(...)
Egy fekete kutya szalad a tengerparti
sziklákon, megáll, szimatol a szélben,
kíváncsi rá, mit üzen,
életről, küzdelemről, félelmekről és
nyugalomról, ahogy áll a sziklán a
viharos szélben, alatta csapkodnak
a haragos hullámok,
odanyalintanak, majd visszahúzzák
habzó nyelvüket, hogy újra és újra,
fáradhatatlanul tegyék próbára
a fekete kutya nyugalmát.
A horizontot elfújja a szél, egy vékony,
átmeneti sáv marad a víz és az ég között,
szinte észrevétlen, de mégis érzékelhető
még a két halványszürke sáv közötti
résben.
(...)
----
Olvasd tovább itt: Jász Attila: Felhőfoszlányok a hajnali fűben (részletek)
Tiszatáj folyóirat, 2022 május
Kép: Mark Dutton, Pixabay
