A MANDARIN

 

Apámat késő délután hozták be a házba. A kapuban lett rosszul. Pont az én kapum előtt. Szívmegállás. Úgy halt meg, hogy fogta a kilincset, tájékoztattak az emberek, akik behozták. Részvétet nyilvánítottak, aztán elmentek. A halottkém is elment. Mindenki.

Ketten maradtunk apámmal. Így mondom, hogy apám, mert az állt ott a papíron amit az iratai közt találtam, hogy ő az én apám.

 

A nevét nem tudtam kiolvasni, egy csomó mássalhangzó volt benne egymás után. 1939-ben született Szentese, anyja neve Csák Rozália (aki nekem a Róza mama volt, stimmel) lakcíme: Roskoveci, Albánia, foglalkozása: mozigépész.

 

Mozigépész volt az apám!

    

Felhívtam a csajomat, újságoltam mi van. Tíz perc múlva ott volt.

- Van valami pia - kérdezte.

- A hűtőben találsz, hozzál nekem is.

 

Ittunk és néztük apámat.

 

- Át kellene öltöztetnünk mielőtt elviszik - mondta a csajom - van valami rendes ruhád amit ráadhatunk, meg jó lenne egy cipő is a strandpapucs helyett. Csak tornacipőd van? Másik nincs? Akkor az is jó, hozzad. Gyere, fogjunk hozzá! Csinálod, vagy csináljam én?

- Csináljad - mondtam és elfordítottam a fejem – én ezt nem bírom nézni. 

 

A káposztalepke a levél aljára rakja le petéit. A kikelő hernyók gyorsan nőnek, és többször vedlenek, motyogtam magam elé.

- Mi van a lepkékkel? Ne hülyülj már, inkább segíts tartani a hátát! Gyerünk már, csinálj úgy, mintha élnél.

Nekem ez nem megy, gondoltam, mégis odaálltam és megtámasztottam apám hátát. Könnyebb volt, mint hittem. Összeért a bőrünk. Izzadt tenyeremen át kicserélődtek a sejtjeink.

 

- Nem tudtam, hogy van apám. Azt hittem árva vagyok.

- Eddig csak hitted, most már tudod. Te legalább elmondhatod, hogy láttad egyszer apádat, én még sohasem láttam az enyémet, lehet, hogy nem is fogom. Tudod, mit? Hozok neki virágot a ház mögül. Búzavirágot és pitypangot. Tudtad, hogy a pitypang jó a méhcsípésre?

Nem tudtam, pedig én vagyok a biológus.

 

Bontottam még egy sört és leültem apám mellé. Akkor vettem észre a mandarint. A zsebéből eshetett ki, be volt csomagolva. Zörgős-fényes selyempapírba.

- Nocsak, nem jöttél üres kézzel, fater.

Eszembe jutott egy régi karácsony. Volt egy papírdoboz a fa alatt, azt hittem kisautó, vagy valamilyen játék, de nem játék volt a dobozban, hanem egy mandarin. Ugyanígy volt becsomagolva, mint ez itt. Nagyon csalódott voltam.

Tudod mit, fater? Elmegyek én abba a Roskovecbe, vagy mi az istenbe, és megnézem a mozit, ahol te voltál a gépész. Élek-halok a filmekért. Képzeld csak, milyen jó lett volna együtt mozizni! Csillagok Háborúja, Die Hard, Taxi 4! Mekkorákat röhögtünk volna mi ketten! Csak mi ketten, apa és fia az üres moziban! Mekkora buli már! Szombaton elmentünk volna focizni, vasárnap pedig az állatkertbe. Mindig akartam, hogy vigyen el valaki az állatkertbe. Mit gondolsz fater, a nyakadon ülve elértem volna a zsiráf szarvát?

 

Észre sem vettem, hogy visszajött a csajom a virágokkal.

Vadvirágok, gyorsan hervadnak, mondta és rátette a csokrot apám mellkasára. Elrendezte szépen a szálakat, egytől-egyig, kékeket a sárgákkal, sárgákat a kékekkel, láttam, hogy közben mosolyog a szeme.   

Azt hiszem, elveszem feleségül…  

 

- Ez meg mi?

- Mandarin - mondtam. Apám hozta.

