ÁGI 1
Na jó, elmegyek, veszek egy új ruhát. Lehet, hogy cipőt is. Topisan nem lehet átvenni egy ilyen rangos díjat. Sőt, még egy táskát is veszek, mert megérdemlem. A szerencsefülbevalómban megyek, végül is ez volt rajtam, mikor felhívtak. Elég későn hívtak, valamivel este nyolc után. Nagyon meglepődtem. Sosem gondoltam volna, hogy bármilyen díjat kapok valaha az életben.
A vurstliban sem sikerült még egy árva félfülű mackót sem lelőni a pálcikáról, vagy ledobni egy valószínűtlenül fehér plüss nyulat a dobogóról, de a zsákbamacskában is csak egy letört hegyű ceruza volt, egy zsurmákolós radír és egy félig megolvadt savanyúcukor, amit egyébként nem szeretek, viszont piros lett tőle a nyelvem, azt nyújtogattam boldog boldogtalanra. Szóval nem vagyok egy szerencsés alkat, akinek csak megszületni volt nehéz, inkább a kemény és kitartó munkában hiszek. Ezért igazán büszke lehetek magamra, hogy végül elismerték a tehetségem, semmi szégyellnivalóm, nagyon is megérdemlem ezt a díjat, sőt már évekkel korábban is megkaphattam volna. Elég bosszantó emberek kapták meg előttem, de természetesen nyájasan gratuláltam nekik. Biztosan engem is baromira irigyelni fognak, konkrétan meg fogja őket enni a penész. Alig várom, hogy lássam zöldre váló arcukat!
Annál is inkább új ruhát veszek és cipőt na és táskát és bevonulok a díjátadóra, mint egy anyacsászárnő, na nem olyan szélességben, hanem akkora nagy méltósággal, közben szerényen mosolygok és megköszönöm majd a falu teljes lakosságának – akiket már nem is ismerek -, benyalok nekik csontig, ahogy kell.
Baromi jó érzés ez az elismerés, mintha hájjal kenegetnének, főleg, ha eszembe jut P.Péter, ez a semmirekellő, aki nem átallotta az utolsó kötetem áthallások gyűjteményének tekinteni és olyan hozzá nem értő, alpári módon eltángálni a szövegem a Szófa oldalán, hogy azt hittem, megüt a guta. Mintha pont az ő véleménye számítana, amikor kritikus létére írónak hirdeti magát, író létére meg mindenkit vitriolba mártott tollal kritizál, kivétel nélkül. Ez a felfuvalkodott hólyag most nagyot fog koppanni, mikor megtudja, hogy megkaptam azt a díjat, amiről ő csak álmodozhat. Ott rohadjon meg a véleménye meg ő is, ahol van! Mosolyogva fogom közölni vele a száraz tényeket, és a legnagyobb kedvességgel fogom végig nézni, ahogy pulyavörösre vált a feje, ahogy sárgára a szemfehérje, ahogy a gyomorsav feltör a torkán, mint a Vezúv és nem tud ellene tenni semmit, kénytelen lesz gratulálni az év legnagyobb díjához, miközben reflux marta torkát köszörüli. Legjobban akkor fogok röhögni, mikor majd felkéri kenyéradó gazdája, hogy írjon laudációt a díjátadóra, egy igazán méltató cikket a munkásságomról és a pályám kiemelkedő fénypontjairól, mégiscsak földik vagyunk. Hangosan fel fogok kacagni, csilingelőn, mikor a jobb szeme elkezd tikkelni, lehet, hogy még egy puszit is adok neki frissen borotvált, bepacsulizott képére, mintha országos cimborák lennénk, de csak a levegőbe, hadd lássák, hogy mi földiek mennyire összetartunk még a fővárosban is.
Péter 1
Tudod, fiam, a díjak tényleg nem számítanak. Rendes írónak ez még csak nem is visszajelzés. Ha az ember ír valamit, akkor neki magának kell tudnia, hogy amit írt, az most jó, vagy nem jó. Semmi más nem számít. Igen, most éppen díjátadóra megyünk, tudod, az Ági kap most egy ilyen díjat. Lesz beszéd, azt úgy mondják helyesen, hogy laudáció. Hogy miért? Mit miért? Ja, hogy miért adnak akkor díjakat? Ja, hogy Ági miért kapta meg a Tarnaszántód díszpolgára díjat? Tudod, a díszpolgárságnak számos előnye van. Például kifizetik a temetési költségeket. Ha az ember díszpolgár, és feldobja a pacskert, akkor ingyen van a halál, ami egyébként elég költséges szokott lenni. Ráadásul kap az ember dísztáblát, hogy ez itt a szülői háza, és ide nemcsak a nevedet vésik fel, hanem kőbe vésik azt is, hogy nagyon nagy író vagy, olyan ember, akinek jár a tábla a szülői házának a falára. Ha híres író lennék, akkor nekem mi volna a fontosabb, az ingyen temetés a vagy az ércnél maradandóbb márványtábla? De hát én híres író vagyok, fiam! Semmi lennék! Na jó, jó, az Ágota kicsit menőbb. Tudod, a maga köreiben ő azért elég elismert szerző. És a maga nemében nem is ír rosszul. Nem, te egyelőre ne olvasd az Ági könyveit, mert malacságok vannak benne. Nem, fiam, én nem írok malacságokat. Jó, hát kicsit igazad van, aki malacságokat ír, kicsit könnyebben kap díjakat. És a kiadói szerkesztők sem annyira mufurcok velük, mint velem. De már mondtam, nem érdemes a díjak miatt írni. A belső mérce a fontos. Igazad van, Ágota lekváros buktája is nagyon finom. Siessünk, biztos hozott buktát a díjátadóra is. Ha sietünk még kaphatunk belőle! És akkor adhatunk neki puszit lekváros szájjal, szorongathatjuk a kezét a porcukros kezünkkel, és gratulálhatunk neki teli szájjal, kicsit gurgulázva, elkerekedett szemekkel, mert olyan forró a bukta, hogy a legszívesebben kiköpnénk, de nem lehet, mert viselkedni kell, lapogatjuk a vállát a még mindig porcukros kézzel, mert időközben beszereztünk még egy túlcukrozott lekváros buktát, megpróbálhatjuk jóvá tenni a dolgot. Próbáljuk leporolni a cukrot, de hopsz, egy kis porcukor a dekoltázsra is került, ott meg aztán semmiképpen sem lapogatjuk, valahogy nem kellene odanéznünk, oda se neki, fiam.
