Azt már többször is megírtam, hogy különösen nagy várakozással tölt el a negyedéves lapok érkezése, így volt ez a téli Eső esetében is. Úgyhogy arra gondoltam, indítsuk a téli esővel a 2025-ös évet. Azt megígérhetem, hogy senki sem fog csalatkozni, ugyanis tele van izgalmas olvasmányokkal ez a lapszám, több regényrészlet is található benne. Bizonyára mindenki megtalálja azt, ami hozzá a legközelebb áll.

 

Háy János A csokimikulásos lány című regényéből is olvasható egy részlet, amely Azt hiszem címmel jelent meg, és már az első néhány sora bevezet bennünket az összetéveszthetetlen Háy János-féle szöveguniverzumba. Az elmúlás képei és a halál gondolata, valamint a halál elől való menekülés, a kifogások keresése keretezi ezt a regényrészletet. Elképesztő téma- és gondolatgazdagság jellemzi ezt a néhányoldalas írást, elgondolkodtató, humoros, ironikus futamok váltakoznak a sorokban – ahogy azt a szerzőtől megszokhattuk. Az elbeszélői perspektíva sem rögzített, szabadon szegődik egyik személytől a másikig, egyik nézőpontból a másikba. A másokhoz való viszony központi témaként jelenik meg, már a halál vonatkozásában is kulcsszereplő a másik ember, hiszen a halállal kapcsolatos tapasztalatunk mások halálából származik, s ez határozza meg a halálhoz való viszonyulásunk módját is. Azonban az élethez magunk miatt ragaszkodunk. Ugyanakkor a megcsalás esetében bármennyire is saját magukra akarnának hallgatni az emberek, mégis benső kényszert is éreznek arra, hogy a körülöttük lévő „mások”-ra is gondoljanak. Így tárul elénk a családi karácsony képe, amelyből – a látszólagos idill ellenére – épp az akkor legfontosabbak, a szerelmek és a szeretők hiányoznak:

„Olyan a karácsony, hogy ott van papa, mama, gyerekek és a hiány. Mért nincs itt, mondják a gyerekek, az, akit annyira szeretek? Már nagyok és szerelmesek, és szerelmes az apa és az anya is, csak nem egymásba.”

Csupa ellentmondás ez az ünnep, nem is csoda, hogy az elbeszélő nem találja magát a szimbolikus és valóságos terekben. Ezek mind-mind reflexiót igényelnek, ahogy a regényírás folyamata is, főleg egy ilyen komplex témahálózatban, ennyi bonyolult szereplőközi viszonnyal. Ezek a reflexiós exkurzusok egyrészt továbbfűzik a gondolatmeneteket, másrészt segítenek a korábbi témakomplexumok rendszerezésében is. A kitérőkbe pedig kultúrtörténeti hivatkozások vagy fikciók is beleférnek, így például Arisztotelész Poétikája, Pál apostol szeretet himnusza, vagy éppen a muzulmán földfoglalók győzelmét követő kölni kalifátus döntése a megcsalás vagy többnejűség kérdésében. Azonban a tematikus útelágazások ellenére is világos, hogy a központi téma a végesség körül forog, az élethez és a halálhoz való, ambivalens viszonyok jelentik a centrumot. A sorok hömpölygése pedig további olvasásra csábít.

 

 

 

Schillinger Gyöngyvér Valaki más élete című prózájának is különleges sodrása van, itt is több szálon fut az elbeszélés – még ha nem is olyan szerteágazó módon, mint Háy János regényrészletében.

A novella első „képkockáin” az elbeszélői énről egykori kedvenc filmjei és sorozatai révén alkothatunk képet, majd rögtön bekerül a képbe Luna is, az elbeszélő barátnője, aki fontos vonatkozási pontot jelent számára. Ezután pedig megismerjük a Festőt is, akivel a prózai én viszonyt folytatott, később néhány apró részlet, a Festőhöz kötődő emlékek, a düh is megmutatkozik, hol a valóság, hol a képzelet színterén, bár e kettő olykor egybe is csúszik. Közben pedig időről időre felbukkan az elbeszélő apja is, akivel – úgy tűnik – igen bensőséges viszonyban vannak, és aki nehezen, de eltűri az elbeszélő lakásában uralkodó káoszt is. Ezek a viszonyok kísérik az elbeszélőt, aki egyrészt az öregedéstől tart, másrészt pedig szeretné valamilyen irányba terelni az életét, vagy legalábbis azt érezni, hogy ez a saját élete, nem pedig valaki másé, egy olyan élet, amibe csak úgy belekeveredett, következésképp nem találja benne a helyét. Ehhez pedig a személyes élet szereplőivel kialakított viszonyok változatos dinamikái is hozzájárulnak. Még a „latin szépség”-ként emlegetett kolléganő és az öltözködési tanácsai is. Legfőképp viszont az segíthet a ténylegesen saját élet megtalálásában, ha arányos, nem hierarchizált viszonyokról van szó, amelyekben a valós élet tárul fel,  beleértve a sebezhetőséget is. Néhány mozzanat erejéig a többi szereplő életébe is bepillantást nyerünk, a perspektívaváltás pedig új horizontokat is megnyit, ez pedig közelebb hozza a másokhoz való autentikus kapcsolódás lehetőségét. Ebből kirajzolódik egyfajta út a saját élet felé. Ha pedig az ember elindul ezen az úton, még a hétköznapi szerencsétlenségek, mint a teljesen elázott lakás, sem tudják kimozdítani a medréből az életet.

Schillinger Gyöngyvér ebben a prózájában is nagyon érzékenyen figyeli meg az emberi viszonyok rétegzettségét, a külső megjelenés és a benső megélés közötti összefüggéseket, s jó érzékkel illeszti bele az elbeszélésbe a kulturális és popkulturális hivatkozásokat. 

 

 

 

Endrey-Nagy Ágoston Változatok Thészeusz -apámra című verse az apa emléke és az apai örökségek elleni küzdelem lírája. Az első versszak harctérre emlékeztető képekkel ábrázolja a tömlöcként megjelenített apa fogságából való szabadulást. Ám csakhamar kiderül, hogy valójában nem szabadult meg a lírai én, ugyanis folyton leselkedik rá az apai örökség veszélye, az, hogy olyanná válik, amilyen az apja. Bárhogy is küzd, bármennyire próbálja az apa emlékét megszelídíteni, mindig felülemelkedik, legyőzhetetlenségében bukkan fel újra és újra az apa, ellenség alakjában. A lírai én saját testéből is száműzni akarja mindazt, ami apjára emlékezteti, amit tőle örökölt. Amikor pedig a teljes megszabadulás lehetetlennek bizonyul, az emlékezetet igyekszik lerázni magáról:

„Vissza kell foglalnom a testem az emlékezettől.

Vissza a haragtól.

Vissza a hasznosságtól.

Vissza a többi testtől.”

A végső felülkerekedés elégtétele viszont talán csak akkor jöhet el, ha láthatja és tudatosíthatja a saját, emlékeket hordozó teste romlását.