A Látó drámaszámát idén is nagy izgalommal vártam, s nem is volt hiábavaló ez a várakozás, ugyanis négy kiváló drámát/ színpadi szöveget olvashatunk az augusztus szeptemberi lapszámban, ezekből kettőt emeltem ki, Kincses Réka sokrétegű, családi, kisebbségpolitikai és személyes egzisztenciát érintő témákkal dolgozó írását és Tallér Edina monodrámáját, amely egy Dosztojevszkij-feldolgozás.

 

Kincses Réka Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza című darabját 2024. március 7-én mutatták be az Örkény István Színházban, a darab szerzője és rendezője is Kincses Réka. A színielőadást a 2023/2024-es évadban Színikritikusok díjára jelölték, „A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg” kategóriájában.

A szereplőkkel Berlinben találkozunk, 2015-ben, karácsony előtt egy nappal, amikor is Lujzát és párját, Filipet meglátogatják Lujza szülei, Csöpi és Géza. Lujza erdélyi magyar, aki Berlinben él, édesanyja kisebbségvédelmi aktivista, de más kisebbségekkel, a menekültekkel (vagy ahogy ő mondja: a migránsokkal) igencsak ellenséges, Lujza apja pedig próbálja egyengetni a családi viszonyokat, igyekszik csillapítani Lujza és Csöpi között a feszültséget és veszekedéseket, közben pedig időről időre előhozakodik korábbi sikereivel, s azt akarja, hogy a család hallgasson meg egy félvételt az egyik régi, nagy beszédéről.

 

A darab humorosan, de mégis szorongató módon tükrözi a családi karácsonyok viszályok övezte hangulatának sztereotípiáit, bemutatja a multikulturális közeg ideális és valóságos arcát, a kulturális háttér kötőerejét és az attól való elszakadás lehetőségét, az elutasítás nyitottságba való átcsapását, miközben remekül játszik a nyelvvel, pontosabban a nyelvekkel, hiszen magyar, német, angol és a francia szavak, kifejezések, mondatok vagy éppen félmondatok érzékeltetik az egymás megértésében adódó nehézségeket. Persze a megértés gátja nem tisztán nyelvi természetű. A kirajzolódó történetben a kultúrák közötti párbeszéd akadozása és az ebből származó frusztráció és harag jelentik a meg-nem-értettség eredőjét.

 

A feszültség gócpontjai a darab nagy részében Csöpi körül alakulnak ki, akinek már a megérkezéskor is gondja van a félkész lakással, a húsételek hiányával és lánya választottjával, Filippel is, aki maga próbálja kielégíteni a vendégsébe érkező rokonok fiziológiai és társalgási igényeit, amíg Lujza boltban van. Lujza megérkezésével pedig nyilvánvalóvá válik, hogy a közelgő konfliktus érzetét nem a nyelvi akadályok idézték elő, hanem valahol mélyen, a család történetében gyökerezik. Csöpi konzervatív világlátása és rasszizmusa, valamint Lujza liberalizmusa már a közös étkezés során összecsapnak, amikor az anya megtudja, hogy lánya menekültotthonban dolgozik. Ekkor még csak az anya rosszalló, szemforgató reakciói tárulnak elénk, ám mindez csak fokozódik, amikor megtudja, hogy a kisfiú, Zaza látogatóba is jön karácsonykor. Csöpi Európa menekültek általi halálos fenyegetettségét és pusztulását vizionálja, s itt hangzik el a címben is visszhangzó mondat, miután Géza megkérdi, mégis mit tehetne „az a szerencsétlen kisgyerek”, Csöpi így felel: „Mit tudom én? Ússzon haza.”

Lujza a szabadságjogok védelmében felel anyjának, jelezve, hogy a klímakatasztrófa jelenti a valódi veszélyt és az a pusztulás igazi előjele. A kulturális és ideológiai különbségek körüli vita családi veszekedéssé eszkalálódik, tetőfokán Lujza elárulja azt, amit eddig Filip elől is titkolt: nemrég abortusza volt. Filip távozik a közeli kocsmába, majd a szülők között is heves vita alakul ki a gyermekvállalás kapcsán, végül Csöpi marad egyedül a lakásban. Ő is fogadja Lunát, Lujza kongói barátját, aki menekülni kényszerül, attól tartva, hogy kitoloncolják Németországból. Csöpi kezdeti ellenséges attitűdje gyanakvó érdeklődéssé enyhül, mígnem a rövid és akadozó beszélgetések és a joint összehozza őket.

