Lecserélt életkép, saját magán hullámzik vissza

 Jakabovics Tibor[1]

 

 

Hirdetőoszlopok a Műcsarnok előtt. 2024 júliusában, Feltakarás Géczi János dekollázsai megnyitóját megelőző hetekben kerültek ide. A kiállítás itt kint kezdődött a három hengerrel, és bent, a Műcsarnok Kamaratermében, folytatódott. Kitárt ablakok, és kintről láthattuk a falakról lelógó óriás dekollázsokat, bentről pedig az ablakok alatt álló hirdetőhengereket. Összefolytak, eggyé lettek.

 

974.jpg

Fotó: Varga László

 

A kiállítás különlegessége, hogy az alkotási folyamatot, a kiállításépítést és -bontást egyaránt követhette az érdeklődő. Sajnos én csak az utóbbira jutottam el. Megrázó élmény volt pusztulni látni azt, amit a művész két és fél hónappal korábban létrehozott. Eljött a vég – gondolhatnánk – de nem. Géczi János továbbüzen. A szétesett, megtépett, roncsolt plakátok hátoldalát újrahasznosítja, és a fonákokból épít új kiállítást a Tihanyi Bencés Apátság Galériájában 2025-ben.

 

978.jpg

Fotó: Halász Gábor

 

Szétesés[2]

 

Megtapasztalhatom a bontás pillanatait, a kérészéletű dekollázsok megsemmisülését, ahogy lehámlik a fényes felszín, feltárulkoznak a takarásban lévő elemek, felszakad a múlt. Megtisztelve érzem magam, hogy jelen lehetek.

Géczi elszánt mozdulatokkal kaparja, vakarja csupaszra a hengereket. Önmagát semmisíti meg. Legalább is önmagának egy részét. Indulat, erő és keserűség. Méretes plakátdarabokon tapos a fűben, apró foszlányok keringenek a levegőben. Szeles az októberi délelőtt. Döbbenten bámuló turistacsoportok, kiállításbontás, jegyzi meg egykedvűen az idegenvezető.  

 

 

985.jpg

 Fotó: Kákonyi Lucia

 

Géczi kezében gyorsan jár a spakli, hámlanak az idősíkok, leválnak a rétegek, lenyűgöz a henger eklektikája. A magasban a bajuszos Sós, akárki legyen is ő, jóval lejjebb a filctollal odafirkantott Nightwish meg a Rammstein, mellette a balatonboglári dekoltázsfeszesítő 20 óráig – a húsz pirossal kiszínezve – és egy hetvenes telefonszám. A cetli alatt a papírszélek felkunkorodnak és a Magyar Nemzet felett a Balatonboglári Sport Club kínálja programját 2003. május 1-jén. Mit is csináltam abban az évben a munka ünnepén?

 

984.jpg

  Fotó: Kákonyi Lucia

  

Elgondolkozom. A felhalmozott rétegek sorrendje esetleges vagy eltervezett? Az utóbbbi mellett döntök. Hogy miért? Banális a válasz, hisz a művész ragasztotta fel. Szóval tudatosan tép. Ismernie kell, mi van a mélyben. A felszakadó, egymásra ragasztott hirdetések előhívják belőlem a történelemtanárt, és kiváló forráselemző feladatot látok a roncsolt életképben. Állapítsd meg, melyik korból ...? Milyen ideológiai elemek...?  A szolgáltatások milyen életmódra... ? Indokold válaszaidat.

  

Újabb óriásplakát válik meg a hirdetőoszloptól. Géczi hosszasan nézi. Azt hihetnénk, búcsúzik tőle, megfordítja, a fonákját méregeti, kattog az agya, milyen mondandót közvetíthet ez a megtépázott darab, lesz-e még valahol helye? A szakadt ívet a hóna alá fogja, majd összegyűri, aztán kapaszkodik belé, görcsösen markolja – kezén az erek kidagadnak –, majd beletuszkolja a fekete plakáthullazsákba. Ennek annyi!

 

986.jpg

  Fotó: Varga László

 

Másik oszlopot jár körbe, mesteri mozdulattal, körkörösen hántja le, amit felépített. A papír jól tűri. A hátoldalán mosolygó katonák: Csatlakozz a tatai tüzérekhez!  Havi illetmény bruttó 737 000 Ft. Foszlik a legalsó szint. Rozsdafoltos maradék, arccal a henger felé. Bepréselődött a fém és a ráragasztott felületek közé. Hordta magán a többit. Itt most bevégeztetett, de Tihanyban majd új szerepet kap, legfelső réteg lehet, a kiállítás első darabja, ha a templomon keresztül érkezel. És azután?  Lesz-e még folytatás? Vagy jön a plakáthullazsák?

Géczi pusztító lendülete hirtelen megáll, tekintete a csupasz, érdes felületre tapad. Az utolsó levakart réteg mögött, a hengerbe maródott egy női arc.

