Az Isten miatt nem félek. Őt csak sajnálom. A házának falait feláztatta a nedvesség, a vakolat tenyérnyi foltokban mállik, a rendszerváltáskor vagyunk, mégis, az apám hiába próbál támogatást szerezni, senki se akarja tatarozni. Bent a kényelmetlen padok alatt szürke bogarak cikáznak. Olykor a deszkák alatt és a sarkokban elgurult aprópénzt és megszáradt madárfiókákat is találok, belepi őket a pókháló. Az Isten háza télen hideg, mint a világűr. Nyáron viszont langyosra melegszik, s olyan szaga van, mint egy öreg szekrénynek. Ilyenkor apám vasárnap ebéd után gyakran vállára terít egy kockás pokrócot, és felballag a templomba. A Mózes-szék jó széles és hosszú, egy dohos szagú, szúrós csergével van leterítve. Apám végignyúlik rajta, itt pihen a délutáni istentisztelet előtt. Ha utánalopakodom, hallom, amint hanyatt dőlve horkol, és azt képzelem, hogy így alszik az Isten. Még nem tudom, hogy az Isten nem alszik, csak elköltözik, és a helyén ki-be jár a szél.
Nekem is van egy pokrócom. Én az úrasztala alá, a piros szőnyegre vackolom be magamat. Utánozom az apámat. Elég kicsi vagyok még, és kényelmesen elférek. Apám, ha meglát, mindig rám szól, hogy föl ne fázzak. De általában nem lát meg, mert én nem alszom el, csak úgy csinálok,
és mire ő fölébred, már valahol máshol rosszalkodom. A délutáni istentiszteletekre nem kell bejárjak. De ha mégis mennék, akkor is játszhatok az első padban. Ilyenkor csak néhány öreg néni botorkál el az Isten házáig, árad belőlük az ebédszag. Az özvegy Erzsike néni mindig hoz nekem porcukros süteményt. Apám ugyanazt prédikálja, mint délelőtt, de rövidebben foglalja össze a mondanivalóját. Aztán beül a kék Trabantjába, és végigpöfögi a környékbeli falvakat is. Gyakran vele tartok. Büssüben Margit néni hozza a templomkulcsot, s ha ott vagyok, velem együtt már hárman vagyunk. Ha Margit néni valamiért nem jön, akkor zárva marad az Isten háza, és az apám nem prédikál. Kazsokban nem is megyünk be a templomba, hanem a gondnok bácsiék házánál jövünk össze. Nyáron a szőlőlugas alá ülünk, télen a tehénszagú konyhába. Mindig van sütemény és málnaszörp. A szőlőlugas alatt darazsak és legyek cikáznak, és hallatszik, ahogy hátul röfögnek a disznók az ólban. A konyhában kattog a vekker a vitrin tetején. Apa Istenről beszél meg Pál apostolról, én meg lógatom a lábamat, és tömöm magamba az aludttejes prószát, iszom hozzá az édes háziszörpöt. Anya sose jön velünk.
Ő nem a mi fajtánk. Ő nem hisz Istenben, csak a tudományban. Különben is vasárnap délutánonként a tanítványai matekdolgozatait kell javítania. Neki az iskola a temploma. De akkor még szerelmes az apámba, és nem zavarják a kockás füzet meg a Biblia ellentmondásai.
Ha tetszett ez a novella, akkor itt tudsz ehhez hasonló alkotásokat olvasni.