Na, itt is vagyunk, ez a művház. Kicsit le van pukkanva. Azt hittem jobban megy a falunak. Paprikáznak. Majd később elmondom, jó pénz, legyen most ennyi elég. Jellemző, gazdag falu, csóró művház. Figyelj csak, ülj le egy kicsit erre a székre, nekem még át kell nézni a beszédemet. Milyen beszéd, milyen beszéd?! Eh, hát én fogom átadni Ágotának a díjat, és én laudálom. Mi az, mi az?! Majd meghallod. Hagyjál már ezzel a lekváros buktával! Látod, hogy nincs itt semmiféle bukta. Ülj már egy kicsit nyugton, muszáj belenéznem a szövegembe. Hagyjál már lógva, ott az Ági néni, szaladj, adjál neki puszit.
Ági 2
Ó, de összement ez a művház, sokkal nagyobbra emlékeztem. Arról nem is beszélve, hogy mennyire lepukkant, egy szocializmusból itt maradt őskövület fényesre suvickolva, ahol a virágtenger sem fedi el a kopott részeket. De meg kell hagyni, kitettek magukért, hoztak bort Hajósról, Manyi néni sütött vagy nyolc tepsi tepertőset, és van egy nagy tálca krémes is, gondolom a Ciki Cukiból. A polgármester szétfolyt az örömtől és jól meglapogatta a hátam, amitől elkezdett lassú patakokban ömleni rólam a víz és a gondosan felkent makeup. Na persze Pétert is ideette a fene, még valami papír is van a kezében, nem igen ismeri a 21. század vívmányait, olyan mint egy százéves teknős. Ezek szerint vele íratták a laudációt, na kíváncsi vagyok milyen kértértelmű mondatokat sikerült belecsempészni a szövegébe amit kettőnkön kívül senki nem ért. Na mindegy, legyünk túl rajta, mondjuk, ha nem bámulná folyton a dekoltázsom, jobb lenni, neki mindenképpen.
Azért arra szigorúan ügyelni fogok, hogy jó pár hajósi borocska és a hajnalig tartó buli végén – ahova nem kell taxit hívni, mert akár négykézláb is haza tudok menni – szóval a buli végén nagyon fogok figyelni, hogy a kinyomtatott szövege közepére hányjak. Ott egye meg a radai rosseb P. Pétert, ahol van, a nagyfejű gyerekével együtt, meg ott is, ahova még csak ezután megy!
Péter 2
Örülök, hogy most egy kicsit le tudunk ülni kettesben beszélgetni, Ági. Kiadói szerkesztőként volna egy komoly ajánlatom neked, igen, ne nézz ilyen furán, pont neked. Azt tudnod kell, én személy szerint rendkívül nagyra tartom az írásaidat. Ugye, azt tudod, hogy – ugyan Tarnaszántód díszpolgárának lenni nem akármi –, de ha átjönnél hozzánk az Újkarakter Kiadóhoz, és a mi írónk lennél, akkor egy-két éven belül tudnánk intézni neked a Babérkoszorút, aztán pár év múlva a Kossuth-díjat. És akkor nem kellene minden ilyen csip-csup díjra ráhajtanod. Eszelős különben ez az egész! Most míg készültem a laudációdra, megszámoltam, 161 irodalmi díjat osztanak ki idén magyar nyelvterületen, az egészen kicsiket nem számítva. Értem én, hogy jó díjat kapni, én is szeretek, vagyis inkább csak szeretnék, sőt helyesbítek, egyenesen imádnék díjakat kapni, de nekem még ilyen kis díjakat se adnak. De most az nem túlzás, hogy azt számolgatják a kollegák, hogy a Váci Mihálynak már 25 évesen volt 37 díja, nekik pedig adott esetben csak 35 van, akkor – kérdezik – ők most le vannak maradva? Melyiket nem kapták meg? Melyik is volna idén esedékes? Engem kérdezgetnek, hogy szerintem, hogyan lehetne itt meg ott képbe kerülni. Szóval, gondold át az ajánlatot. Nem mondom, van benne kockázat, de szerintem érdemes volna megpróbálni. Mi rá tudjuk irányítani a fókuszt egy-egy emberre. Ehhez kell együttműködés a részedről, nélküled nem megy a dolog. Hogy mi a lényege ennek? Ezt nehéz megfogalmazni. Kell egyfajta simulékonyság, egyfajta sárm, ahogy megjelensz a közönség előtt. De nem tudom neked igazán elmondani, hogy ez hogy működik, erre egy kicsit neked is rá kell érezni. Na, igyunk! Csirió! A babérlevelekre!