  988.jpg

 Fotó: Kákonyi Lucia

 

Szúrós tekintet. Kontyot visel. A hetvenes évek divatja, vagy inkább a hatvanasé? A feje fölött egy játékmacska. Mit hirdethetett? Mit vásároljon meg a gyanútlan bámészkodó? Aztán szemünk láttára halványodnak a színek, kifakul a kép, mint ahogy Fellini Rómájában az ókori villa freskója a metróépítőmunkások szeme előtt foszlik semmivé. Sok volt a nekik a huszadik századi szenny. Kit ábrázolhat a roncsolt portré? S az arc mögött megláthatunk-e egy másikat?[3] Él-e az eredetije? Felismeri-e az utódok közül bárki, egy gyermek vagy egy unoka? Gondolta volna egykoron bárki, hogy Géczi következő kiállításának nyitó motívuma lesz?

 

989.jpg

 

Újraszerveződés

 

Géczi János képei szépek. Jól néznek ki. Jó nézni.[4]– mondja Kukorelly Endre a Részletek a Feltakarásból kiállítás megnyitóján, a Tihanyi Bencés Apátság Galériájában. Nekem is tetszenek. Színkavalkád, kreatív formák, újrarendezett betűk és képek, személyre szabott mondanivaló.

 

995.jpg

Fotó: Varga László

 

A kiállításfelszín alatt járok, próbálom kicsomagolni, szétszálazni az alkotásokat, hogy létrehozzam saját dekollázsomat, ahol minden mindennel összefügg, a részletek a látogatók fejében átrendeződnek, egyéni értelmezést kapnak, mert Géczi mindenkinek üzen.

 

Meglátom kedvencemet, a hengerbe maródott női portrét, de ő már csak fénykép. Az eredeti véglegesen a jelöletlen oszlopon maradt, de van mellette egy másik arc. Ő új, nem emlékszem rá a Műcsarnokból, lehet, hogy takarásban volt. És ez a másik talán értékesebb, mert ez plakát és töredék, a művész saját kezével tépte, a félarc roncsolódott, és fejjel lefelé, az agyába vésődött a bevásárló lista – Nescafé meg Márka szőlő 128 Ft/l –, az autópálya mellett valahol Balaton és Budapest között többször is felbukkant az óriásplakát. A nő tekintete vezetés közben elkapott egy-egy parányi részletet, első találkozáskor a kávét – koffeinfüggő volt –, második látásra az üdítőt – hétvégén jönnek a gyerekek –, majd Budapest határában még egyszer feltűnt a hirdetés. Akkor szembesült az akciós árral, s felkerült a két tétel bevásárlólistájára. A hölgy ifjúságát valahol a régmúltban hagyta, Géczi még a fogaitól is megfosztotta, de a nő emlékeiben megmaradt egy mediterrán tengerszelet, ahová rosszabb napokon visszavonul. 

 990.jpg

 Fotómontázs Varga László, Kákonyi Lucia és Géczi János[5] fotóinak felhasználásával

 

Hiányérzetem van. Hiányzik még egy arc. Eszembe jut a kábult szem, a másikat kivájták, ajkán a festék megfolyt. Nem, nem a Műcsarnokban láttam, Tihanyban sincs kiállítva, mégis foglalkoztat. A fotót Géczi római műhelynaplójában találtam. Plakátrongáló keze nem érintette, ugyan lesben állt két héten át, várta, lesz-e valami változás, de hiába. A kép ott maradt a római sikátorban, eredeti állapotában, Atletico emblémájával az oldalán. 

Agyamban a roncsolt nőiportrék összekapcsolódnak. Teljessé válik a női sorozat.  

 

994.jpg

 Fotó: Géczi János [6] 2023. november 22. 13,57-kor Piazza di Santa Maria in Trastevere

 

Tovább bolyongok. Térképtöredék szólít meg. Korzenszky atya[7] Európát észleli benne, alul az Ibériai-félsziget, felül Skandinávia, más meg Afrikát Szaúd-Arábiával képzeli oda, de végül is mindegy, tengerek és szárazföldek és emberek. Igen, emberek. Cholnoky J. is ott van a képen, a baloldalon, a sötétkék sávban bújik meg, épp feltérképezi a tengerkéket, a mélyebb vizeket sötétebbre festi, a sekély a világosabb. Ő is bekapcsolódik a dekollázsépítésbe.

 

 991.jpg

 Fotó: Kákonyi Lucia

 

A kép jobb oldalán ott a pöttyös csomagolóanyag. Miért is ne, hisz túrórudi nemzet vagyunk, bár a hungarikumok jegyzékébe nem kerülhetett bele, gondolom, az egykori, mára rég elfelejtett, szovjet szabvány akadályozhatta meg. Felötlik egy emlék. Fiam ösztöndíjasként külföldön tanult, s mert Túró Rudi nélkül nehéz az egyetemi élet, tanulmányait Túró Rudi segélycsomagokkal támogattuk.

