Remekül indul a lapszám: Eskil Skjeldal Jon Fosséval készített interjúkötetének egy részletével, amelyet a folyóirat A. Dobos Éva fordításában közölt. 

 

Bár a hit és az istenkeresés áll a beszélgetésrészlet fókuszában, szó esik a szorongásról, függőségekről, alkoholproblémákról és az ezekből való kilábalásról is. Megtudhatjuk, miképp inspirálták a szerzőt a filozófiai tanulmányai és hogyan hatottak rá Martin Heidegger gondolatai, de ugyancsak kiderül, milyen viszonya van baloldali emberként a politikához, s politika iránti érdeklődése ellenére miért maradt mégis távol a pártpolitikától. Bár a „tudományos marxizmus-leninizmus” elméleteiben sosem hitt, Marx elidegenedésről szóló írásait fontosnak tartja, úgy véli, sokat tanulhatunk ezekből. A beszélgetés során kibontakozik, hogy miért is lett Fosse politikailag és vallási szempontból is „hontalan”. 

 

Ami pedig a vallási, pontosabban a hitre vonatkozó témákat illeti, Skjeldal pontos kérdései feltárják, hogy milyen módon fonódik össze a vallásosság és az írás, szerepet játszik-e az isteni ihletettség az irodalmi művei megalkotásában, hogyan alakult át az évek során az elgondolása írás és imádság viszonyáról, avagy hogyan jutott el Kafka gondolataitól a saját meglátásaihoz. Végül pedig Fosse halálhoz való viszonyulását is megismerhetjük, s arra is fény derül, hogyan munkál a halállal kapcsolatos gondolataiban a hit és a filozófia.



A friss Kalligram másik különlegessége számomra két színpadi etűd volt, Biró Zsombor Aurél és Németh Gábor tollából. Mindkét írás az Átrium repertoárjában lévő „Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma” című előadáshoz kötődik, amelyet Keresztes Tamás rendezésében mutattak be 2025 szeptemberében. Az előadás – ahogy az a két, Kalligramban közölt szövegből is kirajzolódik – a generációk közötti ellentétek sűrűjében igyekszik közös nevezőt találni, miközben az ellentétek szinte a végletekig kiéleződnek.

 

Biró Zsombor Aurél írásának középpontjában egy testvérpár, Kata és Csongor, valamint az apjuk, Imre áll. Kata inkább egyfajta ellenpontként szerepel, vagy más szempontból afféle ütközőzónaként Csongor és az apa viszonyában. Az etűd elején néhány falat Nutella kapcsán kialakult testvérvita nyomán derül ki, hogy Csongor – hiába próbált mindent megtenni, hiába szagolgatja Kata barátnőjének bugyiját, amelyet elcsent – a férfiakhoz vonzódik. A testvérek veszekedéséből egy közös titok nő ki, Kata pedig megígéri, hogy nem mondja el senkinek, különösen az apjuknak nem említi meg, hogy bátyja meleg. Csongor szavaiból is kiderül, hogy a férfiasság elsődleges elvárás volt mindig is felé, nagy reményekkel várta őt az apja, amikor megtudta, hogy fia születik, már korán igyekezett felfedezni a fiú zsenialitását, bízott benne, hogy – az apját követve – orvos lesz, nagy dolgokat fog elérni, de idővel mégis csalatkoznia kellett. Végül Kata lett a család kedvence és nagy reménysége, legfőbb érdeme pedig az volt, hogy vele „minden oké”. Mígnem Csongor bejelentette, hogy Skóciába költözik. Az apa minden hadakozása ellenére megvalósult a költözés, és a távolság jó tett a családi kapcsolatoknak, legalábbis abban az értelemben, hogy távolról könnyebb volt Csongornak olyan életet élni (vagyis olyan életet kitalálni, és elmesélni a szülőknek), amilyen a szülői elvárások nagykönyvében szerepel, az elsőszülött fiúval kapcsolatos álmokat Skóciába költözve tudta valóra váltani. Mármint az apa így hitte, egészen addig az estéig, míg a Pocak Büfében egy esti meccsnézés alkalmával, amikor épp a hazalátogató Csongorra vártak, Kata el nem árulta az apjának a titkot, amely Csongor egész életét és a magyarországi élete elől való menekülését meghatározta. Az apa várakozása ösztönvezérelt indulattá lényegült, Kata és Csongor között is hatalmas feszültség alakult ki, mindez pedig a kolbászevés és a mustárfogyasztás körüli konfliktusként csapódott le. Hármójuk konfliktusa pedig odáig vezet, hogy egészen explicit módon pillantjuk meg a generációs szakadékot:

 

„IMRE: Kislányom, mit akartok ti tőlem? De most őszintén. Aggódok, nem jó. Meg oldom neki, nem jó. Azt mondom, amit gondolok, fúj. Elfogadó vagyok, rohadjak meg. Akkor mit csináljak, hm? Legyek én is buzi? Az jó lesz? Könyörgöm, én nem vagyok már egy éjszakai sütés, nekem van egy világképem, egy elképzelésrendszerem, egy… Egy szépen berendezett, kiismert, tisztán tartott otthonom, amiben tudom, hogy minek hol a helye, és… Azért azok a téglák, azok már elég stabilak! Azokat már nem könnyű csak úgy tologatni ide-oda! És akkor ti most azt kéritek tőlem, hogy ripsz-ropsz rakjam át száz méterrel odébb az egész házat? Hát amikor én ennyi idős voltam, a buziknak külön fürdője volt Budapesten! Hogy a nembuziknak még csak egy levegőt se kelljen velük szívni! Hát rakjátok ti odébb a ti házatokat! Vagy ne legyen odébb rakva egyik ház se! Engem aztán nem érdekel!”

