Vajk Vendelt, a televíziós műsorvezetőt egy egész ország szerette. Neki még az is sikerült, ami olyan keveseknek, hogy az összes generációt egyszerre ültette a képernyő elé, és a nagyszülők az unokákkal versengtek, ki tud több választ a kérdésekre, ki fejti meg hamarabb a csavaros logikát igénylő rejtvényeket. Az ezredfordulón debütáló új műsora, a Gigászok Harca pedig minden korábbinál is izgalmasabb szórakozást kínált.
Vajk Vendel üres óráiban betárcsázott az internetbe, és felment az ország akkor még egyetlen, csak egy szűk réteg által ismert és használt fórumára. Elégedett mosollyal nyugtázta, micsoda élet van mindig a Gigászok Harcának nyitott topicban. Minden műsorbeli kérdést újra felidéztek, ezerféle aspektusból kitárgyaltak, saját otthoni eredményeikkel kérkedtek az emberek. És persze ha a VAJK nicknévről olykor-olykor hozzászólás érkezett, válaszaikkal szinte körülzsongták a műsorvezetőt, még a betűikből is kitetszett, mennyire tisztelik, milyen boldogok, hogy hozzájuk szól.
Ám egy napon, amikor Vajk megnyitotta a fórumot, egy új nicknéven akadt meg a tekintete. A HITETLEN néven futó illető már legalább harminc kommentet írt. Miért inkorrekt a játék, miért rosszak a kérdések, és ami különösen fájó pont volt neki: miért kellemetlen, idegesítő hangember a műsorvezető. Vajkot forróság öntötte el, egy ér lüktetni kezdett a halántékán, és azonnal rá kellett gyújtania egy cigarettára. Ráadásul voltak, akik HITETLEN kommentjein felbátorodva maguk is írtak ilyeneket! A legtöbben persze vitáztak vele, védték a műsort, de akkor is: Vajk Vendel kénytelen-kelletlen belátta, hogy őt eszerint mégsem az egész ország szereti, hanem az egész ország mínusz HITETLEN.
Egyre kíváncsibb lett, vajon ki lehet ez az ember a valóságban, hát folyton visszapörgetett a topicban, olvasgatta a régebbi kommenteket. Így rakta össze, hogy HITETLEN haragját az egyik korai játék alapozta meg, amelyben Vajk, állítása szerint, nem jó kérdést tett fel az ő éppen műsorban lévő rokonának. Maga elé idézte ennek a rokonnak az arcát, semmi extra, késő harmincas, rövidre nyírt hajú, szemüveges pasas. Éppen olyan, amilyennek a műveltségi műsorok játékosait elképzeli az ember. De hogy nézhet ki vajon a rokona, ez a HITETLEN? Mivel akkoriban még nem voltak közösségi oldalak, Vajk nem jutott semmire.
Később az a gondolata támadt, hogy eljárkál az egyik régebbi műsorából kinőtt játékoskör találkozóira, a művelődési házba, ahol rendszeresen összejártak, meg szórakozóhelyekre, eseményekre, amelyeket látogattak. Hátha HITETLENt meg a rokonát is beszippantotta már ez a társaság. És valóban – egy zenés szórakozóhelyen, a kerek asztalnál tolongó embertömegben ott volt egy ismeretlen ember. Ő az, mutatta neki az egyik barátja, ő a HITETLEN. Vajk megint érezte, ahogy elönti a fejét a vér, de közben meg röhögnie is kellett kínjában, mert ennek a fekete báránynak dús, göndör, fekete haja volt, amely mintha sosem látott volna fésűt. Ha ezt egy író írná, gondolta Vajk, azt mondanám, micsoda gyenge, szar ötlet. Aztán odament az asztalhoz. Egymásra néztek HITETLENnel, egy pillanatig keményen állták egymás tekintetét. Ezután HITETLEN kezet nyújtott. Jó estét, Vajk úr, Hitetlen Tamás vagyok. Vajk nem nyúlt a felé nyújtott tenyér után. Most már cseppnyi humort sem talált a helyzetben, nem érzett mást, mint keserű, sértett dühöt. Megvetően lenézett HITETLEN kinyújtott kezére. Nyald ki a seggem, közölte vele.