- Ajándék?

- Az. Ő hozta.

Kicsomagolhatom, kérdezte és már szaladt is egy tányérért, a gerezdeknek, mondta, aztán leült mellém és bontogatni kezdte lassan a mandarint.

 

Hárman voltunk a szobában. Apám a csajom és én.

 

 

 

ÚJEMBER

 

Kis Kázmérnak keserű gyerekkora volt. Állításunkat arra a nagy körültekintéssel végzett levéltári és egyháztörténeti kutatómunkára alapozzuk, melynek egymást igazoló tudományos eredményei egybehangzóan mutatnak rá ama sajnálatos tényre, hogy Kázmért nem szerették.

Felnőtt korára vonatkozó kutatásainkból hasonlóan lehangoló eredmények kerültek napvilágra. Az érctáblákra vésett teljes dokumentáció, Kis Kázmér, műemlékké nyilvánított szülőházában tekinthető meg, az Apostol-teremben kiállított, felbecsülhetetlen értékű emléktárgyak között.

 

Tábla I. A jel

 

…és akkor Kázmér álmában hangot hallott. Ébredj, te vagy Pál apostol reinkarnációja! Kázmérnak erre akkorát dobbant a szíve, hogy menten levágódott az ágyról. Letörölte szeméről a rázúdult fényességet, hogy lásson, felkelt, félrerúgta kitaposott mamuszát, elosztogatta minden vagyonát, lábára sarut kötött és útnak indult.

 

Tábla II. Az út

 

…ment Kázmér a köveken, ment fagyban, forróságban, ment és dicsőítette a teremtőnek minden teremtményét: köszöntötte a füveket, fákat, a baromfiudvar minden lakóját, rámosolygott a szamarakra, visszakuruttyolt a békáknak, leheletével élesztgette az átfagyott madarakat.  Életének ebben a szakaszában többször is előfordult, hogy Ferencnek szólították, de Kázmér azonnal helyretette a tévedést: Pál apostol – testvéreim - II. Szent Pál, mutatkozott be és rögvest keblére ölelte az embereket. Ölelte és csókolta őket, azok pedig hamar hírét vitték a vidéken: Pál apostol itt él közöttük, aki találkozna vele, menjen végig a darapusztai úton, ott megláthatja a szentet és megtérhet!

 

Tábla III. A rajongók

 

…híressé válni annyi, mint személyazonosságot változtatni, azaz be kellett írni az okmányokba  (személyi, ügyfélkapu, kondibérlet, védettségi igazolvány) a II. Szent Pál nevet. FB profilját rajongóira bízta. Úgy telt meg matricákkal és lájkokkal Kázmér üzenőfala, mint a szeretet üres edényei a szív igéivel.

 

Tábla IV. Iktatás

 

Nem nézte ezt jó szemmel az egyház. Ha Szent, hát legyen szent. Itt a helye minálunk, mondták és már zsinatoltak is Kázmér ügyében. Megállapodtak egymásközt a férfi élettörténetét illetően, majd nyomatékosan leszögezték, hogy nevezett személy a darapusztai egyházmegye neveltje. Ennek szellemében írták meg a megfelelő életrajzot, a CV-hez hozzácsaptak pár hihető csodát, valamint a kérvényt, miszerint Kázmért, II. Szent Pál néven, halála bekövetkeztét követő rövid időn belül, az ő közbenjárásuk megemlítese és neveik feltüntetése mellett, avassa szentté a Vatikán. Tekintettel arra a nem elhanyagolható tényre, hogy a szentté avatás előkészületei igen nagy költséget rónak az egymázmegyére - utalva itt a szükségszerű templomfelújítási munkálatokra: fűthető padok, szolgálati gépkocsik (Tesla Model S), papi fizetések emelése – anyagi juttatásokért folyamodtak az illetékes szervek felé.

 

Kázmér erről mit sem tudott, csak ment, ölelt és szeretett. És felderült a falu. Szülőházát, rajongóinak jóvoltából, 2021-ben műemlékké nyilvánították, és bár a templomfelújítás sehogy sem halad, innen üzenjük a csüggedt egyházatyáknak, hogy ne adják fel a siker reményét! Isten malmai lassan őrölnek.