FEKETE VINCE
Halálgyakorlatok
(IKAROSZ)
Nézi, vizsgálja az arcát, szép, világos arcú lány ül
vele szemben, gyermeki frissességű arc, látja magát
belülről, nem az érett arcot, nem ezt, ami most van,
a ráncokat, árkokat, az alattomos májfoltjait, hanem
amelyiket mintha hátulról feszesre húztak volna,
úgy feszül, a hajszálak szinte kipányvázzák az arcbőrt
az áll és a fejtető közötti sima, fénylő boltozatban; ül
a konyhaasztalnál, bámul az üres, szitás homályba,
lassan járatja az alsó állkapcsát, látja a másik, korábbi
arcát, ami a hallgatástól behorpadt, s ettől még kisebbnek
látszik az egyenes, keskeny orra, miközben rág tovább,
mintha nem telt volna el közben tíz-húsz év, s nem ott
ülne már saját konyhájában, s nem ő biztatná gyerekeit
az evésre, hanem még mindig őt, még mindig otthon,
abban a házban, gyerekkorában; nézegeti ezt az arcot,
egy későbbit lát most benne, szintén belülről, végig-
simít rajta, mint mikor oszlopok, gerendák erezetén
húzza végig a kezét, mert a fa sorsa kiolvasható
az erezetekből, így az övé is, gondolja, szomorú és
gyűrött erezetet lát az egyiken, szelídet és simát a
másikon; ez vagyok én, ez voltam, mormolja, és ez is,
ez is én vagyok, én voltam, gondolja, ezek az én arcaim,
ahogyan soha senki nem látta őket; néz kifelé ezekből
az arcokból, és számtalan életkor kel életre most benne
és kezd élni együtt, sok alak, akik próbálnak megférni
egymással és a világgal; távoli, kitágult tájat, fehér és
barna pöttyökkel beszórt mezőket lát, a Kongókövek
visszhangjait hallja, dúsan ringó fűtengerek, vitorlázó
ökörnyál, szétfoszló, majd újra egymásba kapaszkodó
felhők, messzi lomberdők, úszó, bucskázó, kalimpáló
madarak, csillámok, fények csodás kavalkádja, kora
reggeli napsugarak aranypora; tágra nyílt szemmel,
eltátott szájjal karjai felfelé lendülnek, ahogy visszanéz
régi, egykori arcaira, mintha sokan, rengetegen lennének
ott vele együtt, és mennyien el is porladtak nyomtalanul!,
és elrúgja magát a kellemes, ragyogóan tiszta, egyöntetű
légbe, és repül, és azt érzi, hogy szárnyal, hogy lengenek,
mozognak, suhognak a satnya karok, belekap ruhájába az
áramlat, repül, száll, süvít, hová, Istenem, vajon mi felé?
