Gyenge Zoltán
Az emlékezés hiánya
avagy a felejtés boldogsága
(részlet)
1
A felejtés a túlélés egyetlen eszköze. Képzeljük el azt az embert, aki nem képes felejteni. Olyan, mint Ixión, akit a főisten egy örökké forgó tüzes kerékhez köttetett – az idők végezetéig. Ha jelent ez egyáltalán valamit. Az emlékek maguk is tüzes kerekek, odaszögezve forognak velük a gondolatok.
2
Az igazság és igazságosság azonban nem ugyanaz: a görögben, latinban, németben, angolban más a dikaioszüné és az alétheia, a „jogosság” és az „igazság”. A „Recht” és a „Wahrheit”, a „justice” és a „truth” – és folytathatnánk. A görög persze mindennek alapja, hisz az emberek körébe tartozó „jogosság” istene Diké, míg az „igazsághoz” az alvilág istennőinek van közük, a félelmetes arcú Moiráknak. Ám az éteri kapunyílást nagy ajtószárnyak töltik ki, váltakozó kulcsaikat a sokat büntető Diké őrzi. Ananké lányai a cserepeket számolgatják. Az ember meg botorul azt hiszi, hogy minderről tudomása lehet. Aztán felébred. Vagy az ágyában, vagy a halotti máglyán.
[...]