 

Amikor úgy tűnik, hogy tényleg minden veszve van, a testvérpár és az apa viszonya összeforrhatatlan törést szenvedett, egészen abszurd jelenet következik: az apa és Csongor viszonyát az menti meg, hogy Csongor az gátja tájékán egy kullancsot fedezett fel, és az apja orvosi segítségére szorult.

 

Biró Zsombor Aurél remek dramaturgiai érzéke ebben az etűdben is megmutatkozik. Ez nem csupán az utolsó, váratlan fordulatban érhető tetten. Az, hogy Kata szereplő és egyben afféle narrátor is, aki kommentárokkal és háttértörténetekkel egészíti ki az épp zajló dialógusokat, egyúttal keretet is ad a dilemmáknak és konfliktusoknak.

 

Németh Gábor etűdje Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma címen jelent meg a Kalligram lapjain. Az ember tragédiáját is számos mozzanatában felidéző etűd a Pocak Büfé háttértörténetét meséli el. A halálos beteg apa (Fater) és a fia (Cerka) konfliktusa családtörténeti és történelmi keretezést kap. A történet úgy bontakozik ki, hogy az Úr megszólítja angyalait, egy online értekezlet keretein belül, ahol a kamera ugyan nem működik, de a megbeszélés célja minden nehézséget felülír:

 

„AZ ÚR HANGJA 

Egy ember végső nyugalmáról van szó. Meg az enyémről. Nyakamra jár, írogatja a kérvényeket. Nem nyújtom hosszúra, lényeg a lényeg, azt kéne elintézni, hogy Csepelen, a Rózsakertben soha többé ne tegyenek Fradi-kolbászt a Jókai-bablevesbe. Pontosabban ez csak a legvége. A hab a tortán. De még meg kell hozzá valakinek születnie. Átküldtem a pépétét vítranszferen.”

 

Gabriel, Mikhael és Haniel angyalok segítségével kívánja az Úr végérvényesen lezárni a Jókai-bablevesbe kerülő Fradi-kolbász és a Rózsakert tulajdonjoga körüli, generációkon átívelő vitákat. Feladatuk az, hogy Fater és Cerka személyes konfliktusát megoldják, olyan eredmény szülessen, amellyel az Úr is elégedett lehet. Azonban olyannyira eltökéltnek tűnik mindkét férfi a maga szándékát illetően, hogy még az angyalok sem tudják őket jobb belátásra téríteni. Cerka eladni készül a Pocak Büfét, majd kedvesével, Micukóval Balira szeretne költözni. Az apa azonban hallani sem akar a tervről, felhívva a fia figyelmét arra, hogy hány generációnyi Reményi Lajos küzdött ezért a helyért és az őket megillető Rózsakertért. Végül – úgyszólván – az élet oldja meg a problémát, ugyanis kiderül, hogy Micuko a Reményi család régi ellenlábasának nevelt lánya, aki – az angyalok ügyeskedésének köszönhetően – Cerkától gyermeket (vagyis gyermekeket) is vár, így Fater számára felcsillan a remény, hogy majd az unokája révén megmenekül a Pocak Büfé és a Rózsakert is visszakerül hozzájuk. Öröme azonban nem tarthat túlzottan sokáig – igaz, véget sem ért, ugyanis: „Fater akkorát örül, hogy belehal”.

Minden megoldódni látszott, csak még egy utolsó mozzanat hiányzott, Gabriel nem tudta, mi legyen a nála maradt kullancs szerepe. Így a kullancs végül, humoros és ötletes dramaturgiai kapocsként Biró Zsombor Aurél történetébe került át, megerősítve a két etűd közötti kapcsolatot és kontinuitást.

 

Friss hír, hogy megjelent a Kalligram Kiadó gondozásában Ádám Gergő Ügynökakták című regénye, amely a magyar közéletből merítve, humorral, iróniával és sci-fi mozzanatokkal ábrázolja a mindennapjaink abszurditását. A regényből is olvasható egy részlet a friss Kalligram-lapszámban. Megismerhetjük Pici Gábor belügyminisztert, valamint Tast, akinek egy fontos küldetést kell(ett volna) végrehajtania, de az Offline Park univerzuma még a virtuális valóságnál is sokkal ijesztőbbnek tűnik, jóllehet a virtuális valóság ellenében, annak legyőzésére hozta létre Erik, a nagypapa, aki megsértődött, hogy unokája, Máté és családja, a sok telefonnyomkodás közepette megfeledkeztek előző évi születésnapjáról. Utóbb kiderült, hogy valójában nem is felejtették el, csak Erik annyi italt fogyasztott, hogy nem emlékezett a köszöntésre. Mindenesetre az Offline Park és az ahhoz tartozó kisvasút is működött, ám az első ránézésre ártalmatlannak tűnő, de halálos fenyegetést jelentő kis szőrös e-wokok kitenyésztése – úgy tűnik – mégsem bizonyult a legjobb ötletnek. Talán még maga Erik is megbánta, főleg azután, hogy rájött, hogy sértettsége nem indokolt.