Hunyorítok. Összefolynak a pöttyök. Az egybe olvadó, vörös folt tengeren úszó szemétszigetté változik.  Adriai nyaralásom rémálom napját idézi. Krk szigetén tengeri kajakjainkkal messziről vonzónak tűnő öböl felé igyekeztünk. Kikötöttünk. Az ártatlannak látszó part traumatizált. Szenny és mocsok mindenütt, műanyagflakonok rengetegében gázoltunk, a parti ösvény cserjéin fennakadt nylondarabokat rángatott a szél, a sziklák közt szakadt strandpapucs és lyukas focilabda.

Ne gondoljuk, hogy ez a horvátok bűne, Európa szemetét dobta partra a víz.

Az Atya is méltatlankodik, már nem látja Ibériát meg Skandináviát. Ez nem Európa, ez nem térkép, ez egy összevisszaság, amely bennem fölkelti a vágyat: de jó volna egyszer egy tiszta, igazi Európa-képet látni.[8]

 

 

Keretbe foglalt plakáttöredékek, műcsarnoki maradványok, értelmüket veszített struktúrák, időből kitépett darabok. Géczi plakátművészetében valami megváltozott.

 

 

992.jpg

Fotó: Géczi János

 

A Műcsarnokban megjelölte alkotásait, ismertük a fellelés helyét (Balatonalmádi, Veszprém vagy Róma stb.), idejét (2022, 2023, 2024) az anyagminőségét  (papír, farost vagy műanyag) és persze a méretet. Az Apátságban keretbe zárta és üveglappal fedte le egy részüket, megvásárolható, hazavihető, falra akasztható, cím nélküli kiállítási tárggyá avanzsálta azokat. Feleslegessé váltak a jelölések, a Feltakarásból kiszakított részletek végleg elhagyták az utca környezetét, és egy szerzetesi rend galériájában kötöttek ki. 

Hordozhatják-e az eredeti jelentésüket? Rejtőzik-e valami láthatatlan a látható mögött?

A plakátmivoltukat jobban megőrzők is más perspektívát kaptak, valahogy jól neveltek lettek. Hat a hely szellemisége. Elindultak a kanonizáció felé. Az ereklyetartókba zárt szentek maradványai mennyiben és mekkora részben közvetítik tovább az isteniséget?[9] 

Ezt mindenki döntse el maga.

  

Feltakarás

 

Hogyan jellemezhetnénk Géczi János kollázs-dekollázs küldetését?  Urban régészet? A múlt rekonstrukciója? Vagy transzgenerációs közös emlékezet? Feltárni és leporolni egy-egy élethelyzetet, felszakítani történeteket, múltbéli eseményeket, feledésbe merült ideológiát?

A régész megőriz, a restaurátor rekonstruál, Géczi meg szétszed és összerak, lerombol és újrahasznosít. A plakátokban nyersanyagot talál, eszében sincs megóvni, gátlástalanul használja gazdag archívumát, önkényesen réteget rétegre halmoz, nem rekonstruál, hanem feléleszt. A múltból csinál jelent. A ragyogó felszín alatt elfedett és újraélesztett nyomatok, betűk, szövegfoszlányok bújnak meg. Alakítják-e a művet? Szükség van-e rájuk? Vajon van-e funkciója a legalsó, a legmélyebb rétegnek? Számít-e, hogy kőfalra, fából készült kerítésre vagy fémhengerre kerül az anyag?

A művet mennyire alakítja a benne meg nem jelenített alkotóelem, részlet, hová tűnik a fasírtból a zsemlemorzsa, amelynek szerepére ha nem is, de egykorvolt létére utalások találhatók az alkotásban?[10] teszi fel a kérdést a plakátszaggató Géczi, kinek művészetében minden réteg és foszlány összekapcsolódik és új értelmet kap.

 

Értelmet? – hallom a szkeptikus kérdést. L’art pour l’art, mondja a műveltebbje, a huszonegyedik század Rorschach tesztje, de sejthetünk benne mágikus felhőolvasást. Ki-ki ízlése szerint.

Mi inspirálja a művészt? Szenvedélye olykor Rómáig, máskor Prágáig, de még inkább Kínáig hajtja, ott tépi, lopja, hazahozza, hogy itthon összerakja.  Miért? Mert szépek és jól mutatnak? Kukorelly azt mondja, ilyet ő is tett, ő is tépte a Cipőt a cipőboltból-t a Nagy Októberin, s ez akkor bűncselekménynek számított, mellesleg most is az. Kukorelly szerint plakátot roncsolni „élvezetes és a megtépett plakát szép[11]”. Én sohasem téptem. Nem érdekelt. Vagy nem voltam elég bátor hozzá? Talán ez olyan fiús dolog.

