délutáni tárgyak körvonalai
vergődnek lázadnak ne kelljen folyton
önmagukba visszatérniük
eltékozolt napok maradnánk még kicsit
azok melyek mint a szénsav a rosszul lezárt
ásványvizes palackból a kupak mentén
úgy somfordáltak el


a szekrény oldalán magasságmérő
csíkok kúsznak egyre feljebb
filccel húzták gyerekfejek fölött közvetlenül
az időmérés legkisebb mutatói
ezek fordulnak leglassabban és fájnak
legjobban néha lábujjhegyre áll
a változás begyorsulni látszik


úgy kellene legyen hogy az évszakok
elveszítsék ócska szimbolikájukat
ne az ismétlődés csak a hinta szédítsen
nem lassuló örökre lendülő
a kánikulában lopjuk az utak mentén
a tejes kukoricát s otthon este fogunk közé
szoruljanak a sárga csillagok


a szinonimaszótárban tizenegy
változatot találtam a szemre
egyik sem képes leírni hogy a mámor
egy pulóver melyből a szálakat húzva
szemenként bomlik le a varázslat