A tömegkultúra kevésbé ismert, ám művekben annál inkább bővelkedő útjai megmutatják, hogy a mai kor nőjének sajátos felfogása alakult ki az emancipációról. A sokadik generációs, mostanra teljesen kiégett és célt tévesztett feminizmus a nárcisztikus és exhibicionista magamutogatás frivolitásának nyitott s a normalitásnak mutatott ajtót. A populáris kultúra a mai napig nem tudott megküzdeni azzal – legyen bár a szerző nő –, hogy ne csináljon kiteljesíteni, felszabadítani vágyott főhősnőjéből férfit. A G. I. Jane című film főhősnője a férfiak útját akarja bejárni és dühösen elutasítja a kivételezett bánásmódot, a kinyitott ajtót, a kihúzott széket, az udvariasság minden formáját. A kiégett feminizmus jellemző vonása, hogy az ártatlan kedvességet is a patriarchátus hadviselésének ismeri fel és fennhéjázva tiltakozik, ugyanakkor a másik irányból közelítve, saját önállóságában fürdőzve akár a legerőszakosabb, gyakran intézményesített nőexploitáló rendszereket is elfogadja, sőt, egy belső pszeudofallosztól vezérelve isteníti.
A női nemet és női jellemet a történelem során számtalan különféle logikával redukálták testre, azon belül vaginára, mellre, fenékre vagy más fétiszónára. A feminizmus első (két) hulláma ennek ment neki és enyhítette éppen eléggé. A férfi nemmel és jellemmel szembeni igazságtalanságot, valamint a különféle intézkedések aránytalanságát fel sem hozzuk. A női nem elanyátlanodottságát, helyesebben elapátlanodottságát mi sem szemlélteti jobban, mint hogy ma már magát teszi kirakati bábuvá, magát alakítja fétistárggyá. A slasher zsáner vizsgálata során a nem annyira általános, mint inkább ideológiai célokra álnokul felhasznált és ennek megalapozása (tehát előállítása) során hatalmasra felfújt final-girl képe közvetlenül költözik át a valóságba. A slashert ért feminista vád, miszerint nőgyűlölő, ellentmondásba került saját magával, ám rálegyintett és a fétis szó mögé bújt. A közösségből kilógó, egyedül maradó, önállósulásra kényszerülő lány az egyetlen, aki a rémmel a versenyt felvenni képes. Az önkívületi állapot során minden társadalmi szerepéből kivetkőzik, igazán felszabadul a menekülésben és az őrületben, amivel néha, pl. a Texasi láncfűrészes második részében még magát a rémet is felajzza. Szexuális vonzata egyszerre táplálkozik önmagából, társadalmi szerepeiből, ruháiból kivetkezett voltából, valamint kiszolgáltatottságából.
A Soft and Quiet című film női klubja önsajnálatból fejleszt férfiakkal és más rasszú nőkkel szembeni sajátos neonácizmust. A gyilkosságba torkolló megfélemlítés végén, a büntetést megúszandó, mikor az őket testi erővel ügyükben támogató, ideig-óráig pórázon tartható, majd a probléma eszkalálódásakor „gyáva kutyaként” elsomfordáló férfi távozott, nő erőszakol nőt tényleges, fizikai pszeudofallosszal. Már nincs, aki erőszakot tegyen, ezért tesz a nő saját magán; már nincs, aki az éjszakában kövesse, leteperje, levetkőztesse és ronggyá erőszakolja, ezért megteszi magával.
Egy novellista művében a társadalom erőszakszervezete kényszeríti vissza az áldozatot szerepébe és ruhájába. A női szemérem óvására a női nem fokozatosan egyre alkalmatlanabbnak bizonyul, önállótlansága, önpusztítása és önalávetése egyértelmű. A férfiaktól a posztmodern kor elvette a háborút, a nőtől pedig az erőszaktevőt, a férfi libidója egyre lanyhul, a nőé egyre nő. Az Unwelcome című filmben és még legalább ötven másikban jellemző ama posztmaszkulin férfi képe, mely végül, ha életben is marad a történet végére, a nő alávetettjévé, kutyájává válik. A határozott női szerepek fokozatosan, ha létszámukkal (még) nem is, jelenlétükkel a férfi többséget elhalványítják, leszorítják, rabszolgává teszik. A turbókapitalizmus felzabálja a klasszikus agresszor szerepeket, mint a Macskafogó mechanikus kutyája, és megtisztítva üríti ki őket. A maradékban kapirgáló nők a gumiszerű, hajlítható, önállótlan férfimaradékot találják. A férfi figyelem iránti ősmotiváció viszont nem kopik, a nő egyedül marad.
A nyugati világ nagy gáláin a sztárkultusz ideális képe a Marilyn Monroe archetípus, az öltözködési stílus komplementer logikát követ: a ruha veszi fel az emberi bőrt, s ameddig a normalitás a véletlennek utalja ki a ritkán felvillanó intim testrész momentumát, addig a mai exhibicionizmus uralta lelkület számára az elvétve felbukkanó ruha a véletlen territóriuma. A közvetítéseket és felvételeket bámuló, szaftos részletek után kutatva bulvárlapokat bújó közönség általános felajzottsága pótolja az említett ősmotiváció hiányát. Satoshi Kon Perfect Blue című filmje tematizálja a szerepet, ám még (a kilencvenes évek végén) démonizálja az általunk leírtakat, a zaklató ábrázolása rémképpel társul, a beteges magamutogatási vágy pedig sajátos interskizofréniával, amely az imádott és irigyelt szereplőbe vetíti ki beteges vágyát.
A sztárszereplők és a sztárjelleg másolása a közösségi média felületein folytatódik. A celebek vagy egyszerű videó-alapú tartalomgyártók között mára közhely az, hogy amennyiben az előadó nő, a megtekintés szignifikánsan magasabb. A nőket a férfiak és a nők is követik, a nők a férfiakat csak akkor, ha a szereplő ízlésüknek megfelel – a téma másodlagos. A különféle platformok a szereplők különféle fellépéseinek feleltethetőek meg: ameddig egy YouTube kaliberű és moderáltságú oldal legfeljebb szofisztikált, enyhén izgató tartalmak közlésére alkalmas, addig az OnlyFans az önexploitáció helyszíne. A női exhibicionizmus fellegvára a ruhákat próbáló és értékelő videók, a „kis mellű és nagy mellű nő ugyanazt a ruhát próbálja fel, vajon kinek áll jobban?”-videók, a „felvegyem-e munkahelyre?”-videók stb.
A férfimaradékok már nem sztriptízbárba járnak kultikus vampokhoz, hanem az internetre amatőr pornóért. A közszájon és közkézen forgó női tartalomgyártók figyelemszorongása kihívja az esetleges partnerek birtoklásszorongását. A vonzalmi deviancia érzelmi alapjai ennek ambivalenciájában vannak: a közönség sóvár tekintete az egy szem partner vágyával szemben. A mindent a szemnek, semmit a kéznek filozófiája a végletekig fokozódik, a szereplő birtokolt, mutogatott és frivolan magamutogató dísztárgyszerepre rendezkedik be, a kiárusítás, a használati tárgy, a guminőszerepre redukálja magát – de már nincs, aki megbassza.