 

Mi örömét leli ebben Géczi? A gyermekkor késztetése? Tinédzserkorból itt maradt lázadás? Vagy valami más?

 

Az óvodakert a templomdomb alján

az egykori temető helyén volt.

Ma úgy vélem, ennek köszönhető,

hogy antropológus lettem.

Háromtól hatéves korig a sárga

homokban lelt csontokkal játszottam,

olykor, a dajkák rémületére

kis ütéstől széteső lapban

hullaviaszt is találtam.

Kértek, de nem elégszer, hagyjam békén

az öregeket, ne rángassam őket a napvilágra.[12]

 

Gyermeki érdeklődését felkeltették a csontokra ragadt rétegek. Saját bevallása szerint nagy élvezettel tisztogatta leleteit az odatapadt szövetdaraboktól, megkeményedett földmaradványtól.

Vagy ennél mélyebben gyökerezik az indíttatás?

 

Korzenszky Richárd atya szerint Géczi János olyan ember, akiben mélyen egymásra rétegeződtek az emberiség kultúrkincsei. aki évezredek gondolatait, erőfeszítéseit, kudarcait jól ismeri. Egy olyan ember(é), aki képes szavakba foglalni gondolatait, érzéseit. Ő ezekkel az alkotásokkal, amelyeket jobbára nem ő maga készített, hanem csak úgy, „maguktól” készültek, vagy csupán kibányászott a szélesebb valóságból, üzenni akar: Emberek, így tesszük tönkre a világunkat! Emberek, eddig és ne tovább! Térjünk már végre észre!

 

 

Témába vág:

1. Géczi János Részletek a Feltakarások, kollázsok és dekollázsok kiállítását Kukorelly Endre és dr. Korzenszky Richárd OSB emeritus perjel nyitotta meg 2025. január 11-én.

2. A kiállítás 2025. február 23-ig tekinthető meg.

8237 TIHANY, I. András tér 1. Nyitvatartás: péntek - szombat:10-16 óráig, vasárnap: 11:15 -16 óráig

3. Jó tanács: Feltétlenül a templom felől közelítsd meg a galériát. Ne siess!  Adj magadnak időt! Gyönyörködj a barokk látványában, gyalogolj végig az altemplomon, időzz el a királykriptában, I. András, nyughelyénél, haladj végig a lapidáriumon, mert valójában itt kezdődik a kiállítás.

A múltunkból épp úgy törmelék maradt, mint azokból a plakátokból, amelynek részeit a galériában láthatóvá tettem – mondta Géczi János a kiállítás megnyitója után.

4. A Rege Cukrászda felé hagyd el a helyet és ugorj be egy ... . 

5. Kaptunk egy fülest!  A művész jelen szándéka szerint a Feltakarás együttese és darabjai többé sohasem lesznek kiállítva. Igyekezz, hogy láthasd a valódit, ne csak a digitális másolatot!

 

 

Irodalom:

Géczi János: Vers a vénségről, hullaviasszal Alföld, 2024. november

Géczi János: Római foszlányok, Arnolfini Books, Bp., 2024

Géczi János: Cholnoky-történetek, Pesti Kalligram, Bp., 2023

Jakabovics Tibor: Gyűjteni ami nincs, Lugo: Graffiti Read the Signs, Equbrilyum Könvkiadó, Bp., 2022

Korzenszky Richárd OSB: Az érem három oldala, 2025. január 12. Tihanyi Bencés Apátsági Múzeum Facebook oldala

Kukorelly Endre: Mű-tét, Jelenkor Online, 2025. január 15.

Nagy Katalin: Géczi János Feltakarás című kiállításáról, Képírás, 2024

 

Hivatkozások: 

1. Jakabovics Tibor: Gyűjteni ami nincs

2. Szerdahelyi Júlia, a kiállítás kurátorának ajánlásából kölcsönöztem a szétesés és  összerendeződés címszavakat. 

3. Géczi János: Cholnoky-történetek, Pesti Kalligram, Bp., 2023 (138. old.)

4. Kukorelly Endre: Mű-tét, Jelenkor Online, 2025. január 15.

5. Géczi János: Római foszlányok 2024 Bp. Arnolfini Books 10.o

6. Géczi János: Részletek a Feltakarásból katalógus: 3231

7. Dr. Korzenszky Richárd OSB: Az érem három oldala

8. Korzenszky: u.o.

9. Géczi Római foszlányok 2024 Bp. Arnolfini Books 65.o

10. Géczi János: Római foszlányok 2024 Bp. Arnolfini Books 56.o

11. Kukorelly Endre: u.o.

12. Géczi János: Vers a vénségről, hullaviasszal Alföld 2024. november