogy a pengébe gravírozott "rostfrei" egy német város neve,
ahol világklasszis késgyár működik. ha ez lett volna a legnagyobb
tévedésem. keserű felhőtlenség a töltött keménycukorka.
beszélni minderről minek. lehet szentimentálisan azt képzelni,
"azért jöttünk a világra, hogy ha csak egy pillanatra is, valaki
szíve közelében lehessünk"; de ugyanazt a semmit mondjuk,
miközben a halál menyasszonyai epekedve figyelnek, és tehetetlen
kéjelegve lebegünk egyre rozsdásabban az álnaiv űrben.
