Az Alföld friss, májusi lapszámából egy versajánlóval készültem mára.

 

Bándi Máté Az olvasó meghal, a költők kirepülnek című verse az énkereséstől indul, de az élethazugságok felismerésébe torkollik. A felhalmozódó tagadások, hazugságok között már nem marad tér arra, hogy rátaláljunk önmagunkra. Azonban – a vers szerint – egyszer elérkezik majd az az idő, amikor már nem lehet tovább halogatni, a szembenézést, nem lehetséges mindig elodázni az igazságot.

„Pedig eljön majd a pillanat,

mint a menetrend szerint érkező őszeleji szél,

amikor bűntudat nélkül teregetjük ki a családi szennyest,

és senki sem kérhet minket számon.”

Ám ahhoz, hogy eljussunk a reflexió szabad áramlásához, ki kell szabadulni a hazugságok csapdájából, hátra kell hagyni azokat a hazugságokat, amelyek behálózzák az egész életünket, amelyekre a jövőről kialakított képünk és a benne lüktető, önáltató optimizmus is épül. Persze a jelen és a múlt hazugságai is felvillannak a versben, mégpedig a felelősségvállalásról szóló, reménynek öltözött hazugságok formájában. Az elhallgatásból, az igazság háttérbe szorításából és a szembenézés hiányából fakadó illúziók pedig törékenyek – hiányzik belőlük a valóság, a tények és az önreflexió kötőanyaga.

„Illúzióink törékenyek.

Költözéskor a járdán keresztben átcipelt ablaküveg,

amin néha, különösen boldog óráinkban

áttörünk, mint a napfény.”

 

A friss Alföld – nagy örömömre – Tandori-verseket is tartogat az olvasók számára. Tandori Dezső A földi pálya című verse ugyancsak keresést, méghozzá nyughatatlan hely-, szerep és értelemkeresést foglal magában. A történelem folyamában találja magát a lírai én, tétova várakozásokkal, körvonalaztlan vágyakkal. Ebben a versben is megjelenik a madár-motívum, amely Tandori költészetében és prózáiban egyaránt jelentős szerepet játszik.

„Kettészakadások búcsú-korára

születtem volna? mily szabályait

kell tanulnom, ha nem holnapra, mára?

A nem-is-kértet, hogy elérkezik,

üdvözöljem? Hogy még mim is akad,

mikor leakadnék?! „A madarak...!”

Jel-képek sose voltak, hiszen annak

elemei, tűnt Mennyként, bontva vannak.”

A „Földi Ívünk”-et kutatja Tandori, ismeretelméleti, ontológiai téttel bíró versében, a véges élet pályáját és az arról való letérést fürkészi, a történelem kiszámíthatatlansága és az idő tovasuhanása közepette. Kétségkívül zavarba ejtő vers ez, a gondolatok áramlását megtörő írásjelek is hozzájárulnak az olvasó zavarához, de mégis sajátja az az alapos olvasásra és elmélyült gondolkodásra késztető esztétikai élmény, amely Tandori líráját jellemzi. A létezés értelmezésére vonatkozó kép, a kisiklatás („Mintha kisiklatna egy földi pálya…”) és a folytonos törekvés az értelem fellelésére, a vers értelmezésének mozgásában is felfedezhető.

A költeményről komoly szakmai levelezést folytatott Marno János, Sipos Balázs és Szabó Marcell. Levélváltásuk Kisiklások és leakadások címmel olvasható az Alföldben.

 

Fecske Csaba Kidőlt kávé című verse a hiányról szól, mindarról, amit az idő elkoboz, valamint arról is, ahogy az idő múlása hat az életre. Aztán az időn kívül rekedt állapotot látjuk, azt, hogy az idő strukturáló erejének, a rendteremtésre való képességének nyoma veszett, a kidőlt kávé határpont, innentől sorban árulják el a lírai ént a napszakok, végeláthatatlannak tűnő csönd és este lesz, a kiüresedett idő kongó kopogása marad:

„és csönd lesz és este lesz de hol a délelőtt

hol az életünk se hazamenni se maradni már

csak az idő gesztenyekopogása

a sűrűsödő sötétben”

 

Fecske Csaba is a kortárs magyar irodalom fájó hiánya lett idén február végén, de költészete és hiány-versei élnek tovább.