Szenczi Tóth Károlynak, friss barátsággal

 

A történet három évvel ezelőtt kezdődött. Nyár volt, vakáció, édesanyám a konyhában főzött, én meg rendes szokásom szerint vagy semmit tettem, vagy valamit – gyakran nem túl látványos a különbség. Mígnem egyszer csak felfigyeltem a konyhából kiszűrődő éneklésre:

 

– A Lídóban, a Lídóban a legmagasabb nívó van…

 

Aztán tadadammtammtamm jött, amiről nem jöttem rá rögtön, hogy a dal része-e, vagy anyám csak eddig tudja a szöveget. Mindenesetre amikor már sokadszorra hallottam ezt az egy sort meg utána a tadadammtammtammot, megkérdeztem, mi ez, amit énekel.

 

Kiderült, hogy valami régi kabaréból származik a fülbemászó sor, de ő maga sem tudta, hogyan jutott ennyi év után eszébe. Mintha a tévében ment volna, mintha Bodrogi Gyula játszott volna benne… Engem leginkább az érdekelt, hogy mi a Lídó, de sajnos ebből az egy sorból a legmagasabb nívón kívül más nem derült ki. A kereső sem adott ki semmilyen archív felvételt.

 

Így hát beléptem egy, a magyar kabaréról szóló Facebook-csoportba (ami ezzel a vezetéknévvel igencsak merész húzás volt), és megkérdeztem a tagokat, hogy tudnak-e bármit erről a jelenetről. Jött is egy komment, miszerint a címe Egy ház a körúton, és a Játékszínben adták. Egy másik kommentelő megerősítette, hogy Bodrogi Gyula énekelte a dalt, egy harmadik viszont azt írta, hogy ő Paudits Bélára emlékszik.

 

Az Egy ház a körúton műsorról ezután azt is kiderítettük, hogy két jelenetből áll, az egyik ez a lídós, amelyben pincérek éneklik a dalt felszolgálás helyett – még mindig nem tudtuk, miért –, a másik pedig az, amelyikben Gobbi Hilda a titkárnő. “Indiába sóért mezítláb megy Gandhi…” Szinte hihetetlen, mennyi szállóige él velünk még ma is ezekből a réges-régi kabarékból.

 

Persze a Lídó-dal ominózus sora is itt maradt a fülemben. Az életem része lett, mint például az, hogy “Mihez képest?” “A Vasedényhez képest!”, vagy hogy “Ha én egyszer kinyitom a számat!”. De így, hogy nagyjából megoldódott a rejtély, nem foglalkoztatott többet.

 

Mígnem nagyjából egy hete kaptam egy emailt.

 

Kedves Zsófia! Órája sincs, hogy elém került 2020 július 26-i érdeklődése „A Lídóban, a Lídóban…” kezdetű kabaré dalról. Ha még aktuális, kérem jelentkezzék. Magam igen fiatalon a Kossuth Rádióban elhangzott kabarétréfa szereplője voltam 1964 áprilisában…

Aki ismer, tudhatja, hogy hírhedten lassú levélíró vagyok, néha több nap is eltelik, mire visszaírok valakinek. Erre viszont azonnal válaszoltam, amint megérkezett. A levélíró Szenczi Tóth Károly és én azóta több üzenetet is váltottunk, érdekes hasonlóságokat, párhuzamokat fedeztünk fel az életútjaink között – hogy csak egyet említsek: például ifjabb korunkban mindketten játszottunk a Vidám Színpadon. Sok minden más miatt is keresztezhette volna egymást az utunk, de a sors valahogy pont ezt a kabarét dobta.

 

A kabarét, amelyről most már mindent tudok, amire kíváncsi voltam. Ezt figyeljétek:

 

“A Lídó Kávéházba törzsvendég érkezik, aki tudja ugyan, hogy ott este műsor van, de hogy a kávéház teljes személyzete már kora este az irodalom szolgálatába állt, azt nem. Még Böhm bácsi, a ruhatáros is verssel fogadja, a kenyeres lány Szép Ernő verssel kínál tálcájáról. Három pincér szakadatlanul dalol, ők éneklik:

 

A Lídóban, a Lídóban a legmagasabb nívó van,

Nagy bőség van a Lídóban jó költőben és íróban.

Kávéházi revü Pesten van még száz,

De ez a legirodalmibb kávéház.

 

Az étlapon csupa íróról, költőről elnevezett étel: Illyés Gyula fatányéros, Zilahy becsinált… A vendég méltatlankodik, de a főpincér rászól, műsor van, jól kell viselkedni. Stb. Stb.”

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ha én is ott ülhetnék a Lídóban, nemhogy nem méltatlankodnék, de úgy kellene minden éjjel kirugdosni a törzsasztalom mellől záróra előtt pár perccel.

 

Milyen kár, hogy ez csak egy jelenet! Ha igazán létezhetne ez a hely…

 

Persze ki tudja – hiszen hozott már egy és más váratlan fordulatot az élet. Lehet, hogy egy napon ott fogunk ülni, mindenki, aki számít, még te is, aki ezeket a sorokat olvasod. Isszuk majd a nagy emberekről elnevezett kávékülönlegességeket, egyik verset mondjuk a másik után, és együtt éneklünk a pincérekkel.