Később sokan, akik ismerték őket, innen számították a két férfi viszálykodásának teljes eldurvulását. Betűk annyi gyűlölettől nem sisteregtek, mint a VAJK és a HITETLEN nicknevek alatt született nyilvános és privát üzenetváltásaik. HITETLEN olyannyira hírhedt lett a Vajk iránti ellenszenvéről, hogy egyszer még egy Most jól beszólok Vajk Vendelnek című műsorba is meghívták. Ezek után HITETLEN évekig írogatott arról, hogy a műsort biztosan maga Vajk szerkesztette, mert egyetlen jogos kritikája sem kerülhetett adásba, VAJK meg dühösen visszavágott, hogy ennél a műsorvezetőnőnél máskor analfabéta emberek fröcsögnek a magánéleti problémáikról, hát HITETLENnek igazán nem érdemes büszkélkednie azzal, hogy éppen őt hívták oda. Utálkozásuktól más platformok sem maradtak érintetlenek. Egy alkalommal, amikor HITETLEN “hijú malyom”-nak titulálta VAJK-ot, ő csak annyit kérdezett, ha HITETLEN-nek ez a véleménye, miért jelölte meg őt az iWiW-en. Mert ismerlek, te idióta, volt HITETLEN válaszának lényege, mire VAJK diadalmasan visszavágott: de én nem fogadom el a jelölésedet! Ez óvodás szint, írta valamelyik másik fórumozó, de egyikük sem vette magára.
Aztán, ahogy a vén fórum lassanként kikopott a használatból, elcsitult az ő betűháborújuk is. Valahogy teljesen kikerültek egymás életéből. De vajon érdeklődött-e Vajk HITETLEN iránt, figyelemmel kísérte-e az életét a távolból? Ezt a kérdést én, aki szerettem HITETLENt, gyakran feltettem magamnak. Amikor már a sokadik állását veszítette el, mert a főnökeivel sem volt kíméletesebb, mint Vajkkal. Amikor csak ült otthon, és szó szerint nem csinált semmit. Amikor véget ért a párkapcsolata. Amikor kiderült, mennyire beteg, és élete végéig heti három napot kórházi kezeléssel kell töltenie. Amikor sok év után végre kimondták a klinikai depresszió diagnózisát is. Szedjen gyógyszert, mondta neki a pszichiáter. Most már minek, gondolhatta HITETLEN. Egykor hatalmas, dús, fekete haja megritkult, bőre megszürkült, még csak az ötvenes éveiben járt, de úgy nézett ki, mint egy öregember.
2022 egy hideg decemberi napján eltemettük őt, nekem pedig innentől kezdve legalább havonta egyszer eszembe jutott: vajon Vajkhoz eljutott-e a halálhír, és ha igen, gondolt-e, érzett-e valamit? Kicsit félve vártam a mi HITETLENünk első olyan születésnapját, amelyet már nem ünnepelhet velünk, mert hát abban sem lehettem biztos, hogy én magam mit fogok aznap érezni.
Aztán azon a bizonyos napon, a valaha volt HITETLEN születésnapján megnyitottam a híreket, és ez fogadott: “Ma reggel váratlanul elhunyt Vajk Vendel, egykori televíziós műsorvezető, a Gigászok Harca és sok más kvízműsor legendás házigazdája.”
Rögtön azt gondoltam: remélem, nagyon-nagyon remélem, ez egy jel, hogy legalább abban a másik világban kibékültek. Jó, persze, amíg éltek, nyilván egyikük sem hitt abban a másik világban, de most bőven elég, ha én hiszek. Elvégre ezt az egész kis történetet én találtam ki. És mondjátok meg őszintén, ha szerintetek a végén ez a csavar egy gyenge, szar ötlet. Ígérem, nem fogok megsértődni…
