2023-ban Kupihár Rebekának ítélték a Petri-díjat. A díjat a legígéretesebb kötet nélküli pályakezdő kapja, akinek első kötetét a Magvető Kiadó jelenteti meg. Itt ülünk a Nyitott Műhelyben a szerzővel, kezében a könyv, A heterók istenéhez, most hozta el a kiadóból. Nem akar belenézni. Nem mer még belenézni. „Eszköztelennek tűnő, élőbeszédszerű vallomások. A társadalmilag eredendően meghatározott meleg szerelem mindennapjainak elkeseredett, mégis élénk feldolgozási kísérletei.” (Idézet Seres Lili Hanna laudációjából, megjelent a litera.hu oldalon, 2024. január 18-án).

 

   A könyv borítója

 

Nagy Gerzson: Hogy írsz? Tollal, laptopon, csendben, zenét hallgatva, megmutatod valakinek, mennyit hagyod állni, kiszakad belőled vagy sokáig érleled a fejedben?

 

Kupihár Rebeka: Kézzel írok. Nagyon szeretek írni. Mármint magát az írás aktusát is nagyon szeretem; van abban valami jelentőségteljes, mikor tollat fog az ember a kezébe. Szeretem ezt az érzést. Ha versírásról beszélünk, akkor egyébként nagyon szeretek utazás közben, zenét hallgatva írni, esetleg futás közben, minél több ingerrel elárasztani magam, miközben belül mély fókuszáltság van. A szövegeket ritkán mutatom meg bárkinek. Egy-két ember van az életemben, akiknek papírforma szerint nincs közük az irodalomhoz, de jól ismernek engem. Ők szoktak segíteni, ha elakadok vagy túlkapok valamit.

 

NG: Első olvasásra az volt az érzésem, hogy ha prózakötet volna, coming of age regényként is hivatkozhatnánk a könyvre. De nem prózakötet. A versek hat ciklusba rendezve, szabályos ívet járnak be. Identitáskeresés, rejtőzködés, a testi szerelem megélése, alakváltás, a felnőtt élet, kiútkeresés. A Petri-díjra beadott pályázathoz képest mennyit változott a kötet tartalma, struktúrája?

 

KR: A struktúrán nem változtattam, a ciklusok már megvoltak, amikor beadtam a pályázati anyagot. Azóta viszont sokat duzzadt, sok mindennel egészült ki. Az összes ciklushoz íródtak még versek és egy rajz is született azóta, amit érdemesnek gondoltam felvenni a végleges kötetbe.

 

NG: Kisbetűs mondatkezdések, rím csak elvétve, nagyon erős belső ritmus, finom, de ütős lezárások. Ezek a versek egy önálló szabályrendszer szerint lélegeznek. Erről például Pilinszky verse ugrott be (Mire megjössz): „én nem férfi leszek / és te nem nő, / két tetszőleges élőlény leszünk, / akiknek helyük van a teremtésben / és az árnyékuk mindenhová követi egymást.” Hogyan alakítottad ki ezt a poétikát? Ki volt rád hatással?

 

KR: Annyi sok apró mozzanatból áll ez össze: sok-sok írótáborból, versből, illetve leginkább találkozásokból, beszélgetésekből. Nem kifejezetten irodalmi beszélgetésekre gondolok. A vakszerencsének köszönhetően rengeteget utazhattam kamaszként egyedül; sokféle sorssal, magatartással, megszólalási móddal találkoztam, amiket magamra próbálgattam, elhagytam vagy igazítottam. Ezek erősen hatottak arra, ahogyan ma írok. Egyébként pedig, ezt szinte mindig elmondom, mert számomra megkerülhetetlen: Nemes Nagy Ágnes iránti rajongásom tizenéves korom óta adott. Néha már-már kínosan. Ő azonban nem is csak mint költő, hanem mondhatni, mint ember hatott rám ismeretlenül is. Az ő ereje, fegyelmezettsége és belső szenvedése, éppen emiatt a szemérmesség vagy vasfegyelem miatt. Újra meg újra meg tudok tőle rendülni.

 

   Kupihár Rebeka

 

NG: 1999-ben születtél, a huszadik század legvégén, vagyis a szocializmusnak legfeljebb az utószele érintett. Mit gondolsz, lehet ennek ahhoz köze, hogy egy eredetien új hangon szólalsz meg? És hogy a politikához ilyen radikálisan fordulsz. Miért tartod fontosnak, hogy a politikáról írj?