 

Csöpi és Lujza között újabb, heves és ezúttal tettlegességig fajuló veszekedés támad, amikor az anya az elvek és a gyakorlat következetességére inti Lujzát, mire a köztük lévő feszültség fizikai valóságot ölt. Miután Luna és Géza nagy nehezen leválasztja Lujzát az anyjáról, Lujza kisgyermekkorának egy jelenete játszódik le, ami Lujza és Csöpi történetének metszéspontjaként és közös traumájukként is értelmezhető. Ez még Lujza készülő regényének sorait (amelyeket anyja megtalált, és amelynek részleteit Lujza engedélye nélkül fel is olvasta) is más fénytörésbe helyezi. Ez a régi, szinte mágikusnak mondható elemekkel gazdagított történet úgyszintén párbeszédes formában jelenik meg, beékelve az agresszióig fajuló veszekedés és a közös virslievés békés pillanatai közé. Néhány pillanatra még az is kérdésként adódik, hogy mi valóságos és mi a képzelet játéka.

Abban mindenesetre bízhatunk, hogy Géza valóban rossz kazettát vitt, s a beszéde helyett zeneszóra fogyasztották el közösen a vacsorájukat.

Kincses Réka drámája nem csak a nyelvhez, de a társadalmi témákhoz is nagyon jó érzékkel nyúl. Egy család feszültséggel teli ünnepi összejövetelének keretein belül mutatja be, milyen sok rétege van a társadalmi vitatémáknak, mennyiféle megközelítés lehetséges, mekkora szakadék tátonghat olykor az elvek és a gyakorlatok között és azt is, hogy a teoretikus, ideológiai alapokon nyugvó álláspontokat néha elmozdíthatja a valóság, egy-egy tényleges találkozás. A családtörténeti szálon pedig olyan felforgató és sorsdöntő eseményeket sejthetünk, amelyek hosszú évtizedekre is meghatározhatják a családi dinamikákat.

 

 

Ugyancsak a Látó drámaszámában jelent meg Tallér Edina Csak tenyérnyi vér című monodrámája, amely Dosztojevszkij A szelíd asszony címmel, Kiss Dezső fordításában magyarul is közölt elbeszélés nyomán született. A monodráma ősztől látható a DANTE Közösségi Alkotótér műsorán is szerepel.

Dosztojevszkij történetét Tallér Edina mai kontextusba helyezve, egy reflektorokkal megvilágított stúdióban játszódó show-műsor formájában tárja az olvasó elé. A főszereplő a zálogos, aki monodráma formájában meséli el azt a történetet, hogy miképp találkozott kedvesével, hogyan lett végül a felesége és milyen tragikus halált halt hitvese. A közös életük történetének elbeszélését időről időre megszakítja a műsorvezető, aki kérdésekkel, felvetésekkel és megjegyzésekkel orientálja a közönséget, hiszen a hallgatóság kezében fontos döntés van: feladatuk abban áll, hogy megítéljék, ki is valójában az elbeszélő, milyen ember és mit érdemel. A végső döntésig azonban a történettöredékek vonatkozásában is több, kisebb döntést kell hozniuk, morális szempontból megítélve a zálogos tetteit és fürkészve a cselekedeteit mozgató okokat, érzéseket, vágyakat, hogy a végső döntés valóban egy jogos ítélet lehessen. Miközben a főhős, a zálogos egyre mélyebbre ás le a múltban és kapcsolata, házassága történetében, a személyiségében kirajzolódnak a törésvonalak, az, hogy olykor egészen elvesztette önmagát. Az önelvesztés okai a feleségével való érzelmi viszonyának ingadozó jellegében is fellelhetőek, a feleséghalálával pedig az identitásvesztés betetőződése áll előttünk, amelyet a gyász és az emlékek zavara is súlyosbít. Bár kétségkívül igen rendhagyó az a helyzet, amelyben a főhős a házasságának történetét elmeséli, a társadalom (ez esetben a közönség) ítélőszéke elé állítva, sokszor úgy tűnik, mintha valamiféle hipnotikus állapotból térne magához, kérdezgetve, hogy hol van, hallja-e őt valaki. A műsorvezető ilyenkor emlékezteti őt a traumára, amelynek hatására ezek a kérdések felmerülhettek benne, de mégis sajátos feszültséget ad a monodrámának, hogy nem tudjuk, hogy érte-e egyéb hatás is a főhőst, a fájdalmas veszteségen és a veszteség okozta traumán túlmenően. Emellett az álom és a valóság, valamint az élet és a halál közötti határvonalak is folyton elmosódnak, miközben a főhős próbálja összefésülni és elbeszélni az emlékeit, önmaga után kutatva.