 

KR: Nem tartom én fontosnak azt, hogy politikáról írjak, de mit csináljak, ha a politika egyszerűen begyalogolt az életem legfontosabb tereibe? Én szerelemről szeretnék írni, hitről, termékenységről, családról, de hát nem lehet ezekről a témákról úgy írni, hogy kikerülöm a politikát. Egy tojásrántottából nem lehet csak a fehérjéről írni. Vagyis lehet, de nem hiszem, hogy érdemes. Az igazsághoz hozzátartoznak a plakátok, a hirdetések, a törvényjavaslatok.

 

NG: Hogyan és miért választottad ezt a kötetcímet, A heterók istenéhez? Célod-e, hogy bosszantsd ezt az istent?

 

KR: Nem bosszantani szeretnék, hanem szólni, megszólítani egy istent, kisbetűvel vagy nagybetűvel akár, az Istent. Szeretném, ha a hitet, az istenkapcsolatot nem lehetne kisajátítani, körbekeríteni. Ez szerintem kegyetlen és elfogadhatatlan. Arcátlan ez a cím persze. De ha valakivel pimaszkodhatok, ha valakivel veszekedhetek, akkor az azt is jelenti, hogy az a valaki fontos a számomra. Azt gondolom, hogy amíg egy kapcsolatban tudunk veszekedni vagy vitatkozni egymással, addig jó. Addig van közünk egymáshoz, addig szeretnénk, hogy a másik megértsen minket, addig van erő a kapcsolatunkban, még akkor is, ha éppen nehéz. Illetve ez volt az a vers, amit, ha felolvastam valahol, az volt az érzésem, hogy igazán elmélyül a csend, kívül is, belül is. Érdemesnek tartottam arra, hogy a kötet élén álljon.

 

NG: A téma szenzációra éhes, a nyelv visszafogott, néhol szinte klasszikus. Ez a kettősség, ellentmondásosság több szempontból is jellemzi a könyvet.

 

KR: Ez most egy kérdés?

 

NG: Ha válaszolsz rá, igen.

 

KR: Olyan öröm van a fékezésben. A visszafogásban. Nem szeretnék felülni erre a szenzációvonatra. Nem tapsot szeretnék, nem valami gyors és olcsó figyelmet. Verset szeretnék írni, jó verseket. Illetve szeretem az ellentmondásosságot, ott ülni és figyelni, ahogy ezek a belső réteglemezek egymásnak feszülnek, megmozdítják egymást, megmozdítanak engem.

 

NG: A versek egy részében erősen dominál az erotika. De nem abban a formában, nem azokkal a szavakkal, amit eddig megszoktunk. „négy nyelvet beszélünk összesen, / és egyiken sincs szó arra, / amit napjában többször szeretnénk megnevezni / magunkon és egymáson.” Még sincs mellébeszélés. Hogyan érted el ezt?

 

 

   Nagy Gerzson

 

KR: Őszintén nem tudom, nincsen ebben tudatosság. Talán azért más ez, mert máshol vannak a hangsúlyok, ha két nő él át vagy él meg vonzalmat, mint ha egy nő és egy férfi. Erről a témáról egyszerűen kevesebbet olvasunk. De az tény, hogy nem szeretek mellébeszélni, és az is biztos, hogy nem szerettem volna túlexponálni a szexualitást; így is eléggé szexualizált ez a téma. Az örömöt, a szépséget, a tágasságot szerettem volna megmutatni.

 

NG: Mesélj a rajzokról. Miért tartottad fontosnak betenni őket a kötetbe?

 

KR: Számomra a rajzolás nagyon hasonló, szinte azonos tevékenység az írással. Persze ritkábban csinálom, és még annyira sem vagyok képzett benne, mint az írásban, de így gondoltam teljesnek ezt a kötetet. Illetve szerettem volna, ha valahogy a kézírás megjelenik a kötetben. Ezek a versek kézzel íródnak, nyomtatásban mindig kicsit idegen látni őket.

 

NG: Első kötet, tartasz a fogadtatástól? Ha igen, leginkább mitől és miért? Dolgozol most valamin vagy jól megvagy írás nélkül is egy ideig? (Én legalábbis úgy képzelem, egy író csak átmenetileg lehet el jól írás nélkül.)

 

KR: Sok mindennel kapcsolatban van bennem félelem, persze. Félek a fogadtatástól. Szakmailag is, emberileg is. És félek, mert nagyon régóta készülődik bennem ez a kötet, és nem tudom, mi van azután, hogy az emberrel megtörténik az, amire igazán-igazán vágyik. Nem dolgozom jelenleg semmin, eddig sem dolgoztam a szó szoros értelmében. Azt hiszem, ugyanúgy vagyok most is, mint előtte. Írok. Főként naplót, gondolatokat, talán majd